🦋Don't Give Up On Me🦋 /Befejezett/

💜19💜

AMELIA LECLERC

Február 18. Péntek

Már hajnali órákban kipattant a szemem. Az izgalomtól alig aludtam az éjjel. Pierre természetesen továbbra is úgy alszik, mint a bunda. Halkan felkelve mellőle, kislatyogtam a konyhába és a reggelin törtem a fejem. A hűtőt is kinyitottam, hátha segítségemre lesz. Felső polcon lévő két avokádóról eszembe jutott egy jó kis recept, amit rég alkalmaztam. Guacamole-t készítek pirítóssal. A zöld növényeket és egy citromot kivettem a hűtőszekrényből és a pultra helyeztem azokat. Előkészítettem még a fűszereket és egy gerezd fokhagymát. Az ételt két perc alatt összeállítottam és a pirítós maradt már csak hátra, mikor Pierre jelent meg mögöttem.

-Uhh a kedvencem. -szúrta ki rögtön a Guacamole-t. Kotnyeleskedni akart, de én megtiltottam

-Á-á. Ülj le az asztalhoz és várd ki még kész nem leszek vele. -irányítottam az ebédlőbe.

-Értettem asszonyom. -forgatta meg a szemét.

-Sosem fogsz leszokni róla, ugye?! -helyeztem csípőre a kezemet és gúnyosan néztem rá.

-Talán majd egyszer. -vont vállat ravasz mosollyal.

Amint elfogyasztottuk a reggelit, készülődni kezdtünk a nagy napra. El se hiszem, hogy a bátyám megházasodik és nemsokára apuka lesz.

A fürdőbe vonultam be, megcsináltam a hajamat és a sminkemet bő fél óra alatt. Végezetül felvettem az alkalmi ruhámat.
Míg Pierre leszaladt a kocsihoz, hogy kigurujon vele a parkolóból, én addig belebújtam a lapos fekete cipőmbe és bezártam a lakást. A kapun kiléptem és a kocsi már előttem volt. Pierre kiszállt a járműből, áttért az anyós felőli oldalra és kinyitotta nekem az ajtót.

-Hölgyem, a hintó elő állt.

-Micsoda úriember. Köszönöm. -biccentettem és leültem az anyós ülésre.
Becsukta utánam az ajtót, majd ő is a volán mögé ment. Egy jó pár órás út vette kezdetét, de unalomban nem volt részünk. Zenehallgatás mellett a párom szórakoztatott a hülye poénjaival, amit nem hagytam ki nevetés nélkül. A három héttel ezelőtti hangulat szinte már feledésbe merült és újra önmagam vagyok, de nem teljesen. Az érintésekkel még küzdök, viszont a kommunikáció rengeteget javult és egy kicsit olyan, mintha elölről kezdtük volna a kapcsolatunkat Pierre-el. Így visszafele haladtunk és nem ott vagyunk, ahol lennünk kéne, de lassan és biztosan építjük fel a falat, hogy senki ne álljon ismét közénk. És nem tudom miért, de valami jót várok el ettől a naptól.

Charles fehér emeletes háza előtt letettük az autót, majd bementünk. Bent csak úgy hemzsegtek az emberek. Mindenki az utolsó simításokat végezte el.

-Én megkeresem a menyasszonyt. -szóltam Pierre-nek.

-Rendben, én meg Charlest.

Miután szétváltunk, az emeletre indultam fel. Rögtön benyitottam az első ajtón, ahol meg is találtam akit kerestem. Charlotte egy tükör előtt álldogált fehér ruhájában és a testvére, Valentine Siné épp a fátyolt helyezte a hajára. A ruha sima bársonyból készült. Egyszerű, de mégis nagyszerű. Barátnőm haja össze volt kontyolva, viszont elől egy pár tincset kihagytak.

-Elképesztően gyönyörű vagy. -batyogtam oda mellé, hogy megölelhessem.

-Köszönöm. Alig hiszem el, hogy... -küszködött a könnyeivel.

-Ne ne ne Lotte. Megbeszéltük, hogy nincs sírás az oltárig. Nem szeretném újra elkészíteni a sminkedet. -magyarázta Valentine.

-Rendben. -vett egy mély levegőt.