Múzsa könyv

Emeralise, Codaructore 2. rész

Fantasyrose4856 Fejlődj velem! könyvének hatodik feladatának folytatása.

Milyen ajánlatot akar nekem adni Codaructore?

(E) – Egy ajánlat? Hát ilyen a nagyra fényezett Lord? – gúnyolódtam.

(C) – Gúnyolódj csak kicsi kerelint. Az erőd nemsokára az enyém lesz.

(E) – A kontrollt nem veheted el!

(C) – Whahaha! – kacagtam fel. – Tényleg azt hitted, átverhetsz engem?

Emeralise

Mit is gondoltam? Codaructore jóval többet tud nálam erről a képességről. Miért nem maradtam a falon túlon azokkal a fafejekkel? Éreztem, hogy előtörnek a könnyeim hiába ellenkeztem. A földre rogyva temettem az arcom a kezembe. Hasznavehetetlen vagyok!
Megdöbbenő hőkölést hallottam a jelenlévőktől. Nem értettem, mi lepte meg őket, mígnem két erős kar ölelt körbe, és szorított a Lordhoz. Valami megváltozott bennem, de nem tudtam, mi lehet. Ez az ölelés... Nagyon rég volt.

Codaructore

Nem tudtam tovább hallgatni ezeket a gondolatokat. Utáltam, ha ez a személyiségem átvette az irányítást, ám most magam engedtem szabadjára. Hallottam, ahogy a népem megdöbbent a tettemtől. Magamhoz szorítottam Emeraliset.
Aj! Már túl... Végre... Kénytelen voltam ismét elaltatni, más különben összeroppantott volna. Most kezdte el használni legelőször a varázsát. Ő tényleg nem áltagos kerelint.

– Vigyétek vissza.... Vigyétek hozzá – álltam fel a ruhámat megigazítva.

– Lordom...

– Nem hallottad tán a parancsot?

– Igenis Lordom.

Kiviharzottam az egész kastélyból egyenesen a kihalt erdő felé. Meg kellett keresnem Melodynet, mielőtt az őrök felvinnék Emeraliset hozzá. Sosem szerettem, ha jelentés nélkül mászkál a határhoz közel. Rossz előérzetem támadt.

Emeralise

Ismét álmot bocsátott rám, s tudtam, miért. Most jelent meg a kerelint oldalam. Fájni kezdett a fejem. A múltat kezdtem el látni. A háború előtti békés időszak vége lehetett. Codaructore egy szobában ült ölében egy kisgyermekkel. Kinyílt a mahagóni fából készült ajtó, és aki belépett rajta az... az... A királyunk fő kerelintje volt! Melodyne! Mit keresett ő itt?!

– Elkezdődött. Tore, én sajnálom!

– Nem tehetsz róla, Dyne. Én vettem el annak a kerelintnek az erejét. A háború idejére vissza kell menned.

– Nem hagylak itt titeket!

– Megszeged a parancsomat?

– Szüksége van az anyjára!

– Butus. A királyodnak azt kell látnia, hogy rabságból menekültél meg. Mikor enyhülnek a körülmények, visszajössz, és őt egy kis csónakban a folyóhoz viszed. Hagyod, hogy a víz áramlata átvigye az ő területükre.

– Biztos ezt akarod?

– Nem tudhatják meg – ringatta tovább a gyermeket.

Három nap múlva Melodyne megtette, amit Codaructore kért tőle.

Véget ért a jelenet én pedig magamhoz tértem ugyanabban a szobában. A Lord és az áruló is ott állt. Mérges voltam Melodynére. Mégis valami nem stimmelt. Rossz előérzetem támadt...

Codaructore

Számításaim szerint későre járt, a fényes nappal ellenére, mire megtaláltam őt. Erős pofonnal köszöntött. Mindent elmagyaráztam neki, mire rémülten nézett rám. Azonnal látni akarta Emeraliset, nem is késlekedett, azonnal oda portált minket a szobájába. Hajszálon múlt a lebukása. A kicsi kerelint megvetően nézett Melodynére. Hihetetlen! Belelátott a múltba!

– Ő az, kit tanítanod kell.

– Emeralise, igaz? Már találkoztunk.

– Egyszer visszautasított, most mégis miért gondolja meg magát?! Inkább veszítem el az erőm, minthogy egy áruló képezzen ki!

– Újabb.

– Visszatérsz az összes varázzsal együtt, úgyhogy nem leszel képes használni őket, és az őrület szélére sodorva ismét átlépsz a határon könyörögve, vagy anélkül itt maradsz mellettem, és elsajátítod a kontrollt.

– Lord ez...

– Csendet! – ismét használtam az erőmet Melodynén.

"Megérdemled"

Elkerekedett szemmel engedtem el a fő kerelint. Emeralise gondolata... Gyűlölettel teli volt, mégis a hangsúly az övéhez hasonlított ötven évvel korábbról.