Never before - James Maslow (BTR) Fanfiction

15. fejezet - Hát ezt nem hiszem el!

-Viccelsz? - kérdeztem teljesen ledöbbenve. 

-Nem. Tiszta depis volt, úgyhogy kilökdöstük az ajtón, belöktük egy taxiba, és épp most hívott Mel, hogy nálatok van.

Hogy milyen érzések kavarogtak bennem? Először is, borzasztóan boldog voltam, mert ezek szerint James ugyanúgy meg szeretné beszélni velem a dolgokat, mint én; másodszor, kicsit össze voltam zavarodva, mert akkor Melanie tudott erről a dologról? Meg Kendallék is arról, hogy jövök?

-De... Melanie tudott erről?

-Nem! - vágta rá Kendall.

-És mi se tudtunk róla, hogy jössz. Szerinted miért vágtam olyan fejet, mikor megláttalak, mint aki szellemet lát? - kérdezte Carlos. Jogos.

-Jó, akkor én most elmegyek, biztos arra vár, hogy hazamenjek.

-És ha ő is elindult ugyanezért? Inkább felhívom, mielőtt elkerülitek egymást - mondta Logan. Gondolom ő a csapat esze. Kendall a nyugalma, Carlos a humora, James meg... hm, a szexisége? (Nem mintha a többiek nem volnának helyesek, de szerintem James túltesz rajtuk is.)

-Inkább megyek. Sziasztok! - rohantam ki az ajtón, és leintettem egy taxit, ami hazavitt. 

Azonnal rohantam be a lakásunkba, ahol Melanie ült. Csak Melanie. Ült a tévé előtt, és nézte a tévében a Jersey Shore-t. 

-Mel!

-Te mi a nyűgöt keresel itt?! - pattant fel a kanapéról a barátném.

-Hol van James? 

-Elindult haza. Azt hitte, hogy megvárod!

 -Mi?! Én hittem azt, hogy megvár! 

-De jó! - szólt ironikusan Mel. - Miért nem hívtad fel?

-Mert... a picsába nem hiszem el, hogy ilyen ostoba vagyok!

-Jól van bébi, semmi baj, felhívjuk, hogy jöjjön ide. Oké?

Én azonban sírva fakadtam.

-Mi a franc bajod van, szivi? - értetlenkedett Mel, majd leült mellém a kanapéra, és elkezdte simogatni a hátamat.

-Nem tudom, Mel... olyan furcsa ez az egész... nem jön össze most se, múltkor se, ráadásul... ráadásul még nem is volt pasim, meg semmi... nem lehet... nem lehet, hogy ez egy jel?...

-Életem... kicsi Nicki... azért nem volt még pasid, mert Isten idáig írta a love-storydat!

Felnevettem ezen a közhelyen. Mel igazán jó barátnő, hogy próbál feldobni.

-De mégis... annyira félek! Tuti elrontok valamit... James pedig... annyira különleges, édes...

-Ne agyalj már annyit! Tönkreteszed a pillanatot. Lehet, hogy te amatőr vagy ezen a téren, de hidd el, James nem, meg amúgy is; a szerelmi dolgokat nem tanulni kell, hanem érezni, szóval nyugi, jó?

-Annyira nem akarom elcseszni, Mel...! - kezdtem lenyugodni. Melanie-nak igaza van; ha megvan a kémia és kedveljük egymást, akkor mi baj történhet?

-Nem fogod. Most pedig fejezd be a bőgést, mert lehet, hogy James épp ide tart!

-Annyira jó, hogy rád mindig számíthatok, Melanie! - öleltem meg a barátnőmet, aki megforgatta a szemét, majd ezt mondta:

-Azért jót tenne neked, ha James kezelésbe venne. Kezdem unni a bébicsőszködést.

-Mel! Tönkretetted a pillanatot! A mi pillanatunkat! - nevettem rá, majd hozzávágtam egy párnát.

Ő ezt visszaadta, én pedig megint, szóval párnacsatába kezdtünk, mire egyszer csak kopogtattak az ajtón.

-Ez tuti James! - kiáltottam fel. Basszus! A hajam kócos, a sminkem a sírástól szétkenődött, és egy kicsit meg is izzadtam a párnacsatában. Hát ezt nem hiszem el!