Fagyott mosoly

𝟓𝟓. 𝐅𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭

𝐀𝐥𝐥𝐢𝐞

Az egész rossz. Úgy ahogyan van rossz. Nem tudom mennyi idegi nézegettem a levelet, míg aztán végül Aaron betoppant hozzám. Miután elmondtam neki a felvetésemet, hogy hozzá költöznék olyan örömöt véltem nála felfedezni, amit nagy ritkán láttam. De most boldog volt. Miért is tettem volna ezt tönkre?

Ezért összetéptem minden hezitálás nélkül, apró darabokra téptem és a kukába dobtam. Majd visszaülve a pulthoz a papírokat kezdtem el kitölteni.

Még meg kell kérdeznem a srácokat.

Oké, Aaronnak tetszik az ötlet, sőt, amilyen izgatott már el is kezdett nekem bepakolni, de a többieket is meg kell kérdeznem, mert az az ő lakásuk is, és nem akarok csak úgy belerondítani a fura, tartsunk össze mi férfiak, csoportjukba.

Hasogató fejfájásomat most nem a másnaposságomnak köszönhetem. Már megittam vagy három kávét a mai nap folyamán, most pedig megyek a negyedik adagomért. Felállva a papír kupactól elindulok a kávéfőzőm felé. Szegény elég megviselt állapotban van, de tudja, amit tudnia kell. Ébresztőt főznie, minden berregés és zúgás ellenére is, ami lehet pont annak az előjele, hogy egyszer csak fel fog robbani. De még kibírja.

Legalábbis remélem.

Kiveszek magamnak egy bögrét, majd a kávét veszem magamhoz, felnyitva a tetejét csalódottan realizálom, hogy nincs. Elfogyott.

A szobám felé veszem az irányt, Aaronhoz, aki lelkesen pakolja a dolgaimat a bőröndömbe. Az ajtófélfának dőlve bámulom egy kicsit, igyekezve nem túl hangosan lélegezni, de nincs szerencsém. Észreveszi, hogy figyelem, mire egy pillanatra felnéz rám, majd elmosolyodik, aztán visszatért a ruháim hajtogatásához. Bár a hajtogatás az túlzás, inkább csak összegyűri és úgy teszi a bőröndbe. Mint egy tipikus férfi!

- Nem megyünk el a kávézóba? Nincs itthon kávé. - húzom el a számat csalódottan. Úgy emlékeztem, hogy nem rég voltam vásárolni, és akkor vettem kávét is, de most így, itt állva kávé nélkül megkérdőjelezem az emléket. Aaron leteszi az éppen kezében lévő citromsárga felsőmet, majd rám néz.

- Ezt a sárga pólódat azóta nem láttam rajtad, hogy megkaptuk az egyetemi felvételi leveleket. - mondja, mire leengedem a keresztbe font karomat.

- Miért jegyezted meg mi volt rajtam akkor? - kérdezem halványan elmosolyodva. Ha nem szólaltam volna meg, akkor most paradicsom piros képpel kéne Aaronnal szembe néznem. Még így is küszködöm vele, mikor félre döntött fejjel rám mosolyog.

- Miért ne jegyeztem volna meg a csinos citromsárga felsődet?

- Nem tudom, nem tudtam, hogy szokásod ezeknek az egyszerű daraboknak a megjegyzése. - vonom meg a vállamat.

- Arra is emlékszem, hogy Devlon miatt vetted fel.

- Persze! - ülök le az ágyam végébe. - Hisz a citromsárga volt a kedvenc színe! - de még mennyire! Devlonnak olyan sok citromsárga pólója volt, hogy az ember azt hinné nincs is más ruhája. De mikor belenéztünk a szekrényébe és láttuk, hogy sorba fel vannak akasztva a citromsárga felsők már nem is kételkedtünk abba, hogy mi a kedvenc színe. Minden napra jutott egy tiszta felső, a citromsárga más árnyalataiba. Ez pedig annyira tipikus Devlon volt!

- Nem, neki nem a kedvenc színe volt. - mondja felnevetve. - Devlon megszállottja volt a sárga színnek. - jelenti ki még mindig kacagva. Elém áll, mosolyogva. A szívem fáj, igen. De ez itt... Ez amit most csinálunk... Ez, hogy tudok nevetni egy emléken, ami a legjobb barátommal kapcsolatos, ez jelenti a gyógyulást? Hogy nem sírom el magam, mikor Devlon szóba kerül, jelenti azt, hogy haladok a jól létem felé? Nem tudom, de remélem. - Ne haragudj, én csak...