the kids in the dark 2 (extra) |HU!larry™|

210 vége (javított)

Március utolsó hete nehezen indul. Harry tényleg kívánja, hogy a terápia a segítségére legyen, mert nincs más, amiben bízhat. A csoportterápia kedden indul, amire a barátaikkal mehetnek. Harry Eleanoron és Zaynen kívül senkivel nem találkozott, nem ment a társalgóba se. Nem tudott szembe nézni a csonka bandával. Kedden megérkezik az azonosított túlélők és a halottak listája, mielőtt kiadnák a szülőknek és a médiának. Figyelmeztetik őket, hogy megrázó lehet, de a recepciónál elérhető. Harry első dolga megnézni, hátha... hátha Louisék elszöktek és az egyik kórházban vannak. Harry végigfutja azokat a neveket, akik itt tartózkodnak a New Orleans-i klinikán. Többen pedig még a kórházban vannak; köztük Sophia és Kendall. Az elhunytak listája már nehezebb olvasmány, és ezek csak a DNS alapján azonosított diákok, vagy őrök. Harrynek összeszorul a torka miközben olvassa, és egy olyan névnél hagyja abba, aki mellé oda van jegyezve, hogy kórházban hunyt el: Ed. Harry visszarohan a szobájába, hogy kiadja a gyomra tartalmát a vécébe. Folytonos hányingere most lépett a tetőfokára - rajta kívül senki nem élte túl a Kelet csapatból, mintha Artmenson külön őket támadta volna.

Délután kettő óra előtt tizenöt perccel Harry megérkezik a csoportterápia megbeszélt helyére. Láthatatlanná szeretne válni, ahogy meglátja az ismerős diákokat. Harry érzi, hogy ő és a banda okozta ezt. Nem tud arra gondolni, hogy legalább kiszabadultak, mert túl nagy volt az ára. Még csak hatan érkeztek meg, de köztük van Niall is, így szinte félénken odasétál a fiúhoz, aki az ajtó mellett áll a falnak dőlve.

- Hogy vagy? -kérdezi Harry halkan. Niall felnéz Harryre, mintha szellemet látna.

- Harry... jó látni -mondja és megöleli Harryt, aki a fél karjával átkarolja őt. Harry sosem látta ennyire szomorúnak a fakó kék szemeket, mint most. - Igyekszem elterelni a figyelmemet, és akkor könnyebb. Te hogy vagy?

- Most csak létezem -kapja el a tekintetét Harry. Nem tudja mit mondjon, Niall legjobb barátja Perrie volt és előtte pedig Sophia, a szobatársa pedig Dylan. Soha semmi nem szegte a kedvét ennek a fiúnak, de egy nap leforgása alatt elvesztett mindenkit, aki fontos. - Nagyon sajnálom.

- Én is -motyogja Niall.

- Bármire szükséged van...

- Neked is -biccent a szőke fiú. - Mindennap csak írok, nem is jövök ki a szobámból.

- Mit írsz? -érdeklődik Harry.

- Az életünket. Ezt az egy évet, amiben... megtapasztaltam családot, barátságokat, összetartást... fényt a sötétben. Úgy gondoltam az lesz a címe, hogy gyerekek a sötétben, mert mi voltunk azok. Mi voltunk a fény.

- Mégsem tudtunk segíteni -hajtja le a fejét Harry. - Mégsem tudtunk győzni.

- Mielőtt elkezdtük volna, már felkészültem erre, és rosszabbra...

- Gondolod, hogy egy nap visszanézünk és azt mondjuk megérte? -kérdezi Harry, mire Niall halványan elmosolyodik.

- Próbálom ezt hinni, de kurva nehéz.

A csoportterápiát egy pszichiáter tartja, aki körbeülteti őket. Bár Harry úgy érzi magát, mintha órán lenne, mégis pihentető ott ülni a széken, figyelni, amit a többiek mondanak.

Aznap este alszik Harry először rémálmok nélkül. Szerdán az anyja - ezúttal egyedül - eljön ismét meglátogatni. Harry kevésbé ideges a találkozó miatt. Miközben készülődik, fejében járnak a pszichiáter szavai, miszerint megérdemelték a szabadságot, és ha már a kintiek cserben hagyták őket, jól tették, hogy fellázadtak, mert másképp mind elvesztek volna, a kísérleti gyógyszer miatt pedig képtelenek lettek volna később eljönni. Persze, nehéz túllendülni a bűntudaton, mikor többen is rendben voltak a kastélyi élettel. Harry úgy gondolja, talán, ha Louis is megszabadul az apjától, és az lesz a véleménye, hogy az áldozatok ellenére jól tették, hogy fellázadtak, és megérdemlik, hogy új esélyt kapjanak, könnyebb lesz így hozzáállni. A pszichiáter szerint mindenkiért folytatniuk kell, akik életüket adták a szabadságért. Harry lemegy a tárgyalószobába, ahol Charlotte már várja.