Never before - James Maslow (BTR) Fanfiction

29. fejezet - Nagyi akcióban

Mikor végeztem a bevásárlással és leadtam otthon, úgy döntöttem, hogy benézek a nagyihoz. Éhes nem voltam, mivel előtte három tojást két szelet fehér kenyérrel becsókoltam, meg amúgy is; nagyi is főz magára, és biztos nekem is jutna.

-Szia drágaságom. Mi szél hozott erre?

Úgy döntöttem, hogy őt beavatom a Guntheres találkozásba. Nem mintha bármi extra lett volna benne, de anya úgyis felfújta volna.

-Gunther... igen, tudom ki. Hogyne tudnám, mikor a nagyszüleivel nagy barátságba vagyunk.

-Tényleg?

-Persze, Ubul meg Mathilda. Rendes emberek, mindig mellém ülnek a templomban. Ugyanolyan szőkék és magasak mint Gunther.

-Nem is tudtam, hogy a nagyszülei is itt vannak.

-Pár éve települtek csak ki. Gunther nagyon jóravaló fiatalembernek tűnik.

-Igen, az.

-Meg milyen szép szál!... biztos sportol valamit.

-Valószínű.

-Meg azok a szép szemei...

-Kékesek.

-És mennyi pénzük lehet, uramég!...

-Nagyi, te férjet akarsz nekem fogni? - néztem gyanakodva öreganyámra. Persze nem tudok rá haragudni; különben is, Gunthernek biztos ezerszer jobb csajok jutnak, nem majd velem fog cseszekedni.

-Dehogyis! De... azért szeretném megérni a dédunokám születését.

Nagyi hetvenöt éves volt, és apa volt az egyetlen gyereke. Mát húsz éve özvegy, nem is emlékszek a papira. Mamának azóta nem is volt senkije, hiába piszkálta érte a család.

-De nagyi, van két, nálam is idősebb unokád! - Linda huszonhárom, Matty pedig huszonöt éves.

-Ugyan már - legyintett ő. - Mattynek se ideje, se kedve ilyenekhez, Linda meg egy darabig el fog vesződni a kanadai kölykökkel.

Végülis...

Elköszöntem nagyitól, és mikor hazafelé mentem, megcsörrent a telóm a zsebemben.

-Igen?

-Yvonne... annyira sajnálom, bocsáss meg... úgy szeretlek...

Letettem, és ki is kapcsoltam a telefont. Ne zaklasson engem. Úgy látszik, nem szeret(ett) annyira, hogy békén hagyjon. Önző fasz.

Remegve léptem be a kiskapun, és leültem a kerti tavacskánk mellé.

Levettem a tornacipőm meg a zoknim, feltűrtem a farmerom, és belelógattam a lábam a kellemesen hűvös vízbe, és hallgattam a madarak csicsergését. A Nap sugarai finoman simogatták arcomat, és megtisztították sérült lelkemet.

James... ó, mennyire elhittem, hogy más vagy... hogy igazán szeretsz... tőrbe csaltál, megmérgezted a lelkem, és összetörted a szívem... jaj, mikor még azon a tavacskán csónakáztunk...

Észrevételem nélkül forró, bánatos könnycseppek gördültek le arcomon. Annyira szeretem Jamest... de el kell felejtenem. Csalódtam benne, és nagyon nehéz lesz túllépni rajta. Olyat úgyse találok már, mint ő...

Már hangosan zokogtam, mire egyszer csak érzékeltem, hogy valaki leült mellém, és vállamra tette a kezét. Gunther volt.

-Hogy kerülsz ide? - kérdeztem szipogva.

-Nagymamád mondta, hogy jöjjek ide, mert segítenem kell nektek kerítést festeni.

Az a furmányos öregasszony! Össze akar hozni ezzel a sráccal, hogy neki dédunokája legyen! A francba vele!

-Ne sírj, Yvonne, minden rendben lesz - kezdte el sorolni a közhelyeket Gunther, amitől én még mérgesebb akartam lenni, de hiába; Gunther hangja nyugtatólag hatott rám...