Never before - James Maslow (BTR) Fanfiction

14. fejezet - Szijja!... Várj, mivan?!

Izgatottan ültem a taxiban, míg a sofőr elvitt az általam diktált címhez. Vajon mit fog szólni hozzám James? Örülni fog nekem, vagy elküld? Vagy... már el is felejtett?... Annyi a variáció, és meglepő módon félelmet nem érzek, csak izgalmat.

-Megérkeztünk - fordult hátra mosolyogva a bajuszos, ősz, szemüveges taxisofőr. Aranyos bácsinak tűnt, és legszívesebben megöleltem volna. Annyira izgatott voltam! - Igazán szerencsés a fiatalember.

Jaj, de cuki!

-Köszönöm szépen - köszöntem meg mosolyogva a bókot, majd fizettem a sofőrömnek, és egy kis borravalót is hagytam neki, majd kiszálltam a sárga taxiból. Mély levegő, Yvonne.

Becsöngettem, és szinte hallottam a szívem heves verését a fülemben, és elkezdtem az ujjaimmal a ruhám alját pödörni, mikor kinyílt az ajtó, és...

-Szia, miben segíthetek? - egy nálam épphogy magasabb, spanyol származásúnak tűnő srác. Ismerősnek tűnt, és szerintem James egyik haverja, de a nevét nem tudtam volna megmondani, csak azt, hogy ő idétlenkedett és integetett a bulin. - Várj, te vagy Yvonne?!

-Igen, én vagyok. Jameshez jöttem.

-Őőő... Carlos vagyok, gyere be!

Beérve a lakásba, láthattam, hogy Kendall meg egy másik haverjuk, aki szintén ott volt a buliban, a kanapén ültek a nappaliban, és videojátékot játszottak. Nagyon el voltak foglalva vele.

-Sziasztok! - köszöntem nekik, de ügyet sem vetettek rám. Hm.

-Ne törődj velük. El vannak foglalva a játékkal...

-Mintha te előbb nem lettél volna, Carlitó! - kiabálta nevetve Kendall. Ja, sejtettem.

-És... merre van James? - ültem le a konyhába, ami nagyon barátságos volt; fehér, fából készült konyhabútorok, fehér csempe, fehér járólap... valaki itt biztos rendmániás.

-Kérsz valamit inni? Van narancslé, őszilé, limonádé, víz vagy kóla...

-Őőő... egy kis vizet elfogadok, köszi. - mosolyogtam kedvesen Carlosra, de közben azon gondolkodtam, hogy hol a fenében lehet James. Nem hiszem el, hogy nem videojátékozna szívesen a haverjaival...

-Oké, tessék - adta oda a vizet kristálytiszta pohárban Carlos.

-Gyönyörű ez a konyha - néztem Carlosra mosolyogva. Aranyos srácnak tűnik, biztos tök vicces.

-Biztos hülyének nézel minket, hogy ilyen lányos meg makulátlan tiszta minden, de megtudom magyarázni - nézett rám nevetve.

-Igen? Hallgatlak - tettem a kezemre az államat. Magamban mulattam a srácon, meg szerintem nem gáz, ha a fiúk rendszeretőek. Bár ez a konyha tényleg furi egy picikét. Sebaj.

-Szóval. A lakás James anyukájáé. Ő egy gazdag üzletasszony, és eléggé ad a körülötte lévő dolgokra. Tényleg, nagyon durva. És mivel tudja, hogy mi négyen nem igazán vagyunk nagy rendmániásak, ezért hetente kétszer jár hozzánk egy takarítónő.

Ennyit a tisztaságmániás-fiúk elméletemről. De azért helyesek, bírom őket.

Még ezen nevetgéltünk egy kicsit, majd eszembe jutott, hogy miért is jöttem.

-Carlos! Áruld már el, hogy merre rejtegeted James barátodat.

-Szia, még be sem mutatkoztam rendesen! Logan Henderson - jött  be hirtelen a konyhába... ezek szerint Logan.

-Szia, Yvonne vagyok.

-Milyen szép név! Talán német vagy, vagy francia?

-Mi? Dehogyis! Miért lennék?

-Hát... a neved francia-német eredetű.

-Ó, hát...

-Igen, tudom, hogy nem gondoltad volna, hogy ennyi mindent tudok a nevedről, de ez még semmi! Képzeld, a jelentése íjjal fölfegyverzett harcos, és...

-Tök jó, Logan, de nem érdekel! Hol van James?

Logan elhallgatott, Carlos lapított, és ekkor Kendall jött be a konyhába.

-Yvonne...

-Szija! Hol van James?

-Épp nálatok. - közölte lazán, zsebre tett kézzel, miközben nekidőlt az ajtófélfának.

-Mivan?!