Never before - James Maslow (BTR) Fanfiction

33. fejezet - Sötét este

Még ott sírtam jó sokáig a tónál, és magammal viaskodtam; ha szeretem Jamest, akkor nem mindegy, hogy... nem! Hogy lenne mindegy?! Mit tett velem? Hogy tehette?... de... ez annyira kevésnek, gyengének és kicsi problémának tűnik, ahhoz a borzasztóan erős, egyedi és megismételhetetlen szerelemhez képest, amit iránta érzek, mintha nem is lenne. Egy valami azonban van, és megtörtént; a Guntherrel való csókom. Nem mintha érzelmileg befolyásolna, de tisztáznom kell vele, hogy ennek a dolognak nem lehet folytatása. James-et szeretem, punktum.

Összeszedtem magam, és elmentem a nagyihoz. Ő mindig tudja, hogy mi legyen. 

Miközben oda igyekeztem, egyszer csak valaki nekem jött.

-Hé, vigyázz már! - mondtam neki, mire majd rám esett.

-Hmm, cica... midzsoda illaat... vajon a pundzigád izs ilyen illatú?... - mondta full részegen valami perverz állat, majd elkezdte a fenekemet fogdosni.

Én viszont nem hagytam magam egy perverz részeg zaklatásának áldozátává esni; ellöktem magamtól. Remegtem a félelemtől és a meglepődöttségtől. Mielőtt elköltöztünk, nem emlékszem, hogy valaha is találkoztam volna részeg emberrel az utcán. Perverzzel meg főleg nem.

Nem tudom, hogy a lökésem ereje vagy a pia mennyisége miatt, de támadóm a földre zuhant, nekem pedig menekülnöm kellett volna, de egyszerűen a földbe gyökerezett a lábam. Úristen. A földre löktem egy embert.

-Jól van? - hajoltam le hozzá. A kinézete alapján nem lehetett hajléktalan, inkább valami megtört, csalódott ember, aki alkoholba fojtotta bánatát. De nyilván nem először.

Ő viszont, ahelyett, hogy nyögdécselve eljátszotta volna a Hattyúk halálát, egyszerűen magára rántott.

-Engedjen el! Hallja?!

-Fogd be. Mozst meggabod, amit mindíg akartál - mondta, majd valahogy úgy pördült egyet, hogy én kerültem alulra, ő meg felülre.

-Nee!!!! Segítsééééég!! - kiabáltam hisztérikusan, de ő befogta a számat.

Mikor elővette volna a szerszámát, minden erőmet és bátorságomat összeszedve ágyékon térdeltem.

Erre legurult rólam, a fájdalomtól összegörnyedve feküdt, és egyetlen fegyverét szorongatta.

Most egy percet sem tétováztam, rohantam. Te jószagú makaróni. Most tudatosul bennem, hogy mi történt. Egy hullarészeg ember, akit egyébként valószínű ismerek, meg akart erőszakolni. Úristen.

Remegtem az idegességtől és a félelemtől. Ám valaki hirtelen elém került.

-Yv?

-James! - azonnal a nyakába ugrottam, és magamhoz szorítottam. Mélyen magamba szívtam az illatát, és selymes barna haját simogattam. - Ne haragudj rám... sajnálom... sze...

-Yv, mi történt? Elég késő van. - nem úgy tűnt, mint aki olyan rohadt boldog. Hát oké, végülis pár órája még ő ölelt, hogy fogadjam vissza.

-Hát... ne akadj ki.

Viszonylag nyugodtan előadtam neki ezt a kis incidenst, ő pedig azonnal követelte, hogy vigyem helyszínre.

Mikor odaértünk, részeg haverom még mindig ott feküdt, de talán már el is felejtette, ami történt.

James hívta a zsarukat, meg a mentőt, aztán hazakísért. Kommentár nélkül.