the kids in the dark 2 (extra) |HU!larry™|

154-158 (javított)

- Itt az idő, hogy hazavigyem őket -jelenti be Artmenson a néma csendbe, ahogy végigpásztázza a diáktömeget, akik a péntek alkalmával gyűltek össze, de mégis meglepetésben volt részük. Akiket eddig úgy ismertek, mint Danielle és Louis, most hirtelen Diana és William Artmensonná váltak.

- Mi? -kapja fel a fejét Louis. Ő reagál elsőként, átvágva a teremben lakozó jéghideg csendet.

- Apa -ejti ki lassan a szót Danielle testével Artmenson felé fordulva.

Ez most nem játék, nem vicc, Artmenson komolyan gondolja. Látszik, hogy bekövetkezik, amire Danielle és Louis sem számítottak, hogy Artmenson valaha elvinné őket a kastélyból, véget vetve az évek óta tartó fogságuknak.

- Hosszú ideig voltatok ide bezárva -mosolyog rájuk Artmenson, ahogy megmagyarázza az okát. - Épp itt az ideje, hogy vége legyen, nem igaz? Azt hiszem elértem, amit el akartam. Ma pedig hazajöttök velem.

- Ne, apa, kérlek -könyörög Danielle halkan, a kialakult óriási csendben mégis tisztán hallani. A lány szürke szemeiben, melyekkel pislogás nélkül Artmensonra mered, leplezetlen rettegés tükröződik vissza.

Senki nem szólal meg a diáktömegből, egy hangot sem hallani, mindenki feszülten figyel, legtöbben nem értve azt, hogy mi történik és miért tanúi mindennek. Artmensonon látszik, hogy élvezi a helyzetet, amit most teljesen ő ural, így addig marad csendben, amíg kedve tartja.

- Elmondom mi fog történni -kezdi lassan Artmenson, mintha egy támadni készülő vad esetleges ellenkezését próbálná elhárítani. - Senki nem esik pánikba, senki nem tesz olyat, amit később megbánhatna, senki nem mozdul, és akkor minden rendben lesz.

A férfi hangja félelmetesen nyugodt, akár egy hűvös szélfuvallat, süvít végig a teremben.

- Őrök! -kiált ki erélyesen, ami szöges ellentéte az előbbi viselkedésének. Harry ekkor tér vissza a valóságba, mintha hirtelen bukkanna a víz fölé a hosszantartó levegőhiánytól szorító tüdővel. Nem hiszi el, ami történik. Tényleg elviszik őket? Elveszik tőle Louist? El, messze a világba. Nem tudja elfogadni, hogy ez a valóság.

- Apa, kérlek -Danielle hátrébb lép egyet. - Louis, csinálj valamit!

Igen, Louis csinálj valamit! -szorítja össze a kezeit ökölbe Harry. A körmei a tenyerébe vájnak, a szemeit pedig szúrják a szabadulni akaró, kétségbeesett könnyek. Louis mindig tud megoldást mindenre, most mégis megsemmisülten áll egyhelyben, mintha ő se fogná fel mi történik körülötte.

- Ezután úgysem akarhattok itt maradni -mosolyodik el gúnyosan Artmenson, arra utalva, hogy leleplezte a legnagyobb titkukat, mégpedig hogy egy családba tartoznak vele. - Vigyétek el őket a gépemhez! – adja az utasítást két őrnek, akik szófogadóan közelebb lépnek hozzá, várva a további parancsait. - Nem beszélhetnek egymással, úgyhogy két különböző kabinba zárjátok őket! Gyerünk!

A két őr egyszerre lép Danielle és Louis mögé, hogy megragadják őket. Az ikrek azonnal küzdenek az elkerülhetetlen ellen. Louis, bár megrántja a karját, nem erőlködik sokáig, hiszen a nála jóval nagyobb férfi erősen szorítja a karjait a háta mögött. Amikor Louis nem tudja kiszabadítani magát a szorításból, felnéz Harryre. Nem tud semmit tenni és nem tud semmit mondani neki. Harry csak Louist látja, ahogy egy pillanatra minden megáll körülöttük. Hogy történhet ez? Harry képtelen felfogni, hogy ez a valóság, és hogy Artmenson tényleg, a szó szoros értelmében el tudja őket szakítani egymástól. Harry csak tehetetlenül figyeli, ahogy az őrök elindulnak az ő szerelmével, mindenével, élete egyetlen értelmével, egyre távolabb kerülve tőle. Olyan, mintha belőle tépnének ki egy darabot. Harry szinte megbénul a döbbenettől, így nem képes semmire, pedig fel akarna állni, odarohanni, megakadályozni. Harry hallja Danielle sikítását, miközben könyörög szívtelen apjához. Harry egy pillanatra lehunyja a szemét, szédül a kétségbeeséstől. Anélkül, hogy tudná mit csinál, feláll a helyéről.