🦋Don't Give Up On Me🦋 /Befejezett/

💜35💜

AMELIA LECLERC

Augusztus 5. Hétfő

-Hoztam egy kis limonádét. -tért vissza Pierre, kezében az üdítővel.

-Köszönöm. -csücsürítettem, ezzel is jelezvén, hogy puszit kérek. Mihelyt megkaptam, a francia elterült a mellettem lévő napágyon.

-És milyen a könyv? -célzott az ölemben heverő tárgyra.

-Zseniális. Imádom, ahogy az anyuka megfogalmazza az életét. -ezt még a könyvtárban kölcsönöztem ki, hogy nyugodtan kiolvashassam. A történet egy anyukáról és az autista fiáról szól.

-Ha lesz időm, akkor én is belenéznék. -kortyolt az italából. -Holnapra mit terveltél ki?

-Én túrázásra gondoltam. Már nagyon régóta felszeretném fedezni az esőerdőt. Remélhetőleg az ikrek is bírni fogják. -pillantottam a gyerekekre, akik a homokozóban játszanak.

Talán egy hónapja találtuk ki Pierre-el, hogy elutazunk a nyári szünet alatt. Kicsit kiakartunk szabadulni Európából, így Brazíliát választottuk, azon belül is az Amazonast. Nem volt sima repülésünk öt nappal ezelőtt és erre még rá tett a jetlag is. De a pompás környékért megérte. Oda meg vissza vagyunk. A gyönyörű hely,  az empatikus lakók és a különleges állatvilág.

-Ahogy jónak tartod. Én bármire készen állok. -nézett rám a napszemüvege mögül.

-Ennek örülök. -Azt hiszem Pierre-re jó hatással van a környezet változás. Kitört a körforgásából és végre több időt tölthet a családjával, azaz velünk. Nem kell foglalkoznia a munkájával.

-Egy perc és jövök. -mutatta fel a telefonját. Hát igen. Ezt leszámítva. Naponta kétszer csörgetik meg a szerződéssel kapcsolatban. Hol az Alpine-tól, hol az Alpha Tauri-tól hívják. Képlékeny még számára a jövő, de ez majd kialakul pár hét múlva.

-Anya. -futott hozzám Nala. -Építettünk homok várat. Megnézed? -huzogatta a kezemet.

-Persze kincsem.

Augusztus 6. Kedd

A reggeli napsugarak besurrantak a függöny résein és bevilágították a szobát. Kintről pedig a madarak csicsergését lehetett hallani. Fejem egyenletesen mozgott Pierre mellkasával. Lehunyt szemmel élveztem a nyugalmat, de nem sokáig. Egy ajtó csapódás és gyermeki kacaj törte meg a csendet. Nathan bevetődött az ágyba és ugrálásával keltegetett minket. Felülve elkaptam a csibész fiúnkat és átöleltem, hogy lecsillapodjon. Viszont Nala sem tétovázott és ő is követte testvére példáját.

-Fenséges erre kelni. -motyogta álomittasan a pilóta.

-Ugye?! Ennél jobb ébresztő nincs is. -kuncogtam. Leraktam Nathan-t az ágyra, felvettem egy köntöst és kimentem a konyhába. Két kávét lefőztem reggeli indítónak. Tálcán bevittem Pierre részét és ismét visszatértem a szobába, hogy kaját készíthessek a családnak. Zöldségeket vágtam fel és miután megpároltam a serpenyőben, hozzá öntöttem a felkevert tojást. A kész ételt négy részre osztottam és az asztalra helyeztem.

-Gyertek, reggeli van. -szóltam be, de semmi válasz nem jött. A gyerekek nevetését ugyan hallom. Beléptem és nekem is röhögnöm kellett. Pierre egy szál alsó gatyában birkót játszott a kicsikkel. Nathan-t csikizte, aki kacajával jutalmazta ezt. Nala addig az apja hátán csüngött. Imádom őket.

-Örülök, hogy jót derülsz rajtunk, de igazán segíthetnél. -kifújtam a levegőt és Nala-t leakasztottam a nyakából.

-Nyomás enni, különben kihűl a kaja. -rendeltem be őket a konyhába. A fiamat beültettem az evőszékébe, Nala pedig Pierre-el reggelizett. Elfogyasztottuk a tojárántottát, majd felöltöztünk és útnak indultunk.

-Tonio meglepett reggel.

-Ezt hogy érted? -vontam fel a szemöldököm.

-Azt mondta "gyere apa" és jelezte, hogy csikizzem. -tekintett a kis csöppségre és elmosolyodott.

-Ez jó jel. Ha legközelebb megyünk fejlesztésre, akkor el ne felejtsem tájékoztatni Michaelt. -hetente háromszor járunk fejlesztő órákra és Nathan kifejezetten szereti. Bár sokszor a hangulatától is függ, hogyan csinálja meg a feladatokat.

-Nala ne menj arra. -kiáltottam a lányom után, aki elbújt a fák között. Nem jutottam vele semmire, így utána eredtem. Pierre felkapta Nathan-t és szintén velem tartottak. Az esőerdő zugából kiérve, Nala-t sikeresen megállítottam.

-Édesem ilyet nem szabad tenni. Ne kóborólj el egyedül. -néztem a szemébe. Arca kimutatta, hogy megbánta tettét.

-Ame, nézz fel. -mondta Pierre. Amint szemügyre vettem a tájt, a lélegzetem elállt. Egy kisebb rét szerűségen voltunk, ahol pillangók hada repdesett. Mindig is elbűvöltek a lepkék. Szabadságot sugallnak és azok a szín árnyalatok, amik a szárnyukon van...

-Ez maga a paradicsom. -álltam egy helyben tátott szájjal.

-És ezt mind Nala-nak köszönheted. Teljesen véletlenül vezetett ide.

Gyerekek szabadjára lettek engedve és belerohantak a rajba. Én reménykedve kinyújtottam a kezem, hátha valamelyik rá száll. Időbe telt, de végül egy azúrlepke megtisztelt vele, hogy közelebbről is csodálhassam. Teljes extázisba estem.

-Pierre, ide szeretnék költözni. -közöltem a szememet le nem véve a kis lényről.

-Khm...Ame, fordulj meg. -szólított és tettem, amit mondott. Lábánál az ikrek álltak és a párom kissé idegesen toporzékolt. Tarkóját vakarta és az ajkát harapdosta. Mit akar?

-Nem is tudom hol kezdjem. Lassan hat éve csöppentünk be egymás életébe. Döcögősen és kisebb-nagyobb  akadályokkal, de elindult a kapcsolatunk. Sok szép emlék van mögöttünk, bár a rosszból is akad. Viszont a mi szerelmünk az mindent is túlélt. Amióta megláttalak, azóta is ugyanazok az érzelmek dúlnak bennem és ezt még jobban megerősítette a gyermekeink születése. Nehezen tudnám már elképzelni az életem hátra levő részét nélküled. Veled akarom megélni a karrierem végét, az ikrek felnőtté válását és azt, ahogy megöregszünk. Amelia Leclerc, hozzám jönnél feleségül? -csak hallgattam Pierre szónoklatát és egyszerűen nem hiszem el, hogy itt és most mindez megtörténik. Velem. A szívem vadul kalapál és potyognak a könnyeim. A lábaimból is kiáramlott a vér. De ha ez nem lett volna eddig elég, Nala elővesz egy kis dobozt és a franciának adja. Felnyitja és benne díszeleg egy gyűrű. Olyan mint egy álom. Valaki csípjen meg.

-Hogy én mennyire szeretlek. -rogytam le a földre és megérintettem a borostás arcát.

-Akkor ez egy igen? -ráncolta össze a homlokát.

-Igen mormotám. -bólogattam hevesen, majd megcsókoltam. Miután elválltunk, az ékköves gyűrűt az ujjamra húzta. A kicsik értetlenül bámultak és próbálták megérteni a helyzetet. Szó nélkül csoportos ölelést kezdeményeztem. Ők a mindeneim.

Ig: _liluuwpoldal_