Enyém vagy~Jikook. 1.-2. Évad

97./2. Évad

Az ünneplés nagyon jól sikeredett, már egy hét telt el azóta. Az árvaházban már lerendeztük a papírokkal kapcsolatos dolgokat és pénteken megyünk a kicsiért. Már mindent bevásároltunk neki, kiságyat, játékokat, ruhákat, illetve baba ételt is. Egy három hónapos kislányról van szó, nekünk kellett neki nevet választani, amit majd hivatalossá is kell tennünk. Jeon Haeun lett a neve, egy igazán mosolygós kislány, egyből belopta magát a szívünkbe, s én biztosan úgy fogom szeretni, mintha a saját gyerekem lenne. Alig várom, hogy foglalkozhassak vele és a lehető legjobb körülményeket nyújthassam neki.

- Jungkookie! Holnap mehetünk Haeun-ért. Annyira várom.-mondtam bezsongva, s páromhoz bújtam, aki a kanapén laptopozott.
- Én is várom szívem. Köszönöm, hogy nem adtad fel.-nyomott puszit a hajamba, s egyik kezével átölelt.- Alig várom, hogy veled felnevelhessem.-mondta őszintén, én pedig valamiért nagyon meghatódtam ezen.
- Szeretlek Kookie. Ígérem, hogy jó apuka leszek.-öleltem meg mosolyogva. Azt hiszem kezd teljes lenni az életünk. Lesz egy kislányunk, megvan mindenünk amire csak szükség lehet, s a kicsi sem fog szenvedni hiányt semmiben. Úgy beszéltük meg Jungkookkal még a mi nap, hogy én maradok itthon Haeun-nel, s gondoskodom róla míg ő dolgozik, hiszem szeretnénk, hogy hozzánk szokjon. Na meg nem is azért fogadtuk örökbe, hogy egyből bölcsődébe járassuk.
Szeretném minden egyes nap hallani a kacagását, szeretnék vele sétálgatni, és sok-sok élményt gyűjteni Kookkal és a csöppséggel, mint egy család.
Nagyon oda fogok figyelni mindenre, anya is be fog segíteni nekünk mindenben, és keményen mellettünk fog állni. Bízom abban, hogy minden tökéletes lesz és a lányunk egy boldog életet fog élni.

- Mi jót csinálsz?-kérdeztem a laptopra pillantva.
- Semmi különöset.-csapta le a gép tetejét, majd teljes testével felém fordult. Gyanús vagy nekem, Jeon! Kár, hogy nem tudom a laptopja kódját, ha tudnám megnézném az előzményeit, hacsak nem törli ki.
- Naaa. Valamit néztél.-nyúltam a tárgy felé, de gyengéden ráfogott a kezemre.
- Édes, mondom, hogy semmi különöset nem néztem, csak híreket olvastam.-nézett rám bíztatóan. Bólintottam, majd közelebb bújtam hozzá, hogy törődjön velem egy kicsit.
- Mi van Baby?-kuncogott fel jókedvűen.
- Csak foglalkozz velem. Ölelgess.-mondtam neki, majd ölébe is másztam, hogy ennél is közelebb lehessek hozzá.

- Tudod...nem gondoltam volna, hogy a kapcsolatunk idáig megy. Most végre lehet egy családunk Jiminie...sosem gondoltam volna, hogy valaha lesz egy családom. Azt pedig végképp nem, hogy egy ilyen fantasztikus párom lesz, mint te.
Nagyon köszönök mindent Jiminie...-ölelt magához. Éreztem, hogy hevesen dobog a szíve. Mitől lett ennyire izgatott?
- Miért ver ennyire hevesen a szíved?-kérdeztem mellkasára simítva.
- Jimin...szeretném, ha a kapcsolatunk lépne egy szintet.
- M-mármint?-néztem rá zavartan.
- Házasodjunk össze.-jelentette ki rám pillantva, nekem pedig egyből könnyek szöktek a szemeimbe. Igaz, úgy tekintettünk egymásra ennyi idő elteltéveel, mintha jegyesek lennénk, ám sosem volt gyűrű az ujjunkon, s ez, hogy ezt felhozta, annyira jó érzéssel töltött el.
- Rendben, rendben.-bólogattam hevesen, és a könnyeim is utat törtek maguknak.- Annyira boldoggá tettél most.-sírtam hangosan.
- Jiminie...ne sírj.-törölgette arcomat pulcsija ujjával. Az ő hangja is remegett. De boldog volt, hallatszott, hogy mosolyog.
Megengedte, hogy én válasszam ki a gyűrűt. Engedte azt is, hogy drágábbat válasszak, ami semmiképp sem bizsu.

Kookie elment a boltba ebédnek valóért, én pedig felhívtam anyát, hogy elújságoljam neki a nagy hírt, illetve áthívtam a srácokat is. Kook valószínűleg meg fog lepődni, így gyorsan értesítettem erről és azt is elmondtam neki, hogy ebédre is maradnak. Örült neki, hogy áthívtam őket.
Annyira boldoggá tett, életemben nem gondoltam volna, hogy komolyan meglépjük ezt a szintet.