Múzsa könyv

Vértenger, avagy egy pár elszakadása

"Ha túlélem, meg foglak keresni!"

Már tizennégy teljes éve a horrortámadásnak... Hét éve adtam fel a reményemet, hogy egyszer visszatérsz hozzám...

Senki sem számított arra, ami ezen a napon történt. A reggel békésnek indult, mint mindig. A madarak csicseregtek a fákon, a háztáji állatok búgtak, röfögtek, kotkodácsoltak. Az asszonyok lementek a folyóhoz kimosni a szennyeseket, közben pedig pletykálkodtak, mérgelődtek a fiatalabbak miatt. A kisasszonyok és úri fiúk az iskola padjaiban ültek, magolták a sorokat. Pár perc választotta el őket az újabb számonkéréstől. A kisgyerekek a poros utcákon kergették egymást vagy labdáztak. A délután folyamán a velem egykorú leányok, akik nem jártak iskolába, a mezőkre vitték a földműveseknek az ételt és italt. Voltak, akik cinkosan tekintettek egymásra. Az esti misét ismét sokan ki fogják hagyni és a testi élvezeteknek adják át magukat...

Hangos sikításokra, ordítozásokra és fegyverlövésekre lettünk figyelmesek. "Megtalálták az elrejtett kis falunkat" ordították a férfiak. Hallottam híreket, hogy más falukat és városokat is elleptek furcsa hegyesfülű kékvérű idegenek, de nem hittem volna, hogy ide is eljutnak. Mindent hátrahagyva rohantam a házak felé, de mire odaértem a legnagyobb szörnyűséget láttam magam előtt. Azok a szörnyek injekciózták a kislányokat és kis fiúkat, akiknek az összes emlékük kitörlődik az eszméletvesztés után. A fiatalokat a falhoz állították és két suhintással végeztek velük. Sokként ért a látottak hatása...

Bedobtak a hullák közé. Azt hihették a pánikroham hamarosan végez velem. Ki kell jutnom innen minél előbb, különben a királynőjük felfal engem is a halottakkal együtt. A rothadó bűz facsarta az orromat, de tovább kellett mennem. A csontok ropogtak a lábam alatt, az üveges tekintetek vérfagyasztóak voltak. Hirtelen nyikorgást hallottam, mire riadtan fordultam meg. Alexei állt előttem vérző karral lihegve.

"Felébredt az anyakirálynő! El kell tűnnünk innen!"

Ragadta meg a karomat, amint meghallottunk azt a fülsüketítő üvöltést. Befogtam a másik kezemmel a számat, mielőtt sikítottam volna. Bemásztunk egy csonthalmaz alá, nehogy megérezze a hőt, amit árasztunk magunkból. Közeledett, közeledett és közeledett... Előttünk állt meg, majd a két hatalmas karmát beleszúrta az egyik még friss testbe. Mintha egy nyárs lett volna, úgy ette. Az éles fogai aprították a csontokat, húst, bőrt.

Nem bírtam megállni a sikoltást, ám ennek következtében nemcsak észrevett minket, hanem még a rothadó csontokról a vér és annak a torz valaminek a nyála is bekerült a számba. Ennek a bestiának még egy pár keze is van, amivel megragadott a nyakamnál fogva. Nem rejtettem el a félelmemet, miközben igyekeztem kiköpni azt, amit majdnem lenyeltem. A négy darab szempár vörösről kék színre váltott. Kétségbeestem. Nem akarok tündér lenni! Nem akarom, hogy átváltoztasson! Már látom a karma végén csepegő mérget.

Alexei beleszúrt egy hegyes lábszárcsontot az oldalába, ami miatt elengedett engem, ám egy apró karcolást mégis tudott ejteni rajtam. Ha nem jutok időben ellenszerhez, mindent elveszítek. A fiú, akit titokban mindig is szerettem, rám kiáltott. Fejével biccentett, hogy ugorjak át a háta mögött lévő megnyitott kapun. Az ellenség katonái közeledtek.

"Alexei, kérlek!"

Könyörögtem neki mikor elértem, ám ő mielőtt átlökött volna ennyit mondott.

"Ha túlélem, meg foglak keresni!"

Ott maradt a vértenger közepén, engem meggyógyítottak a túlélők. Az életem többé már nem volt ugyanaz. Mindent elvesztettem, új családra leltem.

********************

Liziton666 íróversenyére.