A kormány felett (A kormány mögött 2.)

8. Fejezet

Amara

A Leclerc ház teljes bézs színben pompázott. Őszintén nem tudom, hogy merjek-e bemenni. Arthur ezt elfelejtette említeni, hogy a vacsora amit ígért az egy családi vacsora pontosabban. Az autóban mindenféléről beszélt nekem. Egyértelműen elakarta terelni a figyelmem, ami részben sikerült is, de az aggodalmaim nem csillapodtak. Sőt, most, hogy megérkeztünk a házuk elé újabbak merültek fel. Amara mi a fenét csinálsz most itt?!

-Menjünk jó? Nem fog megenni senki! - Nézett rám bíztatóan a monacoi. Válaszként egy bizonytalan bólintásra futotta tőlem. Arthur sietett kinyitni nekem az Alfa ajtaját.

-Valld be, hogy csak azért nyitottad ki, hogy ne basszam be magam után! - Mondtam ki a nyilvánvalót, ami minden pasira igaz.

-Ahh nem! Hidd el vágtam már be! - Mondta nevetve. - Elég hirtelen haragú vagyok, a nyugodt a családban Lorenzo igazán. Velem egy élmény veszekedni. -Meglepett az őszintesége, és hiába nem régóta ismerem, valamiért nagyon is megbízok benne.

A ház belülről is az eleganciát sugározta, igaz még csak az előszobát láttam, de így is 3 családi képen is megakadt a szemem. A minimalista stílus keveredik az "otthon melegével". Miután a cipőmet levettem, Arthurt követtem a folyosó végig. "Nagy levegő Mara! Nem lehet gáz! Charles a barátod! Nem néznek majd hülyének!" Ismételgettem magamban a mondatokat.

-Maternel! Nous sommes ici! (Anya! Megjöttünk!) -Dobta le a kocsikulcsot Arthur egy étkezőasztalra, miközben franciául kiabált valamit.

-Charles est-il rentré ? (Charles haza jött?) - Jött egy női hang az emeletről. Mivel franciául beszéltek, semmit nem értettem, talán csak a Charles nevet. Arthur a tarkóját kezdte el vakargatni. A Leclerc mama a lépcsőn lefelé sietett, amikor a közepén felnézett és észrevett. -Ohh. - Szaladt ki a száján az őszinte reakciója. -Je n'attendais pas d'invité. (Nem számítottam vendégre. )

-Anya, Mara. Mara, Ő az anyukánk. - Mutogatott kettőnk között zavartan Arthur, immáron angolul, amit végre én is értettem.

-Örvendek! Szólíts csak Pascalenak! -Jött le a lépcsőn és nyújtotta felém a kezét, hogy üdvözöljön. -Te pedig kisfiam. - Mutogatott Arthurra. - Legközelebb szólj ha hazahozod a barátnődet! Sütöttem volna valamit! - Fordult felém az utolsó mondattal.

-Mi nem...Mi nem...- Szólaltunk meg egyszerre a sráccal.

-Szóval anya, mi nem vagyunk együtt. - Kuncogott Arthur. Az anyuka arcára pedig a teljes értetlenség ült ki. - Mara Charles egyik nagyon jó barátja. - Nem gondoltam volna, de Pascale még jobban össze zavaradott mint egy perce.

-Elnézést a zavarásért! Monacoban ragadtam, és Charles már egyből intézkedett. - Szabadkoztam.

-Hát igen, mondhatjuk úgy is, hogy a fiad a nap hőse. - Dőlt a falnak Arthur karba tett kezekkel. -Mármint nyilván én és nem Charles, aki most nincs is itt.

-Persze, persze kisfiam. - Intette le egy fél mozdulattal a nő. Arthur arcát látva alig bírtam visszatartani a nevetést. - Egyáltalán nem zavarsz! És mi járatban Monacoban? - Csak kedvességet éreztem a nő hangjában, mégis, mintha tört szúrnának a szívembe.

-Maternel! pas! (Anya! Ne!) - Váltott vissza Arthur. Nem esett jól, mert fix én vagyok a téma. -Amúgy Charles is jön haza. - És ebben a pillanatban nyílt ki a bejárati ajtó.

-Már itt is van? - Lepődött meg Pascale.

-Sziasztok! - Állt meg az ajtóban a legidősebb Leclerc tesó. -Lorenzo! Te pedig biztos Amara. -Én is visszaintettem neki.

-Anya van valami vacsi? -Váltott fontosabb témára Arthur.

-Csak enni jöttetek haza? - Vonta fel a szemöldökét a nő.

-Igen! - Vágta rá egyszerre a két Leclerc.

-A hűtőben! Arthur melegíts Marának is! Szegényke olyan vékony, ráfér egy kiadós vacsora! - Nézett végig rajtam a nő a fejét csóválva, én pedig nem tudtam eldönteni, hogy ez most bók vagy tényleg túl vékonynak talál. -Addig mi menjünk! Mutatok pár képet ezekről a félnótásakról! - Karolt belém Pascale és elindultunk a nappali felé.

-Anyaaaa! AZT nem mutathatod meg! - Kiabált utánunk a legfiatalabb tesó.