A kormány felett (A kormány mögött 2.)

41. Fejezet

Lando

-Hagyjanak már békén! Nincs semmi bajom! - Háborodtam fel mert az egészségügyisek nem akartak elengedni. -Komolyan mondom! Semmi nem fáj!

-De muszáj bevinnünk a kórházb...- Akadt el a mondandójában, mivel ekkor lépett be Horner. Nem vagyok oda érte, de most az egyszer jól időzített.

- Hallották! Nincs semmi baja! - Mondta határozottan, majd féloldalas mosolyra húzta a száját. És neki valahogy mindenki szót fogadott. (Még én is!) -Lando! Mi történt? - Karolta át a vállamat, hogy bizalmasnak tűnjön. Amúgy tudom, hogy leginkább a csapat érdekli, de amióta náluk vagyok kicsit apáskodik felettem is. Pont úgy, ahogy Maxxal csinálta 3 világbajnoki címig.

-Őszintén nem tudom. Nem emlékszem rá! - Csóváltam meg csalódottan a fejem.

-A srácok azt mondták, hogy elszállt a féked. Nem a te hibád volt! - Paskolta meg a mellkasom bíztatóan. Észre sem vettem, hogy bent tartottam a levegőt míg beszélt, csak akkor amikor sóhajtva kiengedtem és megnyugodtam. -De ezt a következő futamokon helyre kell hozni! Világbajnokot akarok belőled csinálni! - Mondta miközben elindult az ajtó felé. - Engedjék el! - Szólt vissza az ajtóból az egészségügyi személyzetnek.

-Akkor mehetek? - Fordultam nyugodtabban a doki felé.

-Menjen. - Csóválta meg a fejét. - De ha mégis szédülne vagy hányna keresse fel az orvosát.

-Mindenképp! - Biccentettem, és már el is húztam onnan. Gyors léptekkel mentem. De céltalanul. Az Audi épületen végigfuttatva a tekintetemet jutott eszembe Arthur és a két kisgyerek.

-Oo hogy basznám meg! - Csaptam homlokon magam, és elindultam újra.

Meg sem álltam a Ferrariig. Egy percig fel-alá mászkáltam előtte majd bátorságot gyűjtöttem és beléptem. Több kérdő tekintettel találtam szembe magam, de most lepergett rólam ez is. Valaki beszélt is hozzám, de nem nagyon érdekelt. Most nem.

-Lando! - Nyúlt a karom után Fred. -Lando! Jól vagy? Eltévedtél? - Nézett rám értetlen arccal. Valószínű én is így nézhetek most ki félig tűzállóruhában.

-Nem! - Ráztam meg a fejem. - Mármint nem tévedtem el! És igen jól vagyok! -Még mindig azt a kifejezést láttam rajta mint az előbb. - Mara hol van?

-Pár perce ment el Pascale-val. Arra. - Mutatott a parkoló irányába.

-Köszönöm! - Mondtam és futva indultam utánuk. Épp a kilépőkapu előtt értem utol őket.

-Amara! - A neve hallatán megtorpant. És ahogy gondoltam a két kicsi az ő kezét fogta. -Mara! - Szóltam újra, hogy megforduljon. - Beszélnünk kell! - Lihegtem. Mire könnyes tekintettel nézett rám. Én pedig odasiettem hozzájuk. -Tudunk beszélni? - Kérdeztem szinte hangtalanul mivel gombóc nőtt a torkomba.

-Nem tudom. - Válaszolta a szemét lesütve.

-Azt hiszem van egy két dolog amit meg kéne beszélnünk. - Köszörültem meg a torkomat.

-Őszintén nem tudom, hogy ez jó ötlet-e Lando. - Rázta meg a fejét, de még mindig nem nézett fel rám.

-Kérlek! - Mondtam könnyes szemmel. Emma ebben a pillanatban hozzám lépett és a kis kezecskéjét az enyémbe csúsztatta. Mara rám kapta a tekintetét, majd újra a kulcsolt kezünkre és vissza rám. Egy könny gurult végig az arcán. Hirtelen nem is gondolkoztam és odanyúltam letörölni. És a kezemmel egy tincset is a füle mögé sepertem. -Kérlek! -Ismételtem rekedtes hangon.

-Anya, akkor most jöhet játszani Lando? - Rángatta meg mindkettőnk kezét Emma. Mire édes kis arcára mosolyogtam. Pont úgy néz ki, mint ahogy én a képeken. Ahogy Adam is.

-Szép kisgyerkőcök! - Húztam féloldalas mosolyra a számat.

-Azok! Jó géneket örököltek. - Motyogta az orra alatt a lány. Vagyis már anyuka.

-Bejöttök az öltözőmbe? - Kérdeztem reménykedve, mire Mara Pascale felé pillantott.

-Vigyem a gyerekeket, hogy nyugodtan tudjatok beszélni? - Vette egyből a lapot Charles anyukája.

-Nem lehetnének ott ők is? - Vetettem fel.

-Legyen. - Adta be a derekát Mara.

-Akkor én visszamegyek a Ferrariba. - Hagyott ott minket a monacoi nő.

-Köszönöm! - Kiáltott utána Mara, amire a mama csak egy csókot küldött a gyerekeknek.

-Én is köszönöm, hogy beszélsz velem. - Kezdtem bele. - Azt hiszem van egy pár dolog, amit el kell mondanom.

-Kezdhetem én? - Támadott le.

-Igen.

-Miért írtad azt, hogy nem három éve? Miért tiltottál le?

És akkor ott minden hirtelen összeállt ami eddig homályos volt.

————————————————————

Köszönöm a sok sok csillagot! Hihetetlen módon motivál 🤭🫶🏻 puszillak titeket