A kormány felett (A kormány mögött 2.)

35. Fejezet

Charles

Elkezdődött egy újabb szezon. Egy újabb a Ferrari kötelékében. Remélem idén már összejön a hőn áhított elsőség. Olaszországban ezen dolgozik mindenki. Én is.

-Charles! A telefonodon keresnek! - Jött be Andreas a műhelybe utánam. Mostanában egyre több időt töltök itt, hogy megértsem a szerelőket és az autót.

-Egy pillanat. - Intettem neki mert épp érdekes dolgokat néztünk.

-Ez fontos Charles! - Mondta kicsit erélyesebben, amire egyből felkaptam a fejem. -Kétszer keresett és most anyukád az!

-Biztos ez? - Értetlenkedtem. Tudja mindenki, hogy itt vagyok. Ilyenkor nem szoktak zavarni.

-Tessék! - Nyújtotta felém a telefont. Gyorsan kikaptam a kezéből és az egyik sarokba húzódtam.

-Anya! - Vettem fel a telefont.

-Szülünk! - Kiáltott bele franciául én pedig teljesen lefagytam. -Charles itt vagy?

-Mi? Igen. Vagyis mi? De hát még van egy hónap! - Akadtam ki teljesen és elkezdtem fel-alá járkálni.

-Ikrek kisfiam. Gondolkozz néha!

-Ott vagy Marával?

-Igen. Elfolyt a magzatvíz pont amikor nála voltam. Megyünk a kórházba. Császár lesz!

-Mi? Miért lenne az? - Értetlenkedtem.

-Ikreknél így szokás!

-Máris indulok! - Kezdtem el rohanni. - 3 óra és ott vagyok! - Kinyomtam a telefont.

-Andreaaaas! -Kiáltottam rá a férfira. - Jössz velem? - Mivel értetlenül nézett rám ezért kimondatlanul kellett elmagyaráznom. - Monacoba, tudod aaaaz unokatesómhoz. Beszéltük!

-Nem tudom miről beszélsz. - Ahh komolyan ilyen hülye?

-Mindegy! Gyere!

-Fred mit fog szólni?

-A kocsiból felhívom.

Bepattantunk a Ferrariba és a lehető legnagyobb sebességgel haladtam. Jóval a megengedett felett, de próbáltam végig biztonságosan. Néha nem rossz, hogy nem félek az autóban. Freddel egész könnyen megbeszéltem a dolgokat. Sőt igazából imádja Marát, úgyhogy már bejelentkezett babalátogatóra. Még mindig nehezményezi, hogy inkább Georgenak dolgozik a lány, ahogy én is.

-Andreas te is legyél hasznos! Keresd meg anya számát és hívd fel! - Nyújtottam felé a telefonom.

-Kisfiam!

-Anya! Tudod adni Marát?

-Ami azt illeti nem igazán. Most értünk be.

-Akkor hangosíts ki!

-Rendben. - Egyezett bele anya.

-Mara! Jól figyelj rám! Erős vagy menni fog! - Bíztattam, mert tudom mennyire retteg az egésztől a bizonytalanság miatt.

-Bólogat. - Segített be anya kicsit a kommunikációba.

-Lassan lélegezz és jó lesz! Én is ott leszek! Már úton vagyok! - Ígértem, pedig még két és fél óra minimum.

A kórház folyosóján ismerős arcok tűntek fel. Arthur, Enzo, a bátyám barátnője.

-Hol van? - Kiáltottam.

-Vannak! Szóval shh! - Szólt rám Arthur miközben a fejével az egyik ajtó felé mutatott.

Belépve az ajtón Mara anyukáját és a sajátomat pillantottam meg először háttal állva ringatózva. Majd az ágyon alvó Amarán futott végig a tekintetem. Fáradtnak tűnt, de végre kicsit nyugodtnak.

-Hello! - Suttogtam. Mindkét nő rám nézett, én pedig nem tudtam levenni a szemem a két picurkáról. -Milyen picik!

-Azok! - Mondta szerelmes tekintettel Mara anyuja. Azt hiszem egy kislányba szeretett épp teljesen bele.

-Megfoghatom? - Kérdeztem páras szemmel. Segített, hogy tartsam a két kezem, majd lassan átadta a legtündéribb kislányt akit valaha láttam. -Szia te szépség! Hogy hívnak?

-Emma. - Mondták szinkronba.

- Ő pedig Adam. - Mosolyogva hozta közelebb anya a karjaiban tartott kisfiút.

-Fiú? Azt hittem mindketten lányok lesznek! Arról volt szó nem? - Hitetlenkedtem.

-Hát úgy tűnik mégse. - Rántott vállat Mara anyuja.

-Láttátok? Tényleg fiú?

-Kisfiam nem hiszem, hogy ezt elnézik. - Csóválta anya a fejét. Miközben átadta a kiskrapekot is nekem és ők meg kiindultak.

-Jézusom! Itt ne hagyjatok! - Szóltam kicsit hangosabban, amire Mara elkezdett mocorogni.

-Szia! Hát megjöttél! - Mosolygott rám kedvesen.

-Siettem, ahogy tudtam. - Ültem le az ágy szélére és könyörgő pillantásokat vetettem rá, hogy segítsen legalább egy gyerekkel.

-Kérem! - Nyúlt is egyből Emma után. - Kislányom. -Kezdett el gügyögni. -Emma Carolina.

-Szép neve van nagyon! - Mosolyogtam a becsomagolt kislányra.

- Ő pedig Adam Jules.

-Hogy mi? - Kaptam fel a fejem amilyen gyorsan csak tudtam.

-Tetszett ez a név és hirtelen kellett valami. - Rántott vállat. - Két név volt a tarsolyomban. Emma és Carolina. Majd mondták, hogy fiú is kéne. Szerettem volna, hogy legyen magyaros neve is, de nemzetközi is. Adam. Ahogy a nagyapja is. - Mosolygott a kezembe lévő kis emberre. - Lando mégse lehetett volna. -Nevettünk fel mindketten. - De ha egyiknek van két neve, akkor a másiknak is kéne. Charles mégse lehetett. -Nevette el magát újra.

-Hé miért? - Hitetlenkedtem.

-Gondolj bele mennyien kiakadnának ha megtudnák. Plusz azt gondolnák a tiéd.

-A Jules miatt is hihetik.

-Igaz, de az a név tetszett. És remélem lesz olyan tehetséges mint az a személy, akiről kapta a nevét. - Míg ezt magyarázta a legjobb barátom egy könnycseppet elmorzsoltam, és örültem, hogy az életem része lett ő és ez a két picuri is. Hát keresztapa lettem.