Az iskolában terrorizálták, otthon pedig állandóan kiabáltak vele, Jimin sosem érezte, hogy szeretik, ezért amikor egy félénk milliárdos, Jeon úr kiküldi hozzá a munkását, azt állítva, hogy ő álmai fiúja, Jimin beleegyezik, hogy a titkos szeretője l...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
"Rendben van" - bólintott Hoseok, így elkezdett beszélni igazán halkan arról a hónapokkal ezelőtti napról, amikor Suga megjelent az iskolája előtt egy szokatlan kéréssel, a története folytatódott a Tae-vel, majd Jeon úrral való találkozáson keresztül az első éjszakájukig.
Hoseok szemei döbbenten tágra nyíltak, amikor arról beszélt és beszélt, hogy látta Jungkookot az iskola előtt, annyira elesett, élete legszebb pillanatairól, ahogy a várost figyelte Mr. Jeon régi házának tetejéről, a csillagvizsgáló feletti dombról, ahol elérte az univerzum legmesszebbre lévő csillagait, ő és Jungkook táncoltak a partin, majd ő és Jeon úr őrült szerelemben voltak az autóban.Az a pillanat, amikor a távcső összetört és ő volt az egyetlen, akinek Jeon úr megengedte, hogy felvidítsa, a mackó, amit vett, és ami mostanáig Jeon úr ágya mellett feküdt az éjjeli szekrényen. Az, hogy meglátogatták a társaságát a tanulmányi kiránduláson, Jungkook, ahogy a semmiből megcsókolja őt, és ő annyira küzdött, hogy kitalálja, kit akar jobban, ő és Jungkook csomagokat adnak a hajléktalanoknak, és Mr. Jeon elviszi az ő jelentkezési lapjait a művészeti iskolába, hogy időben be tudja vinni az irodába. A táncverseny, ahová Jungkook egy hatalmas rózsacsokorral érkezett, a mély beszélgetésük Taehyung lakásában, a csípés, amit annyira félt megmutatni Jeon úrnak, és az utolsó hét, amikor csak szeretkeztek, hogy ne hagyjon ki egyetlen pillanatot sem Jeon úrral, a lesújtó búcsújuk, a randi, amire Jungkook későn jött. Tényleg csak ma este történt? Az, hogy csókolóztak, majdnem barátok lettek, de... az, hogy végigautózta az éjszakát Sugával a villáig, és Jeon úr a teraszon várta őt.
"Aztán megfordult, és Jungkook volt az. El tudod hinni? A kezdetektől fogva Jungkook volt. Soha nem volt igazi diák, csak úgy tett, mintha... nem tudom miért" - Jiminh szorosabban ölelte a párnát, újabb könnyeket érezve.
"Hogy megismerjen téged" - suttogta Hoseok, nem kívánt pillangókat keltve a gyomrában.
"Hogy érted ezt?" Kérdezte Jimin döbbenten.
"Úgy értem, a srácnak őrülten be kell jönnöd, hogy ilyen dolgokat csinál, még az iskolába is visszamegy, végigüli Seokjin úr előadásait, átveszi Junoh-t, házi feladatot csinál a munkaideje után, mindezt azért, hogy veled tölthessen időt".
Jimin szívverése olyan egyenetlen lett.
"Ha tényleg tetszettem volna neki, nem hazudott volna. Megmutatta volna az igazi arcát."
"Azt hiszem, egy bizonyos ponton már nem tudta, hogyan, anélkül, hogy megbántana téged, vagy teljes hülyét csinálna magából. Nem védem őt, amit tett... a fenébe is, Oscar-díjat érdemelt volna" - kuncogott Hoseok.
"Sosem szeretett engem, csak nevetett azon, hogy milyen naiv vagyok, játszott velem" - suttogta Jimin.
"Nem vagyok benne olyan biztos, azt mondanám, hogy csak egy őrülten szerelmes férfi tenne ilyet..."
Az ajtó nagy csattanással kinyílt, és Jimin anyja beesett a szobába.
"Végeztetek már?" Kérdezte.
"Majdnem. Még körülbelül öt percig fog tartani" - mondta Hoseok.
Gyilkos pillantást vetett mindkettőjükre, miközben kisétált, becsapva az ajtót egy csattanással.
"Ööö... én megyek is" - fordult meg Hoseok, aki egy papírlapot és egy tollat talált Jimin asztalán, amire valamit firkantott.
"Itt a számom, ha szükséged lenne valakire, kérlek hívj bármikor".
Miért?"
"Jimin túl sokáig néztem, ahogy Junoh és a fiúk terrorizálnak téged, korábban kellett volna tennem valamit, de gyáva voltam. Az, ahogy Jungkook bánt veled, ráébresztett, hogy egy idióta voltam, amiért nem álltam ki ellenük, hogy megvédjelek, ezért szeretném visszafizetni a múltbeli rossz viselkedésemet."
Jimin kinyitotta a száját, majd újra becsukta, mert nem jött ki belőle szó.
"Mielőtt elmegyek, kérlek ígérd meg nekem, hogy nem próbálod meg újra megölni magad, bármi is történjen." Hoseok szemei nagyon komolyak voltak, így Jimin remegve hajtotta le a fejét. "Kérlek, nem fogok tudni elmenni, vagy nyugodt álmot találni, túlságosan aggódni fogok érted".
"Oké, akkor viszlát... ah, és ezt elviszem." Hoseok a zsebébe rejtette az ollót, mielőtt az ajtóhoz sétált, majd óvatosan becsukva az ajtót elhagyta a szobát.
Baljós csend lett, és újabb könnycseppek gördültek le Jimin arcán. A telefonja zümmögni kezdett a farmerjában, és nyúlt érte, hogy lássa, Jeon úr hívja, a szívét olyan fájdalom hasította fel, hogy rámutatott a számra, majd megnyomta a blokkolást és a jelentést, hogy ugyanezt tegye Jungkook számával, a teste úgy remegett, mint valami lázban, amikor a telefont a paplanra dobta, majd halkan zokogni kezdett.
-
Két hónap olyan gyorsan elrepült, mégis úgy érezte, mintha Jimin életének két leghosszabb hónapja lett volna, az a holt statikus állapot, amikor minden erejét elvonja a testéből, így alig eszik vagy alszik, nincs ereje táncolni, csak egyszerűen túlélni, ok nélkül. Elment az iskolába, hazatért, bezárkózott a szobájába, majd sírt. A jegyei nyomorúságosan csökkentek, de ez soha nem érdekelte kevésbé. Akár meg is bukhatott volna az érettségi vizsgákon, amelyek közeledtek, nem változtatott volna semmin, bár, mivel örökre megrekedt a rémálomszerű életében a szüleivel.
Csak Hoseok tartotta őt a perem fölött a váratlan barátságával. Jimin önkárosító incidensek egyre gyakoribbak lettek, mégis ez volt az egyetlen feloldás a fájdalmára, a hegek,foltok a testén, és a múlt héten véletlenül felemelte az egyik ujját, és Hoseok észrevette, nem mondott semmit, bár Jimin hálás volt érte.
Szóval megint rohadtul péntek volt. Jimin utálta a péntekeket, mivel ez azt jelentette, hogy a következő két napban abban a szaros lyukban ragadt - a házában azokkal az emberekkel, akiket a legjobban utált és megvetett. A történelemórának vége lett, és gyorsan összepakolt.
"Jimin, kérlek, maradj óra után" - emelte fel a hangját Seokjin úr, így Jimin felsóhajtott, bedobta a maradék könyveket a hátizsákjába, majd a padjának támaszkodott.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
