the kids in the dark 2 (extra) |HU!larry™|

103-107 (javított)

Harry egyszerűen képtelen alvásra bírnia magát éjszaka. Úgy érzi muszáj vigyáznia Louisra. Ez még csak az első éjszaka... egyre rosszabb lesz. Harry nem igazán tudja hogy vannak ennek a betegségnek a szakaszai, csak a tüneteket ismeri. Több, mint négy napja tudnak a vírus létezéséről, és még senkit nem engedtek ki, ami azt jelenti, hogy van, akinek azóta tart. Mennyi időbe telik amíg az emberi szervezet feladja a küzdelmet? Biztosan mindenkinek más.

Louis párszor felriad éjszaka, és az idő nagy részében olyan, mintha rémálma lenne. Harry nem tudja mit tehetne ellene, néha csak fogja a kezét, és nem mozdul mellőle. Az idő elteltével Louis állapota egyre csak rosszabbodik, olyan mintha hirtelen venné át a betegség az uralmat az egész teste felett. Ez a vírus olyan, mint valami méreg, ami lassan bejut a szervezetbe, aztán amikor eljön az idő megpróbálja megölni azt. Ami most történik Louisval, az, hogy a teste harcol a méreg ellen. Valószínűleg a kiütések már előbb is ott voltak, csak nem vették észre.

Valamikor hajnalban, már közeledve a reggelhez, Louis felébred és azonnal fel is ül. A teste remeg és annyira izzadt, hogy a haja a homlokához tapad. Mély levegőket vesz, mintha kissé nehezére esne, majd köhög is egy párat. A tekintete homályos, ahogy megtalálja Harryét. Harry rögtön mellé ül.

– A kibaszott életbe –sziszegi Louis, ahogy lenéz a karjára. Mintha egyre nagyobb véraláfutások borítanák az alkarja belsejét.

– Louis, muszáj segítséget kérned! –rándul meg Harry szája széle.

– Nem bízok bennük, Harry! Ők csinálták ezt az egész vírust! –csap az ágyra Louis ökölbe szorított kézzel. Harry látja, hogy próbál uralkodni a fájdalmán, ő pedig csak segíteni akar. – A francba, Harry, ne érj hozzám, nem szabad elkapnod! –mondja Louis, mikor Harry felemeli a karját, hogy megérintse.

– Már úgyis mindegy, nem!? –engedi vissza végül a kezét Harry.

– Nem az –nyögi Louis lehajtva a fejét, hogy összeszedje az erejét. – Tudom, hogy ez halálos, Harry. Ezért... azt tettem, ami az egyetlen lehetőségem... – Louis köhögés közben a mellkasára szorítja a kezét, és összeszorítja a szemét.

– Mi? –kérdezi Harry zavarodottan. Milyen egyetlen lehetőség?

– Üzentem Artmensonnak. Csak ő segíthet – Louis ismét köhög. – Üzentem neki a gyűlés után, amint észrevettem. Ő nem akarja, hogy meghaljak, szüksége van a segítségemre, és azt írta a levelében, hogy tud a vírusról, csak ne kapjam el. Hát elkaptam, bassza meg, tegyen valamit ellene!

– Üzenetet küldtél neki? Hogyan? –kérdezi Harry zavarodottan. Ez viszont azt jelenti, hogy Artmenson visszajöhet. De ha segít Louisn, jöjjön is!

– Valaki megbízhatóval. Remélem meg is kapja és remélem érdekli – sóhajtja Louis nehezen, maga elé bámulva. – Egy pillanatra félretettem a büszkeségem, nehéz volt, de azt hiszem... csak nem akarok még meghalni – Louis egy pillanatra szünetet tart, hogy tudjon rendesen levegőt kapni, majd Harryre emeli csillogó tekintetét. – Tud segíteni valahogy, mert nem akarja, hogy meghaljak, de azt akarja, hogy te meghalj, ezért nem kaphatod el.

Harry bólint, hogy ezt érti. Ő sem akarja elkapni, csak azt akarja, hogy Louis jól legyen, és vele akar maradni, annak ellenére, hogy ez jóval megnöveli az esélyeit a fertőzésre. Minden pillanattal egyre nagyobb veszélynek van kitéve, de nem hagyhatja magára Louis ilyen állapotban.

– De szerintem Artmenson nem... – kezdi Harry bizonytalanul.

– Szerintem sem –ért egyet Louis, mielőtt Harry kimondaná, amit akar. – Nem bízok benne én se. De tud a vírusról, és tudja, hogy nem véletlen terjedt el. Ahhoz, hogy én segítsek neki, előbb segítenie kell nekem.