Never before - James Maslow (BTR) Fanfiction

32. fejezet - Szegény muskátlik

-Ki a franc vagy te és mit akarsz a barátnőmtől?! - tépte le rólam valaki Gunthert. Nem is simán valaki, hanem a valaki.

-James! Engedd el! Nem hallod?! Azonnal ereszd el!

Gunthert sem kellett félteni; ellökte magától Jamest, aki a fenekére huppant. Megszeppenten pislogott, de a szemében olyan vad féltékenységet láttam, hogy szinte megijedtem. Ki ez az ember, és mit csinált azzal a sráccal, aki mindig kinevetett a szívószálaim miatt?

-Jól vagy, Gunther? - kérdeztem aggódva. Ő bólintott, és szánakozva nézett Jamesre, aki ismét dührohamot kapott.

-Még őt ajnározod, Yv? Ki ez a patkány, és mit akar tőled?!

-Tekered le a hangerőt! Mit keresel egyáltalán itt? Hogy mersz a szemembe nézni?! És hogy merészelsz kezet emelni Guntherre?

-Yvonne, könyörgöm...

-Nem, James! Azt hittem, elég világos voltam, mikor lecsaptam a telefont. Hagyjál engem békén, azt hiszem, eleget ártottál már nekem! És én sem az a lány vagyok, aki neked kell.

-Azt hiszem, Yvonne elég világos volt, haver. Jobb lenne, ha mennél. - mondta Gunther, miközben rátette a kezét a csípőmre. Én pedig megkértem, hogy távozzon.

-Mi?! Nem hagylak itt ezzel az állattal! - sziszegte a fülembe.

-Légyszi... majd beszélünk. Hidd el, tudom kezelni. - úgy beszéltünk Jamesről, mintha ott se lenne.

-Vigyázz magadra - mondta, megpuszilta a nyakam, és elment. Visszanézett, de nem rám szegezte lágy, kék tekintetét, hanem James-et ajándékozta meg szúrós szemekkel.

-Mit akar tőled ez a giliszta?!

-Mi közöd van neked ahhoz?

-Jobbat érdemelsz.

-Például? Téged? Hát inkább akkor egy "giliszta".

-Yv... annyira sajnálom, amit tettem...

-Én meg azt, hogy valaha azt hittem, hogy te más vagy.

-Szeretlek, ez sem számít? - lépett egy (nagy) lépéssel közelebb, és lenézett rám, szerelemmel töltött tekintettel.

-Amit tettél velem, arra nincs bocsánat.

-Szeretsz, Yvonne?

-Nem. - mondtam nagyon vékony hangon.

-Szóval igen. Yv nem vagy valami jó hazudozó.

Fülig pirultam, mire ő megölelt, és megpörgetett.

-Drága bébim! Annyira szeretlek!

-James! Azonnal tegyél le! - rivalltam rá, mire azonnal engedelmeskedett, de vigyorogva nézett rám.

-Nem fogom veled újrakezdeni.

-De vicces vagy, kicsikém. - mondta, mire meg akarta puszilni a homlokomat, én azonban eltoltam. Nagy lelki erővel.

-Nem, nem vicceltem, James. Szeretlek, nagyon is, sőt; de nem tudnék újra veled lenni.

-Mi van?! De miért?

-Nézd... nem tudnék benned megbízni. És azt hiszem, ez érthető.

-Yv, kérlek...

-Nem. Nem is illünk össze. Te, a... a menő, szexi csajozógép, meg én, az elfuserált vöri.

-Nem igaz. Te vagy, akire szükségem van. Te vagy, aki megmenthetne. Te vagy az, akivel boldogan leélném az életem, és minden reggel ágyba vinném neki a vodkanarancsot szívószállal.

Ezen elmosolyodtam, de nem törtem meg; szilárdan kitartottam elhatározásom mellett, hogy nem kezdem újra vele.

-Menj el, James. Mindenkinek jobb lesz.

-Yvonne...

-Menj. Menj már! - itt már egy kicsit remegett a hangom.

-De...

-Nem érted, takarodj!!

Hitetlenkedve és dühösen megrázta a fejét, és elindult. Közben azonban levett egy muskátlis cserepet az ablakpárkányról, és földhöz vágta. Én pedig zokogva lerogytam a földre, és próbáltam menteni szegény muskátlit.