A kormány felett (A kormány mögött 2.)

7. Fejezet

Amara

A monacoi lakásba megérkezve nyűgösen dőltem hátra a kanapén. Lando is csatlakozott, de látványosan távolságot tartva. És egyből bekapcsolta a tv-t. Míg én az általa választott filmet figyeltem ő végig a telefonját nyomkodta. Majd hirtelen felállt és elindult a szobába.

-Baj van? -Álltam fel és indultam utána. Csak a szobában értem utol, az ajtóban megtorpantam a látványtól. -Miért pakolsz?

-Mert el kell mennem. - Felelte úgy, hogy fel sem nézett rám, miközben a ruháit dobálta a kisebb bőröndbe.

-Hisz csak most jöttünk. - Állapítottam meg a nyilvánvalót.

-Közbejött valami. Majd jövök pár nap múlva.

-Mégis mi?

-Nem mindegy? - Kérdezett vissza megemelve a hangját.

-De. Az. - Feleltem élesen vissza.

-Miért kell mindig anyáskodnod felettem? - És először nézett rám amióta megjöttünk. -Miért van az, hogy nem kapunk levegőt a másiktól?

-Szakítani akarok. - Szólaltam meg, úgy, hogy át sem gondoltam a szavakat.

Nem tudom, hogy válaszolt-e valamit Lando. Nem vártam meg. Felkaptam a kulcsaimat és a kistáskám. Bezártam magam után az ajtót és Monaco utcáin kezdtem el céltalanul sétálni. Soha nem éreztem magam ilyen egyedül. Itt vagyok egy városban, ahol nincs senkim. A part felé vettem az irányt, és leültem a móló szélére. A telefonomban kikerestem az egyetlen embert aki Monacoban lehet jelenleg és elkezdtem csörgetni. De kinyomott.

charles_leclerc: Meetingen vagyok. Baj van?

amara_nagy: Monacoban vagy?

charles_leclerc: Nem.

amara_nagy: Akkor semmi.

Szomorúan zártam le a telefonom. 10 óra múlt, vagyis remélhetőleg Lando már elment. Így egy estét van hol aludnom. A többit meg majd kitalálom. A telefonom csörgése szakított meg a gondolkodásban.

-Baj van? - Kérdezte aggódó hangon Charles.

-Szakítottam Landoval. - És hogy kimondtam hangosan most tudatosult bennem is igazán. A könnyeim eleredtek és a szívem megszakadt.

-Monacoban vagy? Én kijöttem mosdóba.

-Igen. - Feleltem szinte hangtalanul. Charles a meetinget otthagyta miattam.

-Ez után indulok akkor haza! Addig is hol vagy most?

-A móló szélén ülök.

-Rendben! Ne menj sehova! Mindent megoldok! - Ígérte, és ki is nyomta a telefont.

Mivel jobb ötletem úgysem volt ezért tartottam magam a Charles-val beszéltekhez. A mólón lelógatva a lábam néztem a tengerre, ahogy a hold megvilágította a vizet. 20 perc múlva lépteket hallottam amik egyre csak közeledtek. Majd valaki mellettem foglalt helyet.

-Téged aztán nem könnyű megtalálni. - Mondta kedvesen egy srác. Az akcentusa nagyon hasonlít Charleséhoz. A hangján hallani, hogy mosolyog. -Amúgy Arthur vagyok! A leghelyesebb Leclerc! - Kacsintott rám a látszólag fiatalabb srác.

-Én pedig Amara.

-Ezt én már rég tudom. És most jöttem megmenteni téged! - Ölelte át a vállaimat. A teste meleget árasztott felém, ami kicsit kiolvasztotta a fagyos testemet és lelkemet. -Jaj na ne sírj! Mások örülnének, ha átölelhetném őket! - Ezen én is elnevettem magam. A srácnak hihetetlen önbizalma van az tény.

-Köszönöm!- Fordultam hálásan felé.

-Még ne! Lehet a vesédet eladom!- Tett úgy mintha csak hangosan gondolkozna. Óriási nevetés szakadt ki belőlem. -Na ez már jobban áll! - Szorította meg a vállam. - Gyere menjünk! Vár egy meleg vacsi!