Fagyott mosoly

𝟐𝟎. 𝐅𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭

𝐀𝐥𝐥𝐢𝐞

Már egy ideje forgolódtam az ágyamba, mikor úgy döntöttem, hogy felkelek. Még csak 8 óra, de én már bő egy órája fent vagyok. Sosem kelek ilyen korán - főleg nem hétvégén, - csak is akkor, ha valami elintézni valóm van. De most semmi dolgom sincs, most még is a konyha felé igyekszem, hogy megigyam a reggeli kávémat. Nincs se rossz, se jó kedvem, csak egyszerűen kedvetlen vagyok.

Eldöntöttem, hogy miután megcsináltam a kávémat, nézek egy jó filmet vagy sorozatot. Míg a kávé szépen lefő, addig szét nézek a hűtőmbe, valami nasiért, de csalódottan zárom be az ajtót, mert szinte üres. Rég voltam bevásárolni lassan itt az ideje, ha nem akarok éhen halni. Vagy elkölteni a pénzem kaja rendelésekkel. Kis koromba alig vártam, hogy én is elkezdjem a felnőtt és különálló életet a szüleimtől. Hisz akkor feküdhetek le, amikor én akarok, akkor eszek sütit, amikor én szeretnék, és nem baj, ha egész nap pizsamába vagyok. És apának mindig azzal hencegtem, hogy én nem fogok magamra főzni, csak rendelni. Most viszont nem azért dőlök ki hamar, mert lámpaoltás, hanem azért, mert nap végére elfogy az energiám. Süti nincs, amit akkor ehetek, amikor szeretnék. Sőt, jelenleg hozzávalóim sincsenek. Nem lehetek egész nap pizsamába, mert egyetemre kell járnom, hétvégére pedig maradnak az elintézni valók. Például az a nyamvadt bevásárlás vagy a bátyám eltűnése. Ha pedig folyamatosan rendelném a vacsorámat vagy az ebédemet, akkor hónap közepén elfogyna a fizetésem, és hónap végére pedig utcára kerülök. De jelenleg nagyon szeretném édesanyám csokis kekszét majszolni egy jó filmet nézve, pizsamába, a rumlis lakásomba, nem törődve senkivel és semmivel.

Magamhoz veszem a telefonomat és felhívom anyut. Szerdán írt, hogy majd hívjam, ha ráérek, de csak most jövök rá, hogy ez az első olyan nyugodt percem, mikor tényleg ráérek. Szerdán a hoki meccs után szinte összeomlottam lelkileg, örültem, hogy nem Aaron-nak kellett teljesen felkaparnia a földről. Csütörtökön egyetem után rögtön dolgoztam, mikor haza értem csak egy zuhanyra volt energiám. Pénteken, ismételten ott az egyetem és a rengeteg tanulni való, és a Chad incidens, plusz a munka. Szombaton sikerült végre festenem, aztán pedig az ,,eltűnt" bátyám után kutattunk a srácokkal. Most pedig vasárnap van. Ez egy nyugodt vasárnap lesz, csak én és a kávém a laptop előtt. Anyu első csengetésre fel is veszi.

- Szia Allie!

- Szia!

- Végre hallok is felőled. Mi újság?

- Sajnálom, hogy csak most hívlak.

- Ne aggódj emiatt! Én ennyiszer sem beszéltem a nagyszüleiddel telefonon, mikor egyetemre mentem, Isten nyugosztalja őket.

- Nagyiék a szomszédjaid voltak, mikor te egyetemre jártál. - mondom neki. A vállammal tartom a fülemhez a telefont, hogy a kezembe vegyem a cukortartót.

- Jó ez igaz! De telefonon nagyon ritkán. - szinte magam elé tudom képzelni, hogy feltartja a mutatóujját. - Hogy vagy kicsim? Olyan szomorú a hangod. Minden rendben?

- Csak nem rég keltem.

- Furcsálom is, hogy az én lányom mégis miért van fent 8 órakkor, méghozzá vasárnap. Mit csinálsz ma, hogy ilyen korán keltél?

- Nem terveztem semmit igazából. - húzom el a számat.

- Semmi buli vagy kiruccanás a csajokkal?

- Nem, nincs. - hogyan mondd el az anyádnak, hogy igazából, akiket a barátaidnak lehetne nevezni, az egy csoport fiú? Plusz Greg.

- Ne mondd azt, hogy nem szereztél még mindig barátokat!