A kormány felett (A kormány mögött 2.)

39. Fejezet

Lando

A Ferrarihoz megérkezve mindenki furcsán nézett rám. Mondjuk meg is értem. Két Ferrariba öltözött gyerekkel mászkálok az ölembe, holott köztudott, hogy nem a legjobb a viszonyom Charles-val. Azt viszont nem tudják ennek mi az oka. Bár már azért javult a helyzet. Hisz már majdnem 3 éve történt az egész.

-Átigazolsz Norris? - Jelent meg Fred hirtelen, amitől kicsit megijedtem. Mindig is egy manóra hasonlított nekem.

-Nem nem. Próbálom őket meggyőzni, hogy rossz csapatnak szurkolnak. - Vigyorogtam a két kisgyerekre, akik meglepően nyugodtak voltak velem mindig.

-Ohh őket nem fogod tudni! - Nézett sajnálattal rám a csapatfőnök. - Igazi kis Ferrari babák voltak első perctől. Charles a keresztapjuk. - Magyarázta a férfi.

-Ahh még próbálkoznék, hátha nekem fognak szurkolni.

-Lando! - Jött meg a monacoi. Majd hirtelen megtorpant. -Találkoztál Marával? -Mosolygott mindent tudóan. Egy pillanatra megállt bennem az ütő.

-Itt van? - Nyeltem nagyot. Charles teljesen lefagyott.

-Szóval nem?

-Nem. - Ráztam a fejem. -Miért? Kellett volna?

-Öö én csak azt hittem, hogy...Mindegy. - Rázta meg a fejét, és látszott rajta a teljes zavarodottság. - Srácok, hogy kerültetek Landohoz? - Gügyögött a gyerkőcökhöz.

-Arthur. - Rántottam vállat.

-Ohh hogy az a...- Ráncolta össze a szemöldökét. - Gyertek Adam! Odaviszlek Mamáékhoz! - Nyúlt a srácokért.

-Nem maradhatunk Landoval? - Nézett rá a kissrác. Emma pedig a nyakamhoz bújt és megölelt. A szívem kicsordult, olyan cukik. Még, hogy csak a Ferrarinak szurkolnak, gondoltam magamban.

-Nem, Adam. Anya keresni fog titeket. -Ezt az oldalát még nem ismertem. Viszont jól áll neki.

-Kérlek! Kaptunk fagyit! - Szólalt meg először hosszabban a kislány is.

-Majd máskor Emma. És ezt anyával meg kell beszélni. -Simította meg a kislány pofiját kedvesen, de ő csak erősebben kapaszkodott belém.

A lépcsőn pedig megjelent Amara. Csodásan nézett ki, pont mint ahogy emlékeztem rá. Kedvesen nézett mindenkire. Viszont piros sapka volt rajta. A gyomrom hirtelen összeszorult.

-Lando! Az egész csapat téged keres! Horner vár! Most! - Bökte meg a vállam az asszisztensem, ezzel megzavarva.

-Rendben! - Habogtam összevissza. És minden bátorságom elszállt.

-Menjünk! - Szólt mégegyszer. Charles is megpillantotta Marát és halál félelmet láttam a szemében. Szó nélkül átnyújtottam a két gyereket és megfordultam.

-Beszéljetek! - Kiáltott utánam a monacoi.

Összezavarodva ültem be a kocsiba. Horner teljesen kiakadt, hogy hol a fenébe voltam. Szerencsére azt nem tudta meg, hogy a Ferrarinál házaltam. Charles szavai jártak a fejemben. Beszéljetek! Beszéljetek!Beszéljetek!
Ki kell vernem a fejemből, hisz a felvezető kör mindjárt indul. Miután körbementünk és bemelegítettem az abroncsokat elfoglaltam a második kockát.

-Koncentrálj Lando! Koncentrálj! - Mondogattam magamnak.

A lámpák egyesével pirosra váltottak. Kialudtak. Rajt. Hihetetlenül jól kaptam el a rajtot, és határozottan be tudtam vágni Max elé az első kanyar előtt.

-Yeeesss! - Kiabáltam a rádióba.

-Bravó Lando! - Szólt vissza az egyik mérnököm. - Nyomd tovább, Max tapad.

-Látom! - Válaszoltam és a vezetésre figyeltem.

20 kör lement és még mindig vezettem. Sőt egész jól leszakítottam magamról a csapattársam, ami a világbajnoki miatt igen fontos. Futamok óta fej fej mellett megyünk. Mikor ki vezet pár ponttal. A megnyugtató előny viszont hátrány. Mondatok és képek furakodtak be a gondolataim közé.
Beszéljetek! Beszéljetek! Beszéljetek!
Visszhangzott a monacoi. Bevillant a kép, hogy egyszer a dobogón is erre kért, csak akkor ő akart velem beszélni. Bevillant Mara ahogy jött a lépcsőn le. Bevillant a kislány, ahogy a nyakamat ölelte. Az a szem, ami egyből megfogott. Láttam már valahol. A haja, ami olyan göndör, hogy hihetetlen. Mindkét gyerek tiszta Mara. Arthur reakciója. Majd Charlesé.
Beszéljetek! Beszéljetek! Beszéljetek!
Futott végig ezerszer a fejemben. Majd nagy csattanás következett.