Never before - James Maslow (BTR) Fanfiction

27. fejezet - Mindenhol jó...

Miközben a vonaton ültem, azon filozofáltam, hogy miért pikkelnek rám ennyire az égiek. Na mindegy.
Se barát, se lakás, se pasi. Anyámék csak nem dobnak ki.

Leszálltam a vonatról, és a kis gurulós bőröndömmel spuriztam az ismerős házhoz.

Anyám és apám szerencsére együtt vannak, és boldogok. Lassan harminc éve úgy kiegészítik egymást, hogy az példaértékű. Anyám tüzes, energikus, ő a "kapitány" a családban, apukám meg a nyugisabb, türelmesebb.
Nekem van egy huszonöt éves bátyám, egy huszonhárom éves nővérem és egy tizenhat éves húgom.

Mikor csengettem, drága nagymamám, édesapám anyukája nyitott ajtót. Erőteljes, talpraesett asszony, tőle tanultam mindent, amit tudok; kötni, varrni, sütni, főzni, zongorázni meg goblenezni. Nagyon szeretem, vicces, fiatalos csaj.

-Drágám! Ezer éve! De csinos lettél! Conor, Eve, hazajött Yvonne! - ugrott a nyakamba a nagyi, miközben apáéknak is szólt.

-Nahát! Édesem! Hogy vagy? - ölelt meg anya is.

-Megvagyok, köszi - mosolyogtam rájuk, de a szemem sarkából láttam, hogy nagyi nem most jött le a falvédőről. Átlátott a műmosolyomon.

-Szia Prücsök - puszilgatott meg apukám.

-Szia apa, nagyon jól nézel ki - bókoltam apukámnak. Jó a viszonyom a szüleimmel, de apával különösen.

-Legalább hasonlítasz rám - kacsintott rám cinkosan.

-Yvonne!!!! - hallottam egy visító hangot. A húgom volt az, Betty.

-Betty baba! De szép lettél! - nem az elfogultság beszélt belőlem. Szőke haj, gyönyörű mosoly, zöldes szemek, magas, nyúlánk alak. Betty még nálam is magasabb lett, pedig 173 cm vagyok.

-Hiányoztál répafej - bújt a karjaimba a húgom.

-Pimasz! Ez tetszik - kacsintottam rá. - Többiekkel mi van?

A nővéremre és a bátyámra gondoltam. Habár jó család vagyunk, sajnos ritkán találkozunk; Linda Kanadában au pair, mert kiválóan beszél franciául, Matty meg elfoglalt ügyvéd.

-Linda Ottawában van, Matty meg New Jerseyben. Meghalni sincs idejük. - jelentette ki anyám. - Elcsigázottnak tűnsz, szívem.

-Csináltunk lasagnát, egyél. - jelentette ki nagyi. Nem lakik velünk, csodás véletlen volt, hogy ott volt. De nagyon örültem neki, rég láttam már az öreglányt.

Miután megettem a lasagnát, a nagyi közölte, hogy haza fogom kísérni.

-Mondd csak, Yvonne - kezdte nagyi, miközben karon fogva sétáltunk hozzá. - Jóképű fiatalember?

-Miről beszélsz?

Jesszus, öreganyám ennyire ismer!

-Ne tégy lóvá, drágám. Csak a szerelmi bánat ad ilyen bánatos tekintetet műmosollyal párosítva. Asszed én nem voltam fiatal?!?

-Igazad van, nagyi. Jamesnek hívják, és nagyon helyes fiatalember.

Elmeséltem neki töviről hegyire a történetet (persze cenzúrázott verzióban), és vártam a reakciót.

-Annyit tudok mondani, hogy ha értelmes fiatalember, rájön, hogy hibát követett el. Ha értelmes és szeret, akkor megkeres és a bocsánatodért fog esedezni. Ha azonban szégyelli a pofáját és halálosan szeret téged, akkor magában a bocsánatodért fog esedezni, de nálad soha többé nem fog jelentkezni, mert úgy fogja érezni, hogy jobbat érdemelsz nála.

Elgondolkodtam nagymamám bölcs szavain, majd hazaindultam. Annyira hiányoztak már! Igaz a mondás; mindenhol jó, de legjobb otthon.