Enyém vagy~Jikook. 1.-2. Évad

86./2. Évad

Jungkook szemszöge

A délutáni órákban az előadások közti szünetben éppen a haverjaimmal kint fociztunk a pályán a gólyákkal, mikor is karórámon -ami telefonomhoz volt csatlakoztatva- Jimin neve villant fel.
Sosem szokott ilyenkor hívni, ezért is ijedtem meg.
- Bocs srácok, a barátom hív, fel kell vennem.
- Menj csak.-legyintettek, azzal félre is álltam, és felvettem a hívást. A szar is megfagyott bennem, amikor párom zokogva mondta ki nevemet.

— Kincsem, mi baj? Miért sírsz?
— Kook! Kirúgtak! Mihez kezdek most?-kezdett el jobban zokogni, s szinte alig értettem, hogy mit is mond.
— Édesem, vegyél mély levegőket, meg fogjuk oldani rendben? Kérlek ne sírj...
— Itt vagyok az egyetemnél..hol vagy? Megindultam a pálya felé..
— Pont ott vagyok.
— Akkor leteszem, mindjárt ott vagyok.-azzal le is tette, s nem sokkal később zokogva futott karjaimba.

- Shht....semmi baj Kincsem..ne sírj..minden rendben lesz.
- Nem tudom mit fogok csinálni Kook.. nem hiszem, hogy ezek után felvennének máshova.
- Kicsim. Értem, hogy ez neked most nagyon rossz, de miért nem maradsz pozitív? Sokkal jobban lennél ha megpróbálnál pozitív maradni. És mielőtt mondanád, hogy könnyen beszélek, nekem is volt veszteségem az életemben és megpróbáltam pozitív lenni. Igaz meginogtam, de nem adtam fel.
- Kook, miért beszélsz arról?... te mondtad, hogy nem akarsz többé beszélni róla.
- Néha kell. Nem akarom mindig magamban tartani. Nem akarom, hogy minden áldott nap nyomasszon. Tudod mit? Kihagyom a maradék előadásokat és elmegyünk kettesbe fagyizni és ebédelni, aztán átbeszélünk mindent, rendben?
- Nagyon jó lenne Googie, de nem szeretném, hogy sokat hiányozz.
- Miattad megyünk most el innen, hogy jobb kedved legyen. Na meg meguntam a focit, mára elég volt belőle.
- Rendben...-elköszöntem a haverjaimtól, majd a táskámat a kezembe fogva elindultunk Jiminnel a parkolóba. Mivel sok szem volt rajtunk, nem merte megfogni a kezemet, de természetesen nem is én lettem volna, ha nem fogom meg a pici kezét és nyomok egy puszit az arcára.
- K-kook..
- Ne szégyellősködj.-mondtam mosolyogva és pár diáktársam előtt meghajoltam, hiszen másnap jól kupán basztak volna, ha nem teszem.
És egy ismerős arcot is láttunk, aki különösen kiemelkedett a tömegből...na nem azért, mert annyira csodálatos volt, hanem azért, mert éppen jelenetet rendezett...

- Jeongguk én megmondtam, hogy ki dogom tenni a honlapra, de te még így is büszkén fogod a kezét az egész iskola előtt? Azt akarod, hogy Instagramra és Facebookra is kirakjam? Ha?
- Állj már le! Még szép, hogy büszkén fogom a kezét amikor szerelmes vagyok belé! Téged meg vigyen odébb a féltékenység, fejezd be ezt az egészet, éetve vagyok? Ha nem szeretnéd, hogy az igazgatónak jelentsem a zaklatásodat, esetleg a rendőrségnek, akkor ezt itt mind azonnal befejezed, és leszeded a képet, vagy feljelentelek személyi jogok megsértéséért!
- Nem mondtad, hogy ne tegyem!
- Azt se mondtam, hogy megteheted!-kiabáltam rá. - Azonnal szedd le, és a képet töröld is ki!-vörös fejjel kapta elő a telefonját és a saját szemeim előtt törölte mindenhonnan a képet. Mielőtt távozhattam volna, jól megpöcköltem a homlokát és elsuttogtam neki, hogy ne merjen mégegyszer ilyet csinálni, mert ennél is jobban meg fogom alázni és a büszkeségét is a földbe tiprom.

Jiminnek kinyitottam a kocsi ajtót, majd be is csuktam miután beszállt, s én is ezt tettem. Beindítva az autót egy kellemes zenét indítottam be a rádión.
- Édesem...ne haragudj ezért a jelenetért. De már nagyon bennem volt és kikívánkozott.
- Semmi baj Kookie. Rendben van.
- Először ebédelni, vagy fagyizni szeretnél?
- Fagyizni...nem, ebédelni...nem tudom. Mindkettő egyszerre nem lehet, mert elrontom a gyomromat... ebédeljünk először.
- Rendben Kicsim.-mosolyogtam aranyosságán, s az egyik kedvenc helyemre elvittem. Nem egy puccos étterem, hiszen tudom, hogy azokat nem szereti, max az évfordulónkon viseli el.
- Bármit amit szeretnél enni, mondd csak.
- Hm...thang*-ot szeretnék..desszertnek tiramisut.. és vizet.
- Rendben Kicsim.-mivel nem vagyok válogatós, ezért én is ugyan azt rendeltem mint Jimin. Mindketten jóízűen ettük meg az ebédünket, mondanom sem kell, nagyon jól főznek itt, nem is volt kérdés, hogy mindent megettünk.
- Köszönjük!-mondtuk búcsúzásképp és a fizetés után kerestünk is egy fagyizót, ahogy megígértem Jiminnek.
Három gombóc csokis fagyit kért kehelyben. Természetesen ahogy szokása, megkérdezte, hogy szabad-e, mire szokásosan megforgattam szemeimet és elmondtam azt, amit mindig szoktam ilyenkor "az én pénzem a te pénzed is".

Úgy ette azt a csokis fagyit, mintha kisgyerek lenne, magyarán tiszta maszat volt a szája körül az arca.
Elővettem egy zsepit, majd felé fordultam.
- Kicsim..maszatos vagy.-mondtam neki mosolyogva, s elkezdtem törölgetni az arcát, majd mikor ezzel megvoltam, egy csókot adtam puha szájára, ami most finom csoki ízű.

- Sziasztok!-köszönt egy ismerős hang. Jimin a hang hallatára megdermedt, s ijedten nézett szemeimbe.
- A deja vu-s kurva anyját!-Jimin kezébe adtam a fagyimat, majd az ismerős fazon felé fordultam.
- Nem megmondtam, hogy hagyj minket békén? Kurva nagyon csalódtam benned. Úgy gondoltam, hogy barátok vagyunk, de a féltékenységed akkora balhét okozott, hogy az nem csak Jiminnek, hanem nekem is traumát okozott. Képes lettél volna megölni mindkettőnket csak azért, mert Jimin nem lehetett a tied? Eszednél voltál egyáltalán akkoriban? És azok után ez a második eset, hogy van a pofádon bőr ide mászni hozzánk? Akkor is elküldtelek a bús picsába és most is megteszem! Takarodj a szemem elől, nem mondom el többször.-térdre borult előttem, s kétszer meghajolt, ezzel kifejezve tiszteletét előttem, amit nem tudtam hova tenni.
- Ne szégyenítsd meg magad mégjobban, keljél fel innen és menj amerre látsz!
- Sajnálom Jeongguk...mindent sajnálok amit veletek tettem. Most, hogy nem maradt senkim, tudatosult bennem, hogy mekkora galibát okoztam nektek..és a családomnak is.
- Kérjél bocsánatot tőlük, tőlem és Jimintől ne, nem fogjuk elfogadni. Ne várd, hogy megbocsássunk.
- Jeongguk nem tudok bocsánatot kérni tőlük...kitagadtak és elhagytak...tényleg egyedül maradtam...utólag jöttem rá, hogy ti voltatok az egyetlen boldogságom, de ezt is elszúrtam és többet nem fogtok hinni bennem. Nem kérem, hogy megbocsássatok....csak ezt higgyétek el nekem....tényleg ti voltatok az egyetlenek...megértem, hogy így viselkedtem velem. A helyetekben én sem tennék mást!-Lehet bunkó vagyok, de nem szeretném, ha ez az ember ismét az életünk része lenne. Megkeserítette a fiatalkorunkat, s egy maradandó traumát okozott nekünk.
- Nem érdekel Jinyoung...semmi nem érdekel ami veled kapcsolatos.-azzal Jimin felé fordultam és a fagyimat kivéve a kezéből a kukába dobtam, amit Jimin megismételt a sajátjával, s kézen fogva elindultunk az autómhoz, vissza sem nézve arra az alakra, aki a legnagyobb fájdalmat okozta nekünk, mégis van képe zokogni és sajnálkozni... a helyében az én arcomról rég lesült volna a bőr.