Fagyott mosoly

𝟐𝟗. 𝐅𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭

𝐀𝐥𝐥𝐢𝐞

Miután bezáródott mögöttem az ajtó újra felhívom Derek-et. De megint csak a hangposta válaszol. Megnyomva a lift hívó gombot nyomom a következő számot, aki Spencer. Ő az első csörgetésre felveszi.

- Hello?!

- Szia! Spencer, ugye?

- Én lennék, kivel beszélek?

- Allie vagyok. Derek...

- Húga. - fejezi be a mondatomat. - Szia Allie!

- Szia. - köszönök újra összehúzott szemöldökkel. - Derek ott van valahol?

- Nem szabad elmondanom.

- Ő kért meg rá, hogy ne mond el nekem, hogy nálad van?

- Igen.

- Ideadnád légy szíves?

- Honnan...? - nem kell befejeznie a kérdést.

- Megérzés. - inkább nem mondom el neki, hogy elárulta magát, mert akkor később adja oda a telefonját Derek-nek. Ugyan eltartja a fülétől a telefont, de hallom, hogy Derek-nek szól.

- Mit akarsz? - Derek hangja érdes, a vékony női hanghoz képest. Rendesen bántja a fülemet.

- Szia neked is Seggfej!

- Mi van Allie?

- Beszélni akarok veled.

- Én nem.

- Én igen.

- Akkor beszélj!

- Szemtől szembe.

- Szerintem nem akarod, hogy Aaron közelébe legyek.

- Velem, csak velem, Derek.

- Nem akarok veled sem beszélni. Éljetek boldogan ezzel a faszsággal, engem hagyjatok ki belőle.

- Kérlek! - könyörgésemre csak egy sóhajt kapok.

- Ajánlom, hogy legyen értelme és, hogy ne kelljen levernem Wright hülye fejét.

- Hova menjek?

- A lakásnál felveszlek.

Nem kellett sokat állnom a kapuba. Kerek 10 perc múlva Derek megáll előttem. Megszorítom a táskámat, minden tehetségemet és hitelességet összeszedem, amim csak van, hogy meg tudjam győzni a bátyámat, hogy nem holmi pitiáner szerelem van köztem és Aaron között. Ha minden kötél szakad, akkor elmondom neki. Aaron azt mondta ne mondjuk el senkinek, de ha Derek ellen is harcolunk, akkor nem, hogy a hitelesség nem lesz meg, de a lebukás esélye is nagyobb lesz.

És attól függetlenül, hogy a fejéhez vágtam, hogy nem jó barátja Aaron-nak az nem volt igaz. Mert tudom, hogy az, és azt is tudom, hogy mekkora támogatást jelentett Aaron-nak, hogy mellette van Derek. Beszállva a bátyám mellé az anyósülésre a morcos arcával találom szembe magam.

- Kösd be magad! - mondja és a visszapillantóba néz. Én várom, hogy kérdezzen valamit, vagy akár ordítson, de nem csinál semmit, csak visszahajt az útra.

- Én...

- Miért hazudtál, hogy nincs köztetek semmi? - kérdezi félszemmel rám nézve.

- Nem akartam.

- De megtetted.

- És sajnálom.

- Mióta? Miért adtátok elő akkor azt, hogy nem ismeritek egymást? Hogyan és miért történt?