the kids in the dark 2 (extra) |HU!larry™|

210/3 (javított)

2016. március 19. Lafayette

Mikor Harry felébred az emlékei és a látása is homályosak. Ahogy kirajzolódik előtte egy vakítóan fehér szoba, először nem érti hol van. Gépek pittyegése szól oldalról, és a szagot csak úgy tudná leírni -tisztaság. Nincs többé a kastélyban, ez a világ. Egy kórház. Harry felkapja a fejét, amihez enyhe, tompa fájdalom társul. Egy állványra akasztott tasakból vezet az infúzió a karjába, a másik karja vastag gipszben fekszik egy emelvényen mellette. Érzi az arcán a zsinórokat, de ép kezével letépi magáról, hiába az szolgáltat oxigént az orrán keresztül. Nem akar itt lenni. Hallja, ahogy a gép hangja felgyorsul, mielőtt felfogja, hogy ez bizonyára a szívverését jelzi. A szobában azonnal megjelenik egy nővér.

- Stephanie vagyok, és az Ochsner Lafayette Általános Orvosi Központban vagy, biztonságban. Hogy érzed magad? -mondja a fiatal nő kedvesen, majd felnéz a gépre. - Tudok adni nyugtatót, tudom, hogy nehéz feldolgozni.

Harry nem tud válaszolni, nem tűnik valódinak a helyzet. A nő óvatosan közelebb lépne, majd kérdőn a fiúra néz, aki csak bólint. Talán a nyugtató eltompítja majd az érzéseit. Stephanie is bólint, és megigazítja az infúzióját, hogy beadja a gyógyszert.

- Súlyos traumán ment keresztül a tested és a mentális egészséged. Amikor kész vagy, a rendőrség itt van, hogy beszéljen veled. Hívok egy orvost, hogy beszámoljon az állapotodról, ha bármi kérdésed van, itt vagyok, csak nyomd meg ezt a gombot -mondja a nő egy mosollyal. Harry nem válaszol és megmozdulni se bír, csak lenéz a sárga gombra a kezénél. - Tudom, hogy ez túl sok egyszerre, de a nyomozáshoz szükség van legelőször is a nevedre és az adataidra.

Stephanie még áll mellette egy pár másodpercig, hátha megszólal, majd ott hagyja a szobát. Pár perc múlva két orvos nyomában tér vissza.

- Dr. Millien vagyok, trauma sebész -mutatkozik be a nő. - Ő itt Dr. Hickman, a pszichiátriáról.

Harry kapkodja köztük a fejét. Kényelmetlenül érzi magát attól, ahogy beszélnek hozzá, pedig hangjuk tele van kedvességgel. Egyedül akar lenni, vagy inkább a szobájában - akastélyban. Nem akar itt lenni, ahol senkit nem ismer.

- Meg kellett műteni a alkarod, egy vasat helyeztünk be, ami segít, hogy rendesen összeforrjon a csont. A gipszet két hónapig kell hordanod. A mellkasodat és fejedet ért kisebb trauma okozta zúzódásokat és elsőfokú égési sebeidet kezeltük, fájdalomcsillapítót kaptál, ha a hatása elmúlik, szólj Stephanie-nak, aki gondoskodni fog rólad.

Harry nem az egészségi állapotára kíváncsi, de mintha valami a torkában megakadályozná abban, hogy beszéljen.

- Szükségünk lenne a nevedre, ha kész vagy rá -lép közelebb eggyel Dr. Hickman, ahogy megszólal. - Itt senki nem fog bántani, de azonosítanunk kell mindenkit.

- Hol vannak a többiek? -kérdezi Harry rekedten. Az orvosok összenéznek, de látja a megkönnyebbülést rajtuk attól, hogy képes beszélni.

- Több kórházban vagytok elhelyezve -válaszol a férfi. - Még nincs kész az egész lista, ezért kell tudnia a rendőrségnek a nevedet.

Harry végiggondolja, hogy mit okozhat azzal, hogy kimondja a nevét. Rajta lesz a listán, és a szülei megtalálhatják, amiben egyelőre nem biztos. Nem akar rajta lenni a listán, a barátait akarja. Mikor percekig nem szólal meg a férfi ugyanolyan lágy hanggal folytatja.

- Jól van. Tudod mikor születtél?

Harrynek könnyes lesz a szeme és megrázza a fejét. Látja Stephanie elborzadt arcát, amit nagyon hamar korrigál is.