Múzsa könyv

Plota és Phelteusz

Ezt a viszonylag rövid novellát a karácsonyra kapott görög mítoszos könyv ihlette. Egyszerűen rajongok a görög mitológiáért a pandémia óta.

– Elfogni! Nem menekülhet el!

Ez volt az utolsó utasítás ellene, amit hallott. Fájdalmas volt minden lépés, amit csak megtett. Egyszer csak a sárba rogyott, perceken belül körbevették.

– Hiába az ellenállás Tükhe.

– Csak tegye meg. – emelte fel a tekintetét a nála jóval termetesebb férfira, egy titánra.

Megragadta Tükhét, aki belefért a markába, felemelte, majd, mintha egy megmaradt apró kis ételdarabka lenne, hanyagul hajította a szájába és nyelte le a szerencse istennőjét. Tükhe volt az utolsó, akit aznap éjjel megevett a visszatért Kronosz. Senki sem tudta, ki szabadíthatta ki, ám ezáltal az összes isten és istennő, aki szembe szállt vagy elmenekült előle, mint sem, hogy behódoljon neki, felfalta.

Tíz évvel később fejét föld felé fordítva ballagott előre, hátán súlyos zsákot cipelve egészen a néhai Zeusz templomig, amely mostanra a titánok és titaniszok uralták a sok szörny védelme alatt. Plota jól tudta mi vár rá, vagy egy küklopsz falja fel, vagy a Medusza újabb szoba dísze lesz. Ahogy belépett a templomba levették hátáról a zsákot és letérdelve várta, hogy utolsó percei miben végződnek.

– Plota, egy cselédlány a legtávolabbi király udvarából. – jelentett Athene, aki csak Artemisz miatt szegődött Kronosz mellé.

– Uram, semmi haszna egy cselédlánynak. A küklopszok rég ettek, dobja közéjük. – szólalt fel elsőként Arész, aki mindenből első helyen volt, melyet a többi istenség nem értett.

– Ez a lány tökéletes vízöntő lenne az új szökőkút tetején, hadd dermesszem kővé. – nyájaskodott Medusza.

Plota nem törődött a sorsával, mivel erre tanították abban a pár hétben, mielőtt elindult volna, vagyis annak tűnt, ám a lány megremegett.

– Nem mondták mi vár, amint belépsz eme helyre?! – szólt rá Apollón mérgesen.

Plota nem szólalt, hogy is tette volna, hisz egy támadás kiskorából annyira megrémisztette, hogy hangját azóta nem hallották. Legendákat suttogtak róla, a csengő hangról, mely éjjelente szállt, ő hozzá kötötték.

– A lány néma Apollón. Nem képes a beszédre.

– Ő hát kiről a mítosz szól? – hallatszott Kronosznak mély hangja.

– Igen Uram. Ehhez a lányhoz kötik a fájdalmas éjjeli csengő éneket.

Plota nem értette miről beszélhetnek, ám amit most fog tenni vele a titán, azt három évvel ezelőtt tette egy fiúval. Veszélyt lát benne, ezért saját maga nyeli le a lányt, s nem hagyja küklopszok vagy Medusza kezére, csakhogy arra nem számítottak, hogy Plota nem úgy ellenkezik, ahogy az ifjú. Mikor Kronosz felé nyúlt egy meglepő eset történt. Ott csapkodta szárnyait, kezében az a fegyver, melyet egykoron Kronosz használt apja, Uranosz ellen.

Elátkozták a lányt. Nem tett semmit mégis büntették, mint azt az ifjút.

– Athene, választ! Miért vannak szárnyai?!

– Átkozott, mint Phelteusz.

Ismét felcsendült az éjjeli hang és a lány körül lebegett. Arra utasította, hogy támadjon, de Plota nem mozdult. Csak nézett előre egyenesen Artemiszre. Kitért a felé lendülő kéz elől és a vadászat istennője előtt szállt le. Tudta, hogy vége, ezután a titán lenyeli, s többé nem látja a napvilágot. Meghajolt előtte, átadta a fegyvert, miközben várta végzetét.