🦋Don't Give Up On Me🦋 /Befejezett/

💜3💜

CHARLOTTE SINÉ

Október 19. Kedd

Miután a fiúk elmentek, a legjobb barátnőmhöz ültem. Szólásra akartam nyitni a számat, mikor észre vettem, hogy egy könnycsepp gördül le az arcán.

-Semmi baj Lia. -karoltam át féloldalasan. -Gyere, együnk valamit. -állítottam volna fel, de ő maradt a helyén.

-Nem vagyok éhes. -suttogta alig érthetően.

-Enned kell, különben gyenge leszel. -guggoltam le elé nagy nehezen. Nem volt kényelmes, de a barátnőmért bármit.

-Már így is az vagyok. -és azzal a lendülettel berontott a szobába. Vettem egy mély levegőt és a konyhába battyogtam, hogy vacsorát készítsek. Magamnak melegszendvicset csináltam, Lia-nak meg gyümölcsöket vágtam össze.
Tányérral a kezemben sétáltam be a monacoi lányhoz. Felhúzva kis testét sírt az ágyon. Az ételt letettem az éjjeli szekrényre és a puha bútor szélére csüccsentem le.

-Kérlek Lia mond el, hogy mi a gond, mert így nem tudunk neked segíteni. -fogtam meg a kezét.

-Ők a problémáim. -mutatott a hasára. -Nem tudom ezt végig csinálni. -rázta össze vissza a fejét.

-De igen. Ha hagyod, hogy Pierre is a részese legyen, akkor igenis menni fog.

-Te ezt nem érted Charlotte. -nyugodságomat próbáltam megtartani, de a hormonjaimnak hála, ez most se sikerült.

-Nem engeded, hogy a közeledbe legyünk és előbb utóbb felemészt téged mindez. Amelia, az isten szerelmére, felnőtt vagy. Charles-al nem akartunk még gyereket és tessék. -böktem a hasamra. Itt van az apróság és ugyanúgy boldogan élünk. Mi az ami téged megakadályoz ebben?

-Tudod te milyen érzés, mikor nagyba eltervezitek a családot, de amikor terhes leszel, minden felborul? Hát persze, hogy nem. Boldog voltam, mindaddig amíg meg nem tudtuk, hogy ikreket várunk. 180 fokos fordulatot vett az életem. Nem vagyok elég erős, hogy mindezt végig bírjam.

-De ugye tudod, hogy ezt nem egyedül kell megtenned? -álltam fel és idegesen fel-alá járkáltam. A képeket nézegettem, mikor a megláttam a naptárban felírt dátumot. Azt hittem ott helyben összeesek.

-Te teljesen meghibbantál? -üvöltöttem már szinte. -Ezt még is mikor akartad közölni velünk vagy Pierre-el?? -dobtam hozzá a naptárt, az abortusz időpontjával.

-Charlotte, én nem akarom. -motyogta maga alatt.

-Na ide figyelj. Holnap szépen lemondod az időpontot, átbeszéljük az életet és remélhetőleg már észhez térsz. -csaptam be az ajtót mögöttem. Nem tudom felfogni, hogy képes lenne megölni azt a két csöppséget úgy, hogy nem is ismeri őket.

Október 20. Szerda

A reggelit elfogyasztva, kigyalogoltunk egy közeli parkba. Amelia némán követte minden lépésemet, ami kezdett újra felhúzni. Találtunk egy padot, ahova leültünk és ránéztem.

-Egyáltalán belemerültél abba, hogy milyen lenne a jövőd a kicsikkel? -nem kaptam választ. -Szóval nem. Félsz az akadályoktól és már most mindent feladnál anélkül, hogy tudnád mivel jár ez. Amelia egy kicsit gondolkozzál el. Ha elvetetnéd őket, lehet hogy később megbánod és soha az életbe nem bocsátod meg magadnak.

-Két gyerek rengeteg felelősség. Nekem ott van még az egyetem, amit következő hónapban elvégzek. Pierre-nek meg a versenyzés és az utazás tölti be az életét. Nem tudnánk annyit foglalkozni a gyerekekkel.

-Kérlek szépen ne csessz fel. Igen, nehéz lenne eleinte, de utána ti is mehetnétek Pierre-el és úgy támogatnátok őt. Sokat jelentene neki. De ha ennyire nem hiszel nekem, akkor nézd meg Kimi-t vagy Pèrez-t. Nekik is családjuk van és megtudják oldani, hogy együtt legyenek. Mindkét családba két-két gyerek van. -hoztam fel az érveket. Végig csöndben hallgatott, ami azt jelenti, hogy igazat ad nekem.

-Képzeld bele magad a jövődbe a két picivel. Sok mindent felfedezhetnétek együtt, járhatjátok körbe a világot. Látnád, ahogy felnőnek és óvodába, iskolába mennek. Megtalálják a másik felüket és ugyanúgy családot alapítanak. Te és Pierre pedig mindennek a részesei lennétek. -a mondat végére már patakokban folytak a könnyei, ahogy nekem is.

-Nem is tudom, mit mondjak... -meredt maga elé.

-Semmit Amelia, semmit. Elhiszem, hogy nehéz, de ha egy kicsit is elképzeled a életedet velük, akkor minden jobb lesz. Hatalmas kalandból maradnál ki. -érintettem meg a remegő kezét.

-Köszönöm. -fúrta be a fejét a vállamba. -De egy irigy kutya vagyok. Meg se kérdeztem, hogy vagytok.

-Először is nem vagy az. Másrészt pedig megvagyunk. Múlt héten voltam genetikai vizsgálaton, ahol meg is mutatta magát. Tippelj egyet.

-Szerintem fiú. -elmélkedett.

-Mehetsz is lottózni. -kacagtam.

-Így legyen ötösöm a lottón. -nevetett ő is. Jó érzés őt újra ilyennek látni.

-De ez titok. Ezzel a hírrel várom haza Charles-t. -simítottam végig a hasam.

-Nagyon fog neki örülni. Na és nevekkel hogy álltok?

-Mivel kisfiú lesz, így Jules Leclerc lesz a neve. -ahogy kimondtam, a hideg kirázott, de szerintem a barátnőmet is.

-És ha lány lenne?

-Akkor Natalie vagy Amy lett volna. Charles-al rengeteget töprengtünk, hogy a két lány név közül melyik legyen. -mosolyogtam.

-Mikor szóljak Pierre-nek? -fordult hozzám kérdő arccal.

-Várd meg a vasárnapot. Nem lenne jó ötlet, ha a versenyhétvége közepén értesítenéd. Charles figyelni fog rá.

Délután hazamentünk egy bolt látogatás után, majd összeütöttünk valami lite-os kaját. Lia csak piszkálta az ételt, én addig két adagot ettem meg. Nálam a kajakóma beütött és végül filmnézés közben bealudtam, ahogy a barátnőm is.

Ig: _liluu.wpoldal_