Never before - James Maslow (BTR) Fanfiction

34. fejezet - Köszönöm

Otthon nagyjából elmeséltem a történteket, mindenki halálosan megijedt és szörnyülködött, apukám ment a puskájáért, de megnyugtattam, hogy perverz "haverom" előzetesben ül, és nem én vagyok az egyetlen áldozata. Tévedtem, nem idevalósi a férfi, mindig vándorol, nehogy elkapják. Eddig az összes lányt sikerült megerőszakolnia, egyedül engem nem. Majd mehetek vallomás miatt a bíróságra. Nincs elég bajom.

James miért volt ilyen közömbös? Előtte itt könyörgött nekem, hogy így meg úgy fogadjam vissza, így meg úgy szeret, így meg úgy kutyafüle. Eltelik pár óra, és mintha nem is ismertük volna egymást. Annyira imádom, mikor a másik nem képtelen ahhoz tartani magát, amit előtte mond és ahogy előtte viselkedik.

Másnap reggel elmentem a nagyihoz, neki anyáék egyből elmondták a tegnap kis esetet, persze felnagyítva, eltorzítva és pánikkeltően. Előadtam neki az én verziómat, miközben limonádét szürcsölgettünk. Iszonyat meleg nap volt, én egy fehér alapon fekete pöttyös ruhát viseltem, fehér kalappal.

-Hát, megmondom őszintén, büszke vagyok rád - mondta nagyi, és ellentétben őseimmel, ő egyáltalán nem volt megrémülve a sztorin. Ezért is szeretem a nagyit; hideg fejjel közelíti meg a dolgokat, nem pánikol azonnal. - Bárcsak én is így tettem volna...

-Miről beszélsz, nagyi? - rökönyödtem meg. Ugye nem arra gondol, amire gondolok, hogy gondol?

-Ne sokkolódj le, Yvonne, akkor is voltak ám... hm... szexuálisan és mentálisan torz emberek. Tizenhat éves voltam, nyáron cseresznyét szedtünk... és volt egy főnököm, Mr. Carry. Hatalmas sörhasa volt, szőrös ujjai és undorító cigaretta és alkohol szagot árasztott magából mindig, a nylon ingjén pedig hatalmas izzadságfolt éktelenkedett. Volt egy felesége is, de mindig tudtuk, hogy kik az aktuális szeretői. Egyszer bent maradtam túlórázni, és mikor mentem volna a fizetésemért, megragadta a fenekemet, letépte rólam a ruhámat, és... és megerőszakolt.

Csak pislogtam. MIVAN?! Az én erős, független, határozott nagyimat megerőszakolták? Én meg nem hagytam magam?!

-Mama... én... te jó ég... - gagyogtam, majd beleborultam a nyakába, és ott zokogtam vele. Huszonegy éve vagyunk tulajdonképpen legjobb barátnők, de sosem sírtunk együtt. Olyan volt, hogy én sírtam, és ő vigasztalt, nagyon ritkán, hogy fordítva, de hogy együtt...

Egyszer csak szétváltunk, nagyi megtörölte a szemét és az arcát, majd így szólt:

-Kislányom, nem gondoltam volna, hogy valaha ezt mondom neked, de van az éjjeli szekrényem mellett egy antikszekrény, abban találsz egy '78-as vörösbort. A poharakat tudod, hol vannak. Ma este becsiccsentünk.

Szóval csajos este. Az egyik legjobb... sőt, jelenleg az egyetlen barátnőmmel. Aki a nagymamám.

-Tószt! - kocogtatta meg a poharát, miután töltöttem neki is és magamnak is az ínycsiklandó, bordó nedűből. - Ürítem poharam gyönyörű, utánozhatatlan és csodálatos unokámra, és arra, hogy férfiak nélkül is van élet!

-És az én drága, fiatalos és különleges mamámra! Szeretlek, mama! Köszönöm, hogy vagy!

/Ezt a részt a drága Nagymamámnak ajánlom, aki mindig mellettem áll, aki az egyik legjobb barátnőm, és akivel mindig istenieket röhögünk! Szeretlek Mama, még nevessünk sokáig! ♥/