Never before - James Maslow (BTR) Fanfiction

30. fejezet - James szemszöge II.

Az egésznek semmi értelme. Nincs is oka annak, hogy ma reggel (is) felkeltem. Mert ha legalább tudnám, hogy merre van, vagy hogy nagyon utál-e... utóbbira mondjuk elég bizonyíték a tegnapi telefonhívás.

Letiltotta az én számomat is, meg még Kendallét is, engem azonban ez sem állíthatott meg. Annál nekem Ő fontosabb.

Elmentem hát egy telefonfülkébe, és tárcsáztam a számát.

Nem is szólt semmit, miután meghallgatta nyavalygásom első mondatát, letette. Igaz, kicsit (nem kicsit) részeg voltam, mikor hívtam, de tisztán emlékszek minden szavamra, melyeket nem az alkohol, hanem a szerelem mondatott velem.

Azok a gyönyörű szemei, meg az illatos, vörös haja... a mosolya, a nevetése, és ahogy szívószállal itta a vodkanarancsokat, a vadászt, a Topjoyt... ahogy nevettünk a csónakban, és ahogy eljátszotta, hogy ismeri az Útvesztőt, csak az én kedvemért... és el kellett basznom. Mindent. Ő lehetett volna, aki megment. Aki szeret, akármilyen idióta is vagyok. Aki mellettem áll, még ha nem is ért egyet velem. Ő lehetett volna az a lány, akivel közösen regéltünk volna az unokáknak.

"Volna"... milyen utálatos, álmokkal teli szó! Álmok, amelyek sosem válnak valóra...

Nem. Meg kell próbálnom. Csak még egyszer. Meg még egyszer. Meg ezerszer, nem érdekel; addig, amíg meg nem bocsát. Mert szeret. Tudom, hogy szeret.

Hibáztam, és gyűlölöm magam érte, de Yvonne-t nem hagyhatom, hogy eltűnjön az életemből. Túl drága, túl értékes, és túlságosan szeretem.

Összeszedtem magam, és elindultam a jelenlegi egyetlen mentsváramhoz; Melanie-hoz.

-Helló James! Hát te? - köszöntött kedvesen a lány. Ironikus, hogy ők Kendall-lel nem akartak összejönni, és együtt vannak a mi segítségünknek hála. Most itt az ideje, hogy visszafizessék a szívességet.

-Szia... segítened kell.

-Hallgatlak.

-Te olyan jóba vagy Yv-vel, hogy...

-Na itt álljunk meg egy percre. Nézd szívem, nem tudom, mi történt köztetek, őszintén szólva nem is érdekel, egy biztos; Yvonne meg van hülyülve teljesen, rám is mindenféléket mondott, úgyhogy...

-Figyelj, Mel. Minden, amit rád mondott, rám irányul, szóval ne haragudj rá. Segíts nekem, bocsánatot kell kérnem tőle. Egyébként; hol van most?

-A szülővárosába ment, legalábbis én még ezt tudom.

-Nem is beszéltetek? - döbbentem le.

Melanie megrázta a fejét. Hm, jól megharagudtak egymásra.

Leírta nekem Yv lakcímét, majd ironikusan megjegyezte:

-Sok sikert a házisárkányhoz, James. De ha tüzet okád rád, ne feledd; én figyelmeztettelek.

Azzal elköszöntem, de ez a megjegyzés azért szöget vert a fejembe; Yv ennyire megviselődött amiatt, ami köztünk történt, vagy talán mindig ilyen volt?

Nem is érdekelnek ezek a dolgok; bepattanok az autómba, és elindulok, hogy visszaszerezzem életem egyetlen szerelmét.