🦋Don't Give Up On Me🦋 /Befejezett/

💜16💜

PIERRE GASLY

Január 22. Szombat

Amelia békésen aludt a kórházi ágyon, miközben én figyelem minden mozzanatát. Olyan nyugodtan és lassan veszi a levegőt, de belül szerintem egy vihar dúl benne. Tegnap délután óta fel sem ébredt. Az orvosok közölték, hogy a sokk elhatalmasodott rajta és így reagált rá a szervezete. Mit ne mondjak, nem igazán tudtak megnyugtatni.

-Kérsz egy kávét Pierre? -lépett be Chloe érdeklődve.

-Nem köszi. -válaszoltam, de a szememet le nem vettem a barátnőmről.

-Hajnali egy van és amióta itt vagyunk, nem ittál vagy ettél. Legalább egy kis csokit.

-Rendben. -eresztettem el egy reszketeg sóhajt.

Mérges vagyok magamra. Ha nem hagyom őket egyedül, nem történt volna meg ez és Zac se élne már. Kezdtek helyre jönni a dolgok és semmi negatív nem ért minket. Ame legyőzte a félelmét, letette az egyetemet és végre boldog volt, mostanáig.
Rettegek a következményektől. Mikor legelőször történt meg a Zac-es eset, depressziós lett. Hosszú utat járt meg, mire kitudott menekülni a sötétségből. Nagyon érzékeny és könnyen visszaeshet a mélybe, de ennek nem engedek. Az ő és az ikrek élete is veszélyben lenne.

-Szerinted mikor kell fel? -kérdezte a monacói a kávéját iszogatva.

-Nem tudom, de idő kell míg feldolgozza. -bontottam ki a Snickers csokimat.

-A kicsik jól vannak, ugye?

-Hál istennek igen. Egy kis vérzés indult be Lia-nal, de a gyógyszerrel eltudták állítani. Ha ezt valahogy túl éljük, én összeteszem a két kezem.

-Nem lesz baj. Erős nő, megtudja csinálni. -helyezte a jobb kezét a vállamra.

-Remélem.

Annyira egyszerűnek képzeltem el az áldott állapotott, de túlságosan naiv voltam. Bele se merek gondolni, hogy az ikrek születése után milyen lesz az élet. Ők otthon lesznek, míg a világ másik felén versenyezem.

Kisebb beszélgetés után, visszatértem a szobába és folytattam Amelia "őrködését". Szemeim ragadtak lefele és végül bebóbiskoltam a székben. Reggel a beszűrődött napsugarakra keltem, de más is. A kismamám hátára fordulva ébredt fel. Egy ásítás elengedve, rám szegezte a kékes-zöld íriszét.

-Szia kicsim. -hajoltam közelebb hozzá és megpusziltam a kezét, amitől összerezzent. Hirtelen mozdulattal el is húzta, mintha megégettem volna az érintésemmel. Tekintetében ijedtséget véltem felfedezni és ez csak fokozta tovább az aggodalmamat.

-Nem foglak bántani. Én nem ő vagyok. -szinte suttogtam a szavakat.

-Tudom...

-Úgy bánom, hogy nem voltam veled. Nem kellett volna megtörténnie.

-Pierre, nem a te hibád. -ült feljebb az ágyon. -Sajnos az ilyeneket nem lehet elkerülni.

-De igen. Jobban kéne figyelnem rád. -pillantottam ki az ablakon. A nap javában fent volt és kint már zajlott az élet.

-Így is túl sok mindent teszel meg értünk.

-Fáj még a hasad? -vetettem vissza tekintettem a barátnőmre.

-Kicsit még érzem, de jobb, mint tegnap. -mosolyodott el, bár nem volt túlságosan őszinte. Ismét megakartam fogni a kezét, de  újra elrántotta.

-Ne haragudj, de egyelőre képtelen vagyok testi kapcsolatot létrehozni. -kuporodott összébb.

-Semmi baj. -hunytam le a szemem. Küszködtem a könnyeimmel, de erősnek kell lennem nekem is.

Chloe is belátogatott pár órával később. A lánnyal eltereltük Ame gondolatait és délutánra már "elfelejtettük" a tegnapot.

-Lassan én hazaindulok. -állt fel székéből Chloe.

-Rendben. Köszönjük, hogy itt maradtál. -öleltem át féloldalasan.

-Semmiség. Ha kell valami, akkor szóljatok. Vigyázzatok magatokra. -integetett, majd kilépett a szobából.

-Veszek kaját. Kérsz valamit?

-Nem vagyok éhes. -ingatta a fejét.

-De muszáj enned. Egy napja nem ettél normális ételt. A kicsikre is figyelni kell. -győzködtem, hátha beadja a derekát.

-Egy meleg levest elfogadok.

-Más nem? -kérdeztem, mire megrázta a fejét. -Okés. Máris jövök. -megpusziltam volna a homlokát, de tiszteletben tartom az érzéseit.

Amint átértem a bejárati fotocellás ajtó másik oldalára, megcsapott a hűvös idő. Az eget szürke havas felhők borították és gyenge szél fújt. Magányosan és a gondolataimmal együtt sétáltam egy közeli étterembe. Zsebre tett kézzel és a bakancsomat nézve végig, a jövőn elmélkedtem. A legjobbat akarom magunknak. Működjön a távkapcsolat a szezon alatt és jó apuka legyek a piciknek. Jusson elegendő idő a családomra és a munkára is. Új szabályzatok, új autók és újabb elvárások. Az idei év nem lesz sétagalopp, azt garantálom.

Sziasztok! Kinek hogy tetszik eddig a könyv? Írhattok pozitívat és negatívat is nyugodtan. Kérlek titeket írjátok, mert fontos számomra a véleményetek.

Tudom nem olyan hosszúak a fejezetek, de időm és motivációm sincsen. Lassan itt lesz az őszi szünet és akkor mindent beleadok majd.

Puszi mindenkinek 💕