𝐀𝐥𝐥𝐢𝐞
Úgy érzem, hogy bármelyik pillanatban meghalhatok. Hogy bármelyik pillanatba összeomolhat a tüdőm, vagy elvérzhetek. Az egész testem lángol a fájdalomtól, de a szememet nem tudom kinyitni. A sötétség körbe vesz és érzem, hogy szépen lassan elnyel. A testem hidegért könyörög. Nem akarok meghalni! Nem így akarok meghalni! Az ujjaimat égeti a jég hideg beton. Miért ég az egész testem, ha alattam a beton viszont hideg? Ilyen a halál? Így érkezik? Az ember szénné ég, míg a lelke szépen lassan elhagyja a testét?
Mindent hallok magam körül. Hallom a cipő trappolást, az eső kopogását, a fém reccsenését és csikorgását. A szirénákat. Hallom a mentősök szirénáját. Értünk jöttek. Hogy megmentsenek mind a hármunkat.
- Hölgyem? - kinyitom a szememet, a hirtelen világosság majdnem, hogy megvakít. Itt nem esik az eső, nem fekszem a hideg betonon, nem ég a testem. Ülök, és be vagyok kötve. - Hölgyem? Jól van? - riadtan nézek a kezemre. A vér egyszerűen csak eltűnt, de biztos vagyok benne, hogy véreztem. Aztán a ruhámra esik a pillantásom. Nem vizes. Nem vizes a ruhám, pedig szinte szétázott a nyári zivatar miatt. - Hívjak egy orvost? Mentőt?
- Mentőt ne! - nézek a nőre közben pedig tiltakozom. Nem orvosi ruhába van. Ő nem egy nővér. Hanem egy légiutaskísérő. Haja a feje oldalán van felkontyolva, szája nagyon élénk piros rúzzsal van kihúzva. Én pedig nem fekszem az összeroncsolódó autó mellett. Meg kell nyugodjak.
- Biztos jól van?
- Igen, minden rendben.
- Kérem, akkor hagyja el a repülőt! Több, mint 20 perce érkeztünk meg.
- Tessék? - gyorsan kötöm ki a biztonsági övet. A nő arrébb megy, hogy el tudjam érni a csomagomat. Majd az ülés alól kihúzom a másik táskámat és a vállamra kapom.
- 20 perce már mindenki elhagyta a repülőt. Biztos, hogy jól van? Szerintem pánikrohama volt.
- Nem dehogy! Jól vagyok. - jól vagyok és életbe vagyok.
- Az arca, csupa fehér, mintha szellemet látott volna, homloka pedig csupa víz.
- Csak a meleg. - magyarázom legyintve. - Bocsánat, ha fennakadást okoztam.
- Nincsen semmi gond! Örülünk, hogy ezt a légitársaságot választotta. Legyen további szép napja! - egy bólintással megköszönöm, majd leindulok a repülőről.
Miután magamhoz vettem a bőröndömet, elindulok a reptér kijáratához. Apa azt üzente eljön értem vagy ha ő nem tud, akkor elküldi Derek-et. Őszintén nem tudom kinek örülnék jobban. Édesapámnak, akit itt hagytam, mert anyuhoz költöztem egy évre. Vagy az iker bátyámnak, aki ugyan mindig is köcsög volt velem, de ő nem venné annyira a szívére, hogy elmentem. Lehet hiba volt haza jönnöm. Nem tudok apu szemébe nézni.
Lassan sétálok a kijárat felé. Erősen markolom az egyik kezemmel a bőröndöm fogantyúját, a másik kezemmel pedig megigazítom a vállamon a táskát. Nagyot nyelve teszem ki a lábam a kijáraton. Forog a gyomrom, és hányingerem van. A nap egyszerűen éget, vöröses szőke hajamat egy csattal rögzítettem a fejemre. Szétnézve a parkolóba keresem a családom egyik tagját, de nem látom őket sehol.
- De rég láttalak Allie! - hallom meg apu hangját a hátam mögül. Felé fordulok, mire szinte azonnal az ölelésébe is zár. - Ne haragudj, hogy késtem, de hatalmas volt a forgalom. - nem változott egy szemernyit sem. Barna hajába az ősz tincsei ezüstösen csillognak. A mosolya kedves, ölelése gyengéd.
- Semmi gond, nem késtél.
- Késtünk. - javít ki egy másik férfihang. Derek. Megfordulva megpillantom a bátyámat, akinek a kezébe egy sós perec van. Arcán ott a szokásos lusta mosoly. Haja, mint az enyém, vörösen ragyog, szeme csillog, az egész lénye... Olyan életteli.
ESTÁS LEYENDO
Fagyott mosoly
RomanceEgy autó, három barát, egy baleset Allie Abbot, mint minden normális 18 éves élvezni akarta az utolsó nyarát, még mielőtt egyetemre megy a két legjobb barátjával. Mindhárman ugyanazon az egyetemen kezdtek volna azon év őszén. De nem így történt. Kép...