Múzsa könyv

Az utolsó szimbólum

Egy átlagos napnak indult, mint a többi. Legalábbis azt hittük.

A piac tömegében vártuk a zene istenének, Apollonnak szertartásának megkezdését, mikor a lángok kialudtak. Több lény is megjelent és körbevettek minket. Akik megpróbáltak menekülni azokat egy zöld fénnyel  amulettekbe zárták. Ez történt a befogadóimmal is. Hiába mondtam, hogy ne mozduljanak, a rémület megsiketitette őket. Egyedül maradtam az oltár előtt. Azok a lények arra vártak, hogy futni kezdjek, ám én letérdeltem előttük a megadás szándékával. Nem volt értelme a menekülésnek vagy az ellenállásnak.

Hirtelen egy villámlást láttam magam előtt. Felnéztem és egy nagytermetű lény állt előttem. Abban a pillanatban nem tudtam, mégis ki állhat előttem. Megragadott és a többi lényt arra utasította, hogy menjenek a következő városba. Ahogy maga felé emelt ájultnak tettettem magam félelmemben. Ismét villámlást hallottam, majd egy kattanást. Még vártam egy ideig s kinyitottam a szememet. Egy ketrecbe voltam bezárva. Ahogy oldalra pillantottam ismét megláttam azt a tekintetet. A sikoltásommal csak felbőszítettem.

— Ennél rosszabb sorsra jutsz, ha még egyszer sikoltani mersz! — hallgatatott el ennyivel. Szólalni sem tudtam annyira elfogott a rettegés, ám mikor megszólították megdöbbentem.

— Apollon! Megmondta, hogy egy ujjal sem érhetsz a ketrechez!

— Ne feledd Demeter. Én magam hoztam ide a lányt!

— Őt nem érdekli. Mondj egy jó okot, hogy ne áruljam el, hogy itt voltál.

— Hogy mondod?! — lépett Demeter elé Apollon.

— Nem fogok arra a sorsra jutni, mint az apád!

— Az apám a te öcséd is egyben!

— Jobb, ha mielőbb megpróbálsz elmenekülni. — vett elő egy harangot Demeter és megszólaltatta.

A hangja fájdalmas volt számomra. Zengett tőle minden. Mikor enyhült egy másik helységet pillantottam meg. Nem hittem a szememnek, mikor megláttam ki ül a hatalmas trónon. Most nemcsak tettetem, hanem valójában is elájultam. Sokáig csak sötétséget láttam, ám egy illatot éreztem meg, ami magamhoz terített.

— Nagyúram, felébredt.

— Halljuk hát, mi okból hódolt be! — hallottam meg a mély hangját annak a férfinak, aki miatt eszméletemet vesztettem.

— Nem az vagyok, aki el tudott volna menekülni vagy szembeszállni. — válaszoltam bármiféle bizonytalanság nélkül, amely engem is meglepett — Miért hoztak ide? Egyáltalán hol vagyok, és mi történt velem? — értetlenkedtem amiatt is, hogy előbb még Apollon és Demeter jóval hatalmasabb volt nálam, most pedig csak pár centivel voltam kisebb náluk.

— Azon kevesek egyike lettél, akiknek isteni termetett adtam.

— Hogyan?! — döbbentem meg — Ezek szerint...

— Örömmel hallom, hogy rájöttél hol fogsz élni mostantól.

— Nagyúram, több erőt is mutat a tükör. Szükséges még idő a választáshoz.

— Három nap.

— Értettem.

— Apollon! Hermész vigye a lányt Hádészhoz! Amint megkapja erejét Arész fogja képezni.

Miután megbizonyosodtam, hogy tényleg nem álmodok, fejemet lehajtva hagytam el a zene istenével együtt a hatalmas csarnokot. Hermész már várt rám. Pislogni sem volt időm, máris a vállára kapott és rohanni kezdett. Ahogy megérkeztünk a célhez, értetlenül fogadtam, hogy Hádész nem az alvilágban fogadott, hanem egy másik hegység barlangjában. Elvezettek a lakrészemhez és rám zárták az ajtót. Könnyes szemmel ültem le az ágyra.