꧁A Farkasok Szava꧂ [BEFEJEZETT]

28. A titkom nem titok többé. Elfogadnak tán? Egy új látomás.

Előző részből:

A farkason egyből előre mentek, Nathaniel valamit suttogott Scott-nak. Nem hallottam hogy mit, de nem is nagyon foglalkoztam vele.

Mi is elindultunk a tárgyalóba. Amint beértünk, a kétajtós terembe, egyből egy rakás szúrós szemű farkas fogadott minket. Egy nagy asztalt körül ülve, néma csendben pásztáztak minket.
Hirtelen megakadt a szemem Jason-on és a mellette ülő lányon, aki nem is olyan régen fellökött és "megfenyegetett."
Amint észrevett a csaj, egyből belekarolt Jason-be..

•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••

Leültünk mi is a fiúkkal, Jason-ékkal szemben.

Próbálom elterelni a gondolataim, nem akarom hogy megérezze Jason, hogy idegesit az, hogy az unszimpatikus farkas lány mellett ül.
Inkább a gyűlés témájára próbálok koncentrálni.

Nagyapám az asztal végéhez állt és köszöntött mindenkit.

-Térjük is egyből a tárgyra!- Jelentette ki, majd megköszörülte a torkát és folytatta. -Sarah kérlek állj fel!- Felálltam és mindenki rám vetette tekintetét.

-Sarah az unokám és azért jött Forks-ba, mert a lányom Lisa Mendez halála előtt ide küldte. Abban bízva, hogy a Klux nem fog itt rátalálni az unokámra, de hát sajnos ez nem így lett.- Amint levitte a hangját a mondat végén a nagyapám, hirtelen mindenki elkezdett fújolni és szitkozódni. Voltak akik kérdően pásztázták, arcom.

-Minek jöttél ide? Minek???- Vágta a fejemhez ezt a fantasztikus kérdést, az egyik falkatag.

-Hidd el, én sem akartam ide jönni, de...- Félbeszakított nagyapám.

-Most mondtam el az elöbb!! Kérlek benneteket, hogy ne ezzel foglalkozzatok!- Sziszegte nagyapa és az asztalra csapott, majd pedig néma csend ült közénk a terembe, de csak egy darabig.

-Gondolom már mindenkinek feltűnt, hogy itt vannak a Forks-i vámpírok is. Biztos vagyok benne, hogy megfordult már a fejetekben az a kérdés, hogy vajon miért vannak itt.- Pár másodperces szünetet hagyván, mindenki tekintete Nathaniel-re és a többiekre szegeződött.

-Na szóval! A vápmírok is mellettünk fognak harcolni. Bár az igazság az, hogy nem lenne köteleségük.- Nyugodt hangon lehelte nagyapa.

-Sarah kérlek!- Emelte fel a hangját, majd pedig maga mellé invitált a kezével. Nehezen de oda tudtam caplatni. Hirtelen néma csendben tapadt minden szitkodzódó ajkakra. Mindenki engem néz.

Nagyon utálom az ilyen helyzeteket. Reméltem hogy nem kell majd odaállnom.

-Sarah!- Motyogta halkan a nevemet nagyapa, én feléfordítottam fejem, majd pedig folytatta. -Kérlek mond el, itt mindenki előtt, a féltve örzött titkodat!- Hangja betöltötte az egész termet. A lábaim beleremegtek és elkapott a hányinger. A kiváncsi tekintetek fürkészik rémült arcomat.

-Nem kell már titkolnod! Direkt nem mondtam el helyetted..- Suttogta nagyapa, de én oly tisztán és hangosan hallottam minden szavát, mint ha orditotta volna.

Tudom hogy nem kell már titolnom, de akkor is bennem van az, hogy vajon mit fognak szólni. Hisz így is utálnak.

-Hát.. Legyen..- Motyogtam. De olyan halkan, hogy szerintem még nagyapa sem hallotta.

Nyeltem egy nagyot és vettem egy mély levegőt, majd pedig kifújtam. Éreztem, hogy remegve távozik belőlem a levegő. Lehelletem oly forró. Ennyire még soha nem féltem mások véleményétől. Mindig elengedtem a megjegyzéseket a füleim mellett, de ez most más!