Never before - James Maslow (BTR) Fanfiction

36. fejezet - Üde színfolt

1 hét telt el azóta, hogy Gunther elment. Azért hihetetlen, hogy képes lett volna itt maradni... miattam. Nem tudom, hogy jó döntés volt-e elengedni őt. Lehet, hogy idővel megszerettem volna, ő pedig biztos, hogy igazi mintapasi lett volna; gondoskodó, kedves és hűséges. Már-már enyhén papucs.

Épp porszívóztam a szobámban (miközben maximum hangerőn zenét hallgattam a fülemben), mikor anyukám bejött.

-'Cause darling I'm a nightmare dressed like a daydream... so it's gonna be fo... ANYA!!! Basszus halálra rémítettél! - kapcsoltam ki a Blank Space-et, utána meg a porszívót. Szívroham lvl 1000.

-Bocs szívem, csak azért jöttem, mert van egy látogatód. Ezt hagyd itt, majd én befejezem. Ja, és ha megfogadsz egy jó tanácsot - hajolt közelebb anya -, ne legyél énekes.

Kösz muter, eddig is tudtam, hogy nem vagyok egy Whitney Houston.

Mire megkérdeztem volna, hogy ki a vendégem, anya kitolt a szobából. Szuper.

Lementem a hallba, ahol legnagyobb (tényleg, giganagy) meglepetésemre Melanie állt.
Igen, a VOLT legjobb barátnőm.
Wow.

-Hát te? - kérdeztem nem túl kedvesen. Pedig a szívem mélyén örültem, hogy itt van.

-Szia...

-Csak nem kidobott a "tökéletes" pasid? - kérdeztem ironikusan, a tökéletes szónál macskakörmöket formálva.

Mel egyébként maga volt a lazaság és a csinosság ötvözve; sötét haja szexi, kócos kontyba (amit én sose fogok tudni megcsinálni), trendi és szuperdrága napszemcsije feltolva a fején, barna ujjatlan felsőt és farmersortot viselt, lábán barna bőr szandál. Szexi, laza és csinos.

Ezzel szemben én; zsíros, összegumizott répahaj, egy hatalmas pattanás a homlokomon (pedig már nem vagyok kamasz!!), egy kinyúlt, gimis póló meg piros mackónadrág. Uramisten, és ha James jön?! Ah, mindegy. Úgyse jön. Sose fog jönni.

-Nem, Kendall-el minden rendben, nektek hála. Mert... ugye ti hoztatok össze minket. Nélkületek csak hálótársak lennénk, úgyhogy... köszönöm.

Kis szünet, magamban csak morogtam, hogy ja, ti összejöttetek, mi meg szétmentünk. NAGYON igazságos.
-Köszönöm, hogy bíztattál a szerelemre... hogy nem hagytad, hogy ő elússzon... ő az egyik legjobb ember, akit valaha ismertem, és minden annyira jó.

-Szuper, sok boldogságot, satöbbi... ennyi?

-Nem... azt mondtam, hogy ő az egyik legjobb ember, akit ismerek... tudod, ki a másik?

-Remélem, ez költői kérdés. - morogtam szarkazmussal teli hangon.

-Te vagy, Nicki! A humorod, az önzetlenséged, a jószívűséged, a szépséged, amit most elég jól titkolsz... - kösz bazdmeg, ezzel sokat segítesz magadon - De akkor is. Te vagy, te voltál, és te leszel a legjobb barátnőm. Mindig. Tudom, tele vagyok hibával, meg is bántottalak, nem kicsit... de szükségem van rád. Meg tudsz bocsátani ennek a rossz ribancnak?

Karba tett kézzel álltam előtte, és próbáltam nem elérzékenyülni, de szívem ismét nem engedelmeskedett. Szemeimből a megkönnyebbülés folyója áradt.

-Jaj, Melanie... te vagy életem üde színfoltja, hogy tudnék rád haragudni?! - kérdeztem, majd sírva összeborultunk.

Adélomnak, életem üde színfoltjának! Éljenek az igaz barátok! SZERETLEK ♥