Never before - James Maslow (BTR) Fanfiction

19. fejezet - Előkészületek

-Annyira megértő vagy, Yv... köszönöm. - suttogta a hajamba, miközben puszilgatta azt. A testemben a könnyhuszárok rohamra készültek. - De nekem eszem ágában sincs újrakezdeni Livvel. Meg sem fordult a fejemben. 

-Ne hazudj! - bújtam ki az öleléséből, és remegve-sírva kiáltottam rá.

-Igaz, régen filóztam ezen, de mióta ismerlek azóta el is felejtettem őt.

-De... olyan vágyakozva mondtad, hogy még most is vele lennél...

-Pedig nem vágyom rá. Sajnálom, ha összezavartalak. Csak te kellesz nekem - mondta, majd átölelte a derekamat. - Higgy nekem.

Olyan édes kiskutya tekintettel pillantott rám, hogy nem bírtam ellenállni. Hiszek neki. Adjunk neki egy esélyt. Nekünk.

-Akkor, én... felmegyek öltözni.

-Yvonne!

-Igen?

-Nem haragszol?

-Nem. Hiszek neked. - mosolyogtam, majd dobtam egy puszit, és felszaladtam az emeletre. Na, mit vegyek fel?

Szeretnék csinos lenni, de nem túlzottan, mert James azt mondta, hogy kényelmes legyen az a ruha, amit felveszek. Vajon hova visz? Úristen, ha belegondolok, nem is volt idáig normális randim!

Kinyitottam a ruhásszekrényemet. Azt tudni kell, hogy elég kevés ruhám van és azok sem szexisek, kihívóak vagy ilyesmi. Az Mel stílusa.

A legtöbb ruhám Melanie szerint öregasszonyos, vagy kislányos. Hm. 

Szóval úgy akarom lenyűgözni Jamest, hogy matrónának vagy óvodásnak öltözök? Dehogyis! Akkor már inkább csórok valami ruhát Mel-től.

Mikor indultam lefelé, megtorpantam. Lehet, hogy Mel ruhái dögösek, de azok nem illenek hozzám. Én Yvonne vagyok, nem Melanie. És azt szeretném, ha Jamesnek én jönnék be, nem egy szerep, amit játszok. 

Szóval visszamentem a szobámba, és újra kinyitottam a szekrényemet. És már tudtam is, hogy mit fogok felvenni.

Így kivettem a szekrényből azt a piros-fehér kockás, térdig érő ruhámat, ami nekem a kedvencem, legjobb barátnőm szerint azonban olyan, mint egy asztalterítő. Jaj, verjem már ki a fejemből Melanie-t!

Felvettem, és a lábamra egy kényelmes fekete balettcipőt választottam. A hajamat összefogtam a tarkómnál, és egy fehér szalaggal masnit kötöttem rá. Smink gyanánt leheletnyi szempillaspirált raktam fel, és egy kis ajakbalzsamot a számra.

Fújtam még magamra a kedvenc parfümömből, rávigyorogtam a tükörképemre, és leszáguldottam a lépcsőn.

Ahol James álldogált... illetve azt hittem én, hogy álldogált, és majd meglát, mosolyog, és azt mondja, milyen csinos vagyok, megölel, megpörget a levegőben, megcsókol, kézen fog és elvisz a randinkra.

Mindez az illúzióm eltűnt, mert James nem volt a lépcső előtt.

-James... merre vagy?

-Ne haragudj, itt vagyok, csak a képeket nézegettem... annyira jó képek! - mondta, és mosolygott rám. Ja igen, azok a képek, amik az előszobában vannak, rólam és Melről. Fekete fehérek, és fekete keretben vannak. Egy mezőn volt a fotózás, és a tizennyolcadik szülinapomra kaptam Melanietól. Én azonban mondtam neki, hogy nem vállalom nélküle. Így kettőnket fotózott egy helyes srác, akivel Melnek volt egy kis kalandja is, de semmi komoly.

-Köszi... na de indulunk végre?! Annyira izgatott vagyok már, hogy hova viszel! - ugráltam idiótán, és Melanie-nak talán igaza volt; ebben a ruhában nem csak ovisnak néztem ki, de úgy is éreztem magam. Boldognak és izgatottnak, mint egy kislány!