Never before - James Maslow (BTR) Fanfiction

13. fejezet - Menjünk!

Másnap miután felkeltem, szomorúan tapasztaltam, hogy James nincs mellettem. Mondjuk hogyan lett volna azok után, hogy tegnap hogy elküldtem?!

Az ágyamban átfordultam arra az oldalra, ahol tegnap ilyenkor James aludt. Bassza meg! Ugyanolyan illata volt, mint Jamesnek. Ó, bárcsak ne rontottam volna el! Bárcsak helyrejönnének a dolgok...!

Nagy nehezen felkeltem az ágyból, és levánszorogtam a konyhába, és csak egy dolog járt a fejemben; kávé.

Készítettem is magamnak egy gőzölgő fekete italt, és a konyhában kavargattam elmerengve, mire egyszer csak Melanie arca jelent meg szemeim előtt.

-Jóreggelt, Yvonne, legalább ötvenedszerre szólok!

-Jóreggelt. Ne haragudj, elbambultam.

-És min?

-Semmi különös, szokásos.

-Ja. Amúgy James hívott.

-Mi?! Mi az, hogy hívott? - háborodtam fel azonnal. Dehát... neki nem Kendall jön be? Vagy mivan?

-Nyugi, vicceltem. De ezzel lebuktál, mert Jamesről gondolkodtál.

Hülye! Miért viccelődik ilyennel?

-Azért viccelődök ilyenekkel, mert így tudom csak meg az igazat, mert amúgy nem mondanád el.

-Baszki már a gondolataimat is olvasod?!

-Ismerlek Yvonne, mint a rossz pénzt. Szóval, ha ennyire szenvedsz a barna herceged és a tulajdon hülyeséged miatt, miért is nem hívod fel?

Csak makacsan biggyesztettem a számat.

-Ne vágj már ilyen fejet! Hívd fel!

Kicsit gondolkodtam a dolgon. Végülis, mit veszíthetek?

-Na most meg mi a nyűgön vigyorogsz ennyire?

-Talán igazad van.

-Tényleg? - csillant fel a szeme. - Felhívod?

-Hát... inkább átmegyek hozzá. - féltem, hogy ha felhívom, kinyom, vagy ilyenek. És a személyes beszélgetések híve vagyok.

-Jujj de szupiiii! - tapsikolt Mel. Néha olyan, mint egy ötéves. De imádom. - Akkor ki kell választani az outfitedet, meg kell csinálnom a hajadat, és még a szemöldöködet is ki kell szednem...

Teljesen izgalomba jött, és tervezgetni kezdte a ruhámat, sminkemet. És megkérdezte, hogy van-e nekünk fűnyírónk.

-Hogyan lenne? Minek az?

-Mondtam, hogy ki akarom szedni a szemöldököd...

-Szemét! - mondtam nevetve, majd hozzávágtam a kanapén heverő párnát, szerencsére sikeresen.

Mire megittam a kávémat, Melanie már visszatért a nappaliba, egy halom ruhát dobott a kanapéra.

-Mire készülsz?

-Keresünk neked valami farokállító rucit.

-Mel!

-Jól van na. Válassz egyet.

Felálltam az asztaltól, és végignéztem a kanapén heverő ruhákat; volt ott napsárga, lila, narancssárga, púderrózsaszín, de amin egyből megakadt a tekintetem, az egy türkizkék, térdig érő, deréktól bővülő ruha, aminek ki volt vágva a háta, és még egy fekete masni is volt a lapocka részénél. Emlékszem, mikor Mel vette; én is beleszerettem elsőre.

Hozzá adott egy fekete, masnis balerina cipőt, a hajamat begöndörítette, és (nagy keservek árán) kiszedte a szemöldökömet. Aú!

Utána még felrakott rám egy kis sminket; kék, csillogós tust rakott a szememre és fekete spirált a szempillámra, sőt, vörös rúzst a számra.

-Nicki, csodajó nő vagy! - gyönyörködött Melanie a "művében".

-Köszönök mindent, Mel. Te vagy a legjobb. Kívánj szerencsét! - dobtam egy puszit, felkaptam a táskámat, és már ott sem voltam.
Irány James!