the kids in the dark 2 (extra) |HU!larry™|

80-82 (javított)

Harry úgy érzi lebeg, de mintha nem lenne teste. Annyira nagy csend és nyugalom van körülötte, mintha semmi nem létezne többé. Nem fájnak már a tagjai, és nincsenek gondolatai se. Aztán valami megzavarja a szemét, s úgy tűnik, fel tudná őket nyitni, csak még nem tudja pontosan hogyan.

A fiú megerőlteti magát, pislog egy párat. Nem tudja hol van, és hogy mi történt vele, a látása homályos, de pár perc múlva minden kitisztul. Valami orvosi teremben van. Hogy került ide? Miért van itt? A kellemes csendességet a fejében, valami fekete méreg szennyezi be, ami szépen lassan terjed szét. Ez a fekete méreg pedig nem más, mint az emlékei. A légzése azonnal felgyorsul, ahogy felidézi mi is történt vele. Artmenson elrabolta, és levitte a pincébe. Louis. Louis Artmenson fia. Eszébe jut Artmenson kínzása, amit nem is sajátkezűleg végzett. Gyorsan lenéz a karjára, ami szorosan be van kötözve. A mozdulattól a fejébe is fájdalom nyilall. Nem halt meg? Mi történt, miután elvesztette az eszméletét? Ugye csak álmodta a sok borzalmat? Ha álom lett volna, nem kéne most itt feküdnie.

Harry összerezzen az ajtó nyitódására, majd az ágyhoz préseli testét az ijedségtől. Louis van itt. Nem tud még mit kezdeni Louisval a fejében, hiszen rengeteg dolog homályos.

Louis óvatosan közelebb lépked, az arcán gyógyuló sebek vannak. Ez jelzi, hogy mennyi idő telhetett el, hisz már nem frissek a sérülései.

– Azt hittem elveszítettelek –kezdi halkan a fiú. – Vagyis, hogy nem fogsz felébredni.

Harry nem válaszol, tudja, hogy a másik észrevette a rémületét. Louis gyorsan folytatja.

– Megértem, ha nem akarod, hogy itt legyek –tisztázza Louis. Olyan halkan és bizonytalanul beszél, ahogy Harry még sosem hallotta.

– Öhm –Harry megköszörüli a torkát, hogy meg tudjon szólalni. – Szeretnélek meghallgatni, ha van valami, amit mondanál.

– Umm, persze –bólint Louis, és leül az Harry melletti ágyra, de nem szólal meg.

– Mi történt velem? –kérdezi Harry végül.

– Nem tudom, azt hiszem... azt mondták csak alszol, de napokig úgy voltál.

– Neked szabadna itt lenned? –kérdezi meg Harry, mert ahogy emlékszik Artmenson szavaira, nekik nem is szabadna beszélniük.

– Elment –válaszol Louis a fel nem tett kérdésre. Harry mellkasáról eltűnik egy kis súly, de a többsége marad. – Tudnod kell, Harry, hogy el akartam mondani. Nem csak mostanában, máskor is, de ez nem olyan dolog, amit csakúgy el tudtam volna.

Harry csak mered maga elé, nem tud reagálni rá, és őszintén nem is akar, csak hallani szeretné.

– Nem kell megértened, amiket tettem, de valójában minden emiatt történt.

– Szóval nem is vagy beteg? –kapja oda a fejét Harry, de rögtön megbánja, mert iszonyatosan megfájdul.

– De, Harry, az vagyok, mert ő is az –Louis elnéz tőle. – Nem hiszem, hogy megállapították nála az orvosok, de szerintem pszichopata. Nálam ugyan megállapítottak valamit, mikor kicsi voltam, de őt szerintem soha nem vizsgálták meg.

– Vele nőttél fel? –kérdezi Harry, nem igazán akarva választ hallani.

– Nem egészen.

– Louis... Várj, nem is Louis a neved, igaz? –Harry úgy érzi nincsenek érzelmei, még mindig sokkos állapotban van.

– Most már az. Itt választhatsz magadnak nevet, emlékszel? Nem vagyok William, attól a naptól kezdve, hogy bekerültem ide.

– Annyira... –Harrynek a szemei megtelnek könnyekkel. – Én ezt nem tudom elhinni. Miért nem gondoltam erre sosem? Még hason...