the kids in the dark 2 (extra) |HU!larry™|

39-44 (javított)

Ez a büntetés jobb, mint ami múltkor történt, viszont egyáltalán nem mondható jónak. Harry félelmet érez most, hogy Louis nincs itt, és nem menti meg. Louis nem állandó számára... sosem lesz az. Igaza van Zaynnek. Harry nem tehet róla, de féltékenységet érez felé, csak abból a szempontból, hogy Zayn ismeri Louist évek óta, Louis megbízik benne, beszélgetnek, nevetnek együtt, valószínűleg tudja Louis legtöbb titkát. Állandóak egymás számára.

Újabb apró nesz zökkenti ki Harryt, mire balra kapja a fejét, mintha az alak megmozdult volna.

– Ki vagy? –kérdezi remegő hangon Harry. Úgy érzi magát, mint egy elveszett kisfiú, aki védelemre vágyik. Pedig már... talán már tizenhét, nem biztos benne, tavaszra már biztos annyi lesz, de rég volt szülinapja, és nem tudja mikor pontosan, hisz sosem volt fontos. – Én Harry vagyok –mutatkozik be halkan Harry, amikor nem kap választ. –Jól vagy?

Harry hallja a másiknak a légzését, elég erős, szinte biztos, hogy lány, szavakat viszont nem kap.

– Oké, ha gondolod, majd szólj –von vállat Harry, és térdeire hajtja a fejét.

Órák telnek el így. Éjszaka lehet, Harrynek majd kilyukad a gyomra az éhségtől, a feje is fáj, és nagyon fázik itt lent. Louisnak észre kellett vennie, hogy hiányzik. Mit csinálhat most? Vajon aggódik? Vagy nem is vette észre, és békésen alszik azt gondolva, hogy Harry is ezt teszi...? Ha viszont észrevette, miért nem jött le? Harry a térdére hajtott fejjel elalszik, mostanra teljesen elvesztve az időérzékét.

Mikor Harry felébred, hirtelen azt se tudja hol van, de aztán gyorsan bevillannak az emlékek, felkapja a fejét, amitől nyaka iszonyatosan fájni kezd. Valaki figyeli... Ezúttal óvatosabban fordítja balra a fejét. A lány, aki múltkor valószínűleg eszméletlen volt, immár rémült óriási barna szemekkel bámul Harryre, és picivel közelebb ül hozzá, amitől Harry is megijed, de látja, hogy a lány csuklóján is egy hatalmas bilincs van, ami a falba vezet, ugyanúgy ahogy neki.

– Szia... –köszön Harry, majd szabad kezét felemeli, hogy megdörzsölje fájó nyakát. A lány nem köszön vissza, viszont tekintetét továbbra sem veszi le Harryről.

– Igazad van, én se beszélnék magammal –motyogja Harry, mire a lány megrázza a fejét.

– Ez egyetértés volt vagy tagadás? –kérdezi Harry összevont szemöldökkel. A lány válaszul csak lassan felhúzza a vállait.

–Új vagy? –kérdezi újra Harry összeszűkített szemekkel, felismerve azt a fajta félelmet a szemeiben, amit ő is érzett az elején. A lány óvatosan bólint.

– Nem tudsz vagy nem akarsz beszélni? –Harry hangja kedves. Emlékszik az első találkozására Louisval, Harry se szólalt meg, csak miután Louis megkérdezte van–e problémája a beszéddel. Louis nem volt kedves, de megmentette. Az ismeretlen barna hajú lány újra csak megemeli vállait.

– Én megértem –bólint együttérzően Harry. A lány vékony, de nem annyira, mint Eleanor. Barna egyenes haja van és sötétbarna szemei. Apró, friss sebek szelik az arcát és a karja fedetlen részét. Egy új diák. Ez valahol jó érzéssel tölti el Harryt, hisz ilyennel még nem igazán találkozott. Csak Niall van meg neki, de az a fiú nem komplett, és picit se hasonlít rá, de ez a lány olyan elveszett, mint ő volt.

– Elmondhatnád a neved –folytatja Harry, ha már van társasága, még ha a lány nem is beszél.

– Kendall –suttogja a lány.

– Én Harry vagyok –mutatkozik be újra, attól függetlenül, hogy a múltkor a lány hallotta-e. –Szóval nem szeretsz beszélni?

– Nem szoktam –a lány hangja rekedt és erőtlen. –Ezért vagyok itt –emeli fel a karját, megmutatva a bilincsét.