A kormány felett (A kormány mögött 2.)

2. Fejezet

Lando

-Lando! - Kiáltott rám valaki a garázsban. - Hát te? Nem pihenned kéne? - Jött közelebb az egyik mérnök.

-Nem bírok elszakadni. - Rántottam vállat. -Igazából minél vissza akarom kapni az ülésem. -Szakadt ki belőlem.

-Hát tesó, sajnálom! -Nézett rám szánakozva. Tudom mire gondol. Danny visszajött már kétszer állt dobogón, Oscar egyszer, de mindig pontokat szerzett...-Viszont most mennem kell! Örültem! Majd időmérő után találkozunk!

-Persze!- Veregettem meg a vállát. Úgysem fogunk, gondoltam magamban.

Hoztam magammal a fényképezőmet így az unalmas pillanatokban kattintgattam. Az autót, amin 4-es helyett 3-as van. A munkatársakat, ahogy pattanásig feszül minden idegszáluk. A box utcában is folytattam a hobbim. Érdekes érzés most a kamera mögött állni. Persze engem is lefotóztak, de már nem én vagyok a középpontban. Ennek mondjuk örülök, de inkább ülnék autóban ha ez az ára. A Mercedes garázsban Marát pillantottam meg. Ő viszont engem nem, így elkezdtem lesifotókat lőni róla. Azt hiszem megviselte az elmúlt időszak őt is. És most szinte ragyog, ahogy Carmennel van. Bűntudat uralkodott el rajtam, hogy folyton velem volt mostanában és ápolt hónapokig, közben a saját életét meg félbeszakította. Mostanában mindig edzős ruhákban láttam. Vagy ruha nélkül, ami ha be kell vallanom a kedvencem. De most ebben a fehér nyári ruhában igazán csinos. A képek szerintem jól sikerültek. Mosolyogva nézegettem, amikor valaki mellém lépett.

-Lando! Hello! Scott vagyok a Netflixtől! Megtarthatnánk az interjút arra? - Mutatott a csávó a McLaren rész felé. -Danny megengedte, hogy az időmérő során nála legyünk. -Ez a mondat szíven ütött. Tudom nem ő vette el a helyem, mégis az az én szobám volt 5 évig.

-Üdv! Menjünk! - Sóhajtottam.

A szobába belépve még rosszabbul éreztem magam mint amire számítottam. A kanapén foglaltam helyet, míg a riporter velem szemben, a kamera oldalra helyezkedett.

-Lando kérlek mutatkozz be. -Vágott bele a srác a közepébe.

-Lando Norris vagyok. A McLaren F1-es piló....- Hirtelen megálltam. Mi is vagyok most? Mit kéne mondanom? Scott is meglátta a zavarodottságom.

-Semmi gond, kivágjuk! Elég ha csak a nevedet mondod, majd úgyis bevágunk minden lényegeset úgyis rólad előtte. Ez így oké? - Segített ki a srác. Lassan bólintottam mivel felfogtam, hogy ő sem tudja ki is vagyok én most itt. -Rendben, akkor kezdjük.

-A nevem Lando Norris.

-Lando, mesélnél a balesetedről?

-Őszintén nem sok mindent tudok. És vissza sem néztem.

-Hogy hogy?

-Soha nem néztem még vissza egy teljes futamot sem. Ezt meg szerintem senki nem nézné vissza a helyemben. Az ütközés maga nagyon gyors. Majd amikor az ember csak tehetetlenül csúszik és pördül egy autóval, az hirtelen lelassul. Mindent megtennél, hogy megállítsd, de nem lehet. Kapaszkodtam a kormányba, és vártam, hogy vége legyen. A következő emlékem, hogy a pályán egy barna szempár néz rám. Aztán már a kórházban ébredtem a családom és a barátaim körében.

-Értem. Sokak nevében mondhatom, hogy örülünk, hogy itt ülhetsz. -Mosolygott őszintén a csávó. Válaszként csak aprót bólintottam. - Mesélnél kérlek hang tulajdonosáról? Bejárta az egész világot!

-Ahh.- Nevettem el magam, nyilvánosan a magánéletemről egy jó ideje nem szeretek beszélni. - Nos igen. Volt egy őrangyalom.

-Ha jól tudom Mercedeses csapat felsőben volt aznap. Ez, hogy lehetséges?

-A hölgy akkor épp tréner volt a Georgenál, így mint minden ember, aki a Formula 1-ben dolgozik a csapatának ruházatát viselte.

-Értem, és azóta mi a helyzet? Fogjuk még látni a paddockban?

-A rehabilitációmat végig kísérte. Nagyon hálás vagyok mindenért. Igazából senki másnak nem köszönhetek annyit, mint neki. Azt hiszem jó dolog ha az ember életében van egy biztos pont. Természetesen az összes pálya munkásnak, mentősnek, kórház dolgozónak hálával tartozom, ők mindannyian kellettek, ahhoz, hogy én ma itt lehessek. Köszönöm! - Mosolyodtam el, mert eszembe jutott az a sok ember, akinek személyesen is megköszönném.

-Ha már szóba jött a rehabilitáció, mikor térsz vissza?

-Jó kérdés. Minél hamarabb? Ez persze az orvosokon és a csapaton is múlik.

-Köszi Lando! Ennyivel megleszünk. Kicsit csinosítunk rajta, engem kivágunk. - Nevette el magát Scott. - És majd átdobom neked, hogy megnézd, hogy tetszik-e.

-Rendben köszönöm!

A mini stáb kiment, én pedig a szobában maradtam. Basszus. Vissza akarom kapni a balesetem előtti életemet.

-Kopp-kopp! - Hallottam meg Marát, nem szokása kopogni, hanem inkább mondja. Nem tudom miért, de mindig megmosolyogtat. -Bejöhetek? - Kérdezte, de már rég bent is volt. Lehuppant mellém a kanapéra.

-Van választásom? - Kérdeztem kötekedve, mivel a jelenléte egyből jókedvre derített.

-Nincs! - Válaszolta széles vigyorral az arcán. - Mi a baj?

-Ahh semmi. -Nem szeretek neki panaszkodni, mert akkor azt érzem, mintha nem lennék hálás, hogy legalább élek. Főleg azóta, hogy minden apró részletet elmesélt a balesetéről.

-Biztos Szívem? - Simította meg gyengéden a karomat.

-Igen! - Hajoltam közel, és megcsókoltam. - Még itt nem is csináltam! - Szakítottam meg a csókunkat és rákancsintottam.

-És egy darabig nem is fogod! - Nézett rám durcásan, amitől elnevettem magam. -Ne nevess ki! Ne legyél bunkó! -Csapott óvatosan mellkason.

-Tudom, hogy szereted, ha az vagyok! - Néztem mélyen a szemébe, mire Mara nyelt egy nagyot.

————————————————————

Sziasztok!

Végre összeállt a helyemben a sztori váza! Remélem tetszeni fog nektek! Ha bármilyen észrevételetek van, nyugodtan jelezzétek.

Jó szórakozást!
Ny