Never before - James Maslow (BTR) Fanfiction

18. fejezet - Telefonhívás

Még pár percig edzettük nyelveinket, majd egyszer csak ajkai leváltak az enyéimről, és a kezébe vette az arcomat, és egy pár másodpercig csak néztük egymást, majd elnevettük magunkat. Annyira boldog voltam! Ez talán még nem szerelem, de nem vagyok már messze tőle.

-Figyelj, arra gondoltam, hogy elvinnélek valahová. - mondta gyönyörű mosolyával. Imádom ezt a srácot!

-Tényleg?... Hát én is mennék veled oda... - mondtam búgva, és elkezdtem gombolni az ingjét. Mert ugye szürke ing volt rajta, fekete farmerrel. Nagyon jól nézett ki, bár szerintem egy krumplis zsákban is szexis lenne. Hmm...

-Kis kanos! Ne kapkodjuk el. - mondta nevetve, majd finoman eltolta a kezeimet. Francba. - Nyugi, bébi. Ami késik nem múlik.

-Szerintem meg amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra - mondtam neki durcásan, mire nevetett egyet, és megcsókolt.

-Nem szeretném elsietni. Azt szeretném, ha csodálatos lenne.

-Az lenne.

-Majd később, Yv, ha jobban ismerjük egymást. De tényleg el szeretnélek vinni valahová.

-Igen? És hová? - kérdeztem mosolyogva. Ha nem akarja elkapkodni, akkor az azt jelenti, hogy komolyan gondolja velem?! Juhé!

-Az meglepi. Mindenesetre vegyél föl valami nem fogkrémes, de kényelmes és  ruhát.

Jaj, de ciki! Még mindig az volt rajtam. A fogkrémes ruha. Lehet, hogy szerencsét hoz?

-Most?

-Aha, most. Spuri! - mondta, majd mikor felálltunk és én elindultam volna, visszarántott a kezemnél fogva, és csókot nyomott a kézfejemre, majd a szemembe nézett, és ezt mondta:

-Csodálatos lány vagy.

Én erre a szabad kezemmel megsimogattam az arcát, és felmentem. 

A szobámban ledőltem az ágyamra, a hasamra fordultam, és belesikítottam a párnámba. Nem hiszem el, hogy ez velem történik!! Egy cuki, udvarias és imádni való félisten lent vár rám! Nem tudom, hogy bőgjek a boldogságtól, sikítsak az izgalomtól, vagy röhögjek a hitetlenségtől. Lehet, hogy lehetséges a lehetetlen? Elképzelhető az elképzelhetetlen? Valóra váltható a valótlan álom? Vagy csak képzelődök?

Felpattantam az ágyamról, és lesprinteltem a lépcsőn, hogy megnézzem, biztos ott van-e még, és ekkor hallottam, hogy telefonon beszél valakivel. Nekem háttal állt, így nem láthatott.

-Jó, kösz haver... ő tényleg más, és nem szeretném elcseszni vele... tudom, hogy így van, de kitudja... miért, gondolj bele! Lehet, ha valamit másként csinálok, akkor még vele vagyok... tudom, tudom, nem is szeretem, hülye ribanc, már rájöttem, és most Yv a legfontosabb... amúgy kösz mindent, mégegyszer. Haha, kösz. Csá.

Most ezt nem értem. Ilyeneken gondolkodik, hogy ha valamit másként csinál, akkor még vele van, de közben tudja, hogy egy hülye ribanc, és azt mondja, hogy én vagyok a legfontosabb.

-Ó, Yv...! Őőő... mindent hallottál?... Én...

-Nem kell magyarázkodnod, James. Nem tartozol nekem semmivel. Nagyon kedvellek, de ha úgy érzed, hogy nem vagy túl Olivián, akkor menj. Tényleg. Nagyon jól érzem magam veled, de nem szeretném, ha úgy lenne köztünk bármi is, hogy nem zártad le Liv-et.

Egész végig a szemembe nézett, és én is az övébe. Ő a monológom végén szorosan megölelt, és megpuszilta a fejem búbját. Én éreztem, hogy ez a vég. James véget vet mindennek, mielőtt elkezdődött volna. És mindennek egy buta telefonhívás az oka.