Fagyott mosoly

𝟓𝟖. 𝐅𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭

𝐀𝐥𝐥𝐢𝐞

Stacey sóhajára kapom fel a fejemet, kilépve a kis világomból egyenesen a valóságba. Felvont szemöldökkel nézek rá, mire nagy nehezen elszakítja a tekintetét a képernyőről. Rám nézve, csak elhúzza a száját. Úgy döntök rá kérdezek.

- Mi az?

- Nemet mondtak. - szorítja ökölbe a kezét. - Örülök is, hogy nemet mondtak! - teszi keresztbe a kezét, majd hátra dől a széken. - Istenem, ezeket a hülyéket!

- Lehet New Yorkkal kéne megpróbálkoznunk. - iszok a kávémba, miközben Staceyt vizslatom. - Ott lehet többen lesznek vevők rá.

- Lehet. - mondja, de láthatóan nincs oda az ötletért.

- De nem akarsz oda menni, tudom.

- Megbékélek vele. - húzza mosolyra a száját, majd a telefonjáért nyúl. - Fel is hívom őket. - jelenti ki, de én meg fogom a kezét, még mielőtt felemelhette volna a telefont.

- Hagyd.

- Nem, igazad van, ott lehet több lehetőségünk van. Lehet, hogy ott nem olyan hülyék, mint Olaszországban.

Már két hónapja azt tervezzük, hogy az Abbot Gallériát bevigyük más országokba is. Olaszországban van egy kis város, ahová betelefonáltunk. Az interneten találtuk hirdetés formájában, és tettünk egy próbát. Stacey felhívta őket és le is beszéltek egy időpontot, mikor eljön néhány személy ide, Párizsba, hogy megnézzék a székhelyét, ennek a galériának. El is jöttek nagyjából egy hónapja, amikor azt mondták, majd értesítenek minket a továbbiakról.

Nem értesítettek minket.

Stacey egy hete, minden nap próbálja őket elérni, de egyszerűen csak nem veszik fel a telefont. Úgy tűnik ez befuccsolt. Pedig nem is kamu hirdetés volt. Ismertem néhány embert, akik eljöttek ide, akik mint én szintén festők. Egyszerűen csak képtelenek visszajelzést küldeni. Pedig mi már a nem-nek is örülnénk. Csak kapjunk végre választ.

- Hagyd New Yorkot. - mondom, meggondolva magamat. Stacey nagyon nincs oda az ötletért, hogy New Yorkba vigyük a galériát. Úgy hiszi, hogy New York nagy falat neki. Én úgy gondolom, hogy Stacey Avalonnak semmi sem nagy falat, de nem tudtam erről meggyőzni az évek során. Plusz nekem sem fűlik a fogam New Yorkhoz. - Ma majd körbe nézek az interneten.

- Hogy aztán megint kapjunk egy jó kis átveréses ajánlatot? - kérdezi ironikusan, mire felhúzom rá az orromat, majd kinyújtom a nyelvemet. - Ilma... - ingatja meg a fejét. - Ki nevezi el a saját gyerekét, Ilmának? - kérdezi, mire hangosan felnevetek. - A te laptopod van nálam. - mondja hirtelen témát váltva.

- És? - kérdezem. - Mondtam, hogy használhatod. Gondolom megint nem töltötted fel a sajátodat. - mondom most én incselkedve, majd kinézek az ablakon. Egy biciklis köti le a figyelmemet, aki majdnem elesik egy padka miatt. Pontosabban nem majdnem, hanem el is esik. Be kell harapnom a számat, hogy ne röhögjem el magamat, majd végül megköszörülve a torkomat Stacey felé nézek.

- Mit nézel annyira? - kérdezi hátra fordulva kinézve az ablakon. - Imádom Párizst! - velem ellentétben ő hangosan felkacag a kerékpáros láttán. - Dan írt. - fordul vissza felém.

- Mi?

- Emailt írt. Én nem nyitottam meg. - emeli magasba a kezét védekezően, majd elhúzza a száját. - Jó, megnyitottam, de csak azért, hogy el tudjam olvasni az egész levelet. - felkuncog, mire folytatja. - Megint itt van Párizsba.

- Az jó. - iszok a kávémba. Stacey az asztalra könyököl, majd méregetni kezd. - Mi az?

- Nem akarsz vele találkozni? Beszélni, esetleg?