A kormány felett (A kormány mögött 2.)

13. Fejezet

Amara

Csodás napom volt a monacoi pilótával. A Monte-Carlo Country Clubban lett állásom. Az egészet Charlesnak köszönhetem, úgy intézett mindent, hogy a főnök pont arra járjon, amikor mi játszottunk. Óriási köszönettel tartozom neki. Tudom haza is mehettem volna, de az egy óriási visszalépés lenne. Így mint tenisz edző/oktató és gyógytornász fogok dolgozni, ami azért valljuk be elég nagy önállóságot adhat számomra.

A mai napra már csak egy dolog maradt. Elhozni azt a pár dolgot, amit a monacoi Norris lakásban tartottam eddig. Charles lassan állt meg a ház előtt, én pedig idegesen kerestem a kulcsot a táskámban.

-Nyugi! - Nyúlt a kezem után a srác. - Lando nincs itthon, én pedig végig segítek ha szeretnéd! -Lassan bólintottam, és ebben a pillanatban megtaláltam a kulcsot.

-Akkor velem jössz? -Kérdeztem erőtlenül.

-Menjünk!

Kiszállt a kocsiból Charles én pedig hangosan kiengedve a levegőt az ülésbe akartam olvasni.

-Meg kell tennem. - Suttogtam magamnak előre meredve. Szerencsére Charles ezt nem hallhatta.

Lassan a kilincs után nyúltam és felnyitottam a Ferrari ajtaját. A lépcsőházban csendben követett Leclerc. Hálás is voltam, mivel egy szó nem jött volna ki a számon. Az ismerős lakásajtót kinyitva minden emlék rám tört. Az első alkalom, amikor itt jártam a baleset után. A kuckózások. A játékok. A szerelem. És az utolsó alkalom, amikor itt jártam. A csalódás. A fájdalom. Egy könnycsepp égette az arcomat, ahogy végigfolyt.

-Menni fog! - Karolta át a vállamat Charles. Én pedig ösztönösen felé fordultam és az ölelésébe bújtam. Szorosan húztam magamhoz. A fejemet a nyakához nyomtam, mintha ezzel minden problémám elől el tudnék bújni.

-Köszönöm! - Ennyit tudtam mondani.

Megszakítottam az ölelést és a háló felé indultam. Egy sporttáskámat elővettem és minden cuccom belesöpörtem. Nem néztem szét mindenhol, de nem hiszem, hogy maradt itt valami, mert csak pár dolgot tartottam itt. Megálltam a nappali ajtóban. Charles a karkötőit nézegette. Egyértelműen nem tudja hova tenni a szituációt. Ahogy én sem.

-Kész. - Rám kapta a tekintetét és végigmért. Majd lassan bólintott. -Egy valami van még. - Emeltem fel a kezemben lévő kulcsot. A táskát ledobva az étkező asztalhoz léptem. Papírt és tollat ragadtam.

"Drága Lando!

Annyira sajnálom, hogy így alakult!..."

Mire a levél végére értem már nem láttam a könnyeimtől. Elbúcsúztam a sráctól, aki újra megtanított élni. Aki megmutatta milyen is valakit szeretni. A táskámat Charles már a kocsihoz vitte, így egyedül maradtam a lakásban. A levél mellé raktam a kulcsot. Az ajtóból még egyszer visszanéztem a lakásra, Landora gondoltam. Behúztam magam mögött az ajtót. Ezzel egy korszak lezárult mögöttem.