the kids in the dark 2 (extra) |HU!larry™|

145-149 (javított)

Harry egy ágyban ébred fel. Mindene sajog és nem érzi úgy, hogy meg tudna mozdulni. Az egyik szemét nem tudja rendesen kinyitni, ahogy megpróbál körülnézni. Teljesen egyedül van a kórteremben, ahogy megállapítja. Lenéz a karjaira, van néhány zúzódása, meg kötése, de nem tűnik vészesnek, igazából csak az tűnik vészesnek, hogy egyelőre nem tudja megmozdítani őket. Pár perc elteltével kinyílik az ajtó, és besétál rajta az ápolónő.

– Látom felébredtél –mondja neki közömbösen. – Elég csúnyán elintéztek.

– Ja –nyögi ki Harry, de ahogy beszél a fejébe nyilall a fájdalom.

– Hallottam megérdemelted.

– Oké? – Harry lehunyja a szemeit.

– Beadom a gyógyszert a karodba –figyelmezteti a nő, mielőtt Harry érezné a tű szúrását a kar hajlatában.

Amint a nő elhagyja a termet, valaki más lép be helyette.

– Azt hittem nagyon haragszol és nem jössz ide – ráncolja az orrát Harry viccesen, ahogy Louis mellé lépdel.

– Nekem is eszembe jutott –bólogat Louis. Szemében megvillan a szomorúság, ahogy Harryre néz, de az arca nem mutatja.

– Milyen nap van?

– Nyugi, nagyfiú, még mindig péntek van –húzza egy félmosolyra a száját Louis.

– Haragszol rám?

– Nem igazán. Ismerlek már. Viszont büszke vagyok rád.

– Miért?

– Mert tetszett, amit csináltál... csak az nem, hogy bántottak, és hülye is voltál, de attól még tetszett, hogy kiálltál magadért... és nem csak magadért.

– Hülye voltam –sóhajt Harry. – Mindig az vagyok.

– De ugye tudod, hogy amit ma csináltál, pontosan az a célja a bandádnak, szóval nem okoztál nekik csalódást.

Harry felsóhajt, ezzel egy időben pedig Louis leül az ágyra.

– Hogy vagy? –kérdezi Louis lágyan.

– Voltam már jobban –felel Harry.

– Látom...

– Nincs vége, igaz? –kérdezi Harry, arra utalva, hogy nem kért bocsánatot. Louis lassan megrázza a fejét.

– Muszáj lesz bocsánatot kérned vagy valami – mondja Louis sokkal komolyabban, Harry ágyán a lepedőt bámulva. – Bizonyára nem ehetsz és nem igazán csinálhatsz semmit, amíg nem kérsz bocsánatot mindenki előtt.

– Olyan... megalázó. Tudom, hogy ez a lényeg, de... – Harry lehunyja a szemét egy pillanatra. – Annyira semmibe vesznek mindenkit, elérik, hogy mi érezzük rosszul magunk más bűneiért. Még ha csak úgy kimondom, és nem is gondolom komolyan, olyan lenne, mintha elvennének tőlem valami fontosat. Amúgy is... nem lesz ilyen egyszerű, igaz?

Louis megrázza a fejét.

– Felidegesítetted. Nem tudom, Harry, más azt mondaná, állj ki magadért, és ne hagyd, hogy ezt kikényszerítse. Kint a legtöbben imádják, amit tettél. Valaki kiállt mellettük is, valaki először mást mondott, de ez nem fog semmit megváltoztatni és csak magadat bántod vele.

– Olyan, mintha egy ideje, egy hónapja talán, vagy amióta Zayn kitalálta ezt a tervet – Harry Louis szemébe néz. – Olyan mintha csak ez számítana. Azt akarom, hogy tegyünk valamit azért, hogy vége legyen!

– Én értem, hogy nem érdekel téged, hogy mi történik veled, de engem igen –mondja Louis lassan, próbálva normálisan beszélni, de Harry hallja, hogy ideges.