the kids in the dark 2 (extra) |HU!larry™|

72-76 (javított)

Harry felnéz Louisra, aki kissé zavarodottan áll előtte.

– Beszéltem Artmensonnal –jelenti ki megtörten Harry. Louis arca lesápad.

– Mit csináltál? –kérdez vissza a fiú.

– Bevittek hozzá –mondja Harry –Nem tudtam mit mondani a nyakamról, ezért elmondtam az igazat. Mármint Nickről. Nem hiszem, hogy hitt nekem. Beszélni fog Nickkel –Harry megkeresi Louis szemeit, de azok csak maguk elé bámulnak. – Louis, Artmenson beszélni fog Nickkel! Nick azt mondta ez a bosszúról szól... bosszút fog állni rajtunk. Én nem akartam ezt. Tényleg nem. Annyira sajnálom.

Louis nem válaszol neki, úgy tűnik nem igazán tud. Mintha kifogytak volna a szavak, a hangja is eltűnt. Harry még mindig képtelen megfejteni az arcát, de most már nem ellenséges.

– Sajnálom –mondja újra Harry, majd felkel a földről, hogy elsétáljon. Csak el akarta neki mondani, nem vár semmit.

– Én is –kiált utána Louis.

– Mi? –fordul vissza zavartan Harry.

– Sajnálom, hogy nem vetettem véget ennek előbb –mutat kettejükre Louis. – Vagy, hogy egyáltalán elkezdtem. Ez volt hiba.

Harry megrázza a fejét, és elsétál. Nem mintha eddig nem tudta volna, hogy szándékos volt, de olyan megalázó újra, meg újra hallani. Louis próbálta elrejteni az érzéseit. Nem fél? Dehogynem. Biztosan fél, az a Louis, akit Harry ismer, félne. Artmenson bármire képes, de elképzelni nem tudja mit kaphatnak ezért.

Egy hete, hogy Harry Artmenson irodájában volt, és semmi hír nem érkezett se Nick, se Artmenson felől. Az igazgató vagy elfelejtette az ügyet, vagy megbüntette Nicket, vagy még várakozik. Utolsó a legérthetőbb. Olyan, mint egy vihar előtti csend, ami túl hosszúra nyúlt. Semmi nem derült ki. Harry Nicket se látta, és Artmenson is ritkán jelent meg bárhol. Viszonylag nyugodtan telt a hét, Harry igyekezett minél kevesebbszer látni Louist és a barátnőit, de olyan volt, mintha valaki mindenáron az orra alá akarná dörgölni. Még mosolyogni is látta Louist... az egyik lányra. Dühe erővé változott, ami akarássá és küzdéssé. Rengeteget edzett, minden szabad idejét azzal töltötte, az izmai fájtak, de nem törődött vele. Volt banda találkozó is, ahol már teljes értékű tagként vett részt. Sophia is megjelent, bár csak némán a sarokban ült. Harry visszavette magára az álarcát, de minél hosszabb ideig volt rajta, annál inkább érezte, hogy már nem önmaga, hanem ő az álarc. Még ha Louisnak nem is tetszik. Harry a napok elteltével egyre nyugodtabb lett, hogy se Nick, se Artmenson nem csinált semmit.

– Ma este –mondja izgatottan Perrie, ahogy Harry mellé csapódik vacsorára menet. – Ma van öt éve, hogy létezik ez a hely.

– Komolyan? És ennek miért is kell örülni? –vonja össze a szemöldökét Harry.

– Igazából ennek Zayn örül, vagyis ez az évfordulója, hogy itt van. Igazából ja, szerintem nem pontosan ma.

Ez azt jelenti, hogy Louisnak is. Öt év rengeteg idő. Azóta nem látták a világot...

– Tudod, mi nem igazán tudjuk mikor van a szülinapunk, vagy ha tudjuk, azt nem, hogy milyen nap van pontosan. Ezért az ilyeneket megünnepeljük.

– Én se tudom, mikor van a szülinapom –jegyzi meg Harry. – Tuti tizenhét vagyok már.

– Nagyfiú –ugratja Perrie.

– Miért, te mennyi vagy?

– Tizennyolc. Nyáron leszek tizenkilenc, de még csak február van. Na, de Zayn úgy döntött ünnepeljünk, mert úgysem lesz tíz éves évforduló, szóval ez a legkerekebb – hadarja Perrie. –A lényeg, hogy ma este buli lesz. Remélem iszunk, két éve nem ittam.