Az iskolában terrorizálták, otthon pedig állandóan kiabáltak vele, Jimin sosem érezte, hogy szeretik, ezért amikor egy félénk milliárdos, Jeon úr kiküldi hozzá a munkását, azt állítva, hogy ő álmai fiúja, Jimin beleegyezik, hogy a titkos szeretője l...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
"Igen, gyermekkorom és ifjúságom lezárt álma, a hely, ahol játszani szerettem volna" - közeledett Jeon úr, miközben Jimin érezte a teste melegét. "De az élet más forgatókönyv szerint alakult számomra, lemaradtam a juniorcsapatba való bekerülésről. A következő évben újra megpróbáltam, de a legfontosabb torna előtt súlyos sérülést szenvedtem. A szüleim hosszú beszélgetést folytattak velem, baseball vagy főiskola, és választhattam, hogy újra megpróbálom, és talán nagyot bukom, vagy üzleti tanulmányokat folytatok egy tekintélyes egyetemen, a biztonságot választottam, és most minden alkalommal, amikor itt vagyok, arra gondolok, milyen lett volna az életem, ha úgy döntök, hogy követem a szenvedélyemet."
Jimin felszisszent, a szívverése szaporán vert, mivel soha nem gondolta volna, hogy valaki, mint Mr, Jeon, ilyen nehézségeken ment keresztül.
"Csitt, az már a múlt, az élet itt és most van" - meleg kezek gabalyodtak a hajába, és Jimin majdnem felnézett, de az utolsó pillanatban visszafogta magát, teljesen megrémülve.
Ha megtette volna, ez lenne az első és utolsó alkalom, hogy Jeon urat látta, és ezt nem engedhette meg magának.
"Miért ilyen elbaszott az élet?" Kérdezte Jimin a stadion felé nézve, elképzelve egy magas férfit, akinek arcát erősen elrejtette a baseballsapka árnyéka, és aki álló tapsot kapott a zsúfolásig megtelt stadion előtt.
"Többnyire az, de sokkal több is lehet benne. Vannak pillanatok, amelyekért megéri átélni az összes többi szar pillanatot" - csókolta meg hirtelen Jeon úr a feje búbját, és Jimin érezte, hogy újabb könnyek zúdulnak az arcára.
Az ilyen pillanatokért meg lehetett volna halni, csak ők ketten az egész város előtt, egymásba merülve.
Jeon úr ne legyen már ilyen tökéletes, nem tudok jobban elesni, gondolta. Annyira beléd vagyok zúgva, hogy el sem tudod képzelni.
" Én te vagyok, te pedig én „- énekelte halkan Jimin.
"Mi ez?" Kérdezte Jeon úr.
"Egy dal, amit egyszer írtam, azt gondoltam, hogy komponálok egy dalt és készítek hozzá egy koreográfiát, de végül feladtam. Hamarosan a művészeti egyetem mellett fogok elsétálni az ügyvédi iskolába menet, és azt kívánom, bárcsak táncos lehettem volna" - sóhajtott.
"Ne add fel az álmaidat Jimin, ne légy olyan idióta, mint én".
"Milyen választásom van. Ma a szüleim azt mondták, hogy még a kollégiumi szobát sem fizetik ki nekem, így nem fogom tudni elhagyni ezt a poklot, még az érettségi után sem. El tudod ezt hinni?"
