꧁A Farkasok Szava꧂ [BEFEJEZETT]

83. Ez így volt, megírva.

Előző részből:

Szívem szerint, széttépném az egész brancsot, de nem érné meg. Fogtam magam és kiszaladtam. Amint kiértem a teremből, már a könnyeimet törölgettem. Ilyen megalázó helyzetbe, még soha nem kerültem. Kiszaladtam a kastélyból és csak futottam.

Akkora hülyeséget csináltam, hogy nincs rá szó. Ekkora szégyennel tovább élni, nem lehet.

Eldobtam magamtól Matt-et, pedig ő volt az a férfi, aki igazán szeretett, de már késő. Gondolataimból, a halál hegy vége zökkentett ki. Majdnem leestem, de időben megálltam. Lenéztem a mélybe és akaratom ellenére elképzeltem, ahogy éppen zuhanok. Véget vethetnék mindennek, egyetlen egy lépéssel. Kitörölhetném magamat ebből a világból, örökre. Csak egy lépést kellene tennem. Csak egyetlen egyet.

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••

Amikor ebbe a városba jöttem, akkor még nem is sejtettem, hogy mi fog rám itt várni. Ahol eddig megfordultam, a meneküléseim során, bátran mondhatom, hogy soha sehol nem volt egyetlen egy barátom sem. Azonban Forks-ban, ez megváltozott. Életembe lépett Nathan, Emmett és Scott. Mindegy hogy hogyan alakultak a dolgaim ebben a kis városban, Nathaniel akkor is kitartott mellettem. Most viszont már ő sincs itt. Hogy miért? Mert eltaszítottam magamtól, hála annak a farkasnak, akinek halhatatlanságot adtam. Mindenkit eltaszítottam magamtól, csak hogy Jason-el lehessek. Anno anyu megmondta, hogy a szerelem vak és te is azzá leszel, ha testestűl lelkestűl beleszeretsz valakibe. Hát én így jártam. Ráadásul, teljesen hiába. Jason, egy percig sem szeretett és ez fáj az egészben a leginkább. Oly sok mindenen mentem keresztűl miatta és oly sok dologra voltam képes, oly sok dolgot tettem érte és ezt mind hiába!! Mindent a semmiért tettem és ez nagyon bosszant!!

De nem is igazán értem, hogy miért biztam Jason-ben, oly makacsul. Hisz az igaz szerelem, mind végig az orrom előtt volt, de én csak átléptem rajta. Matt, azaz egyetlen férfi, aki igazán őszintén szívből szeretett, de én mégis kivertem a fejemből őt, Jason miatt. Tudom hogy késő lenne már, bocsánatot kérnem tőle.

Az egész zavaros életemben, csak egyetlen jó dolog van, aki miatt érdemes élnem és az a lányom. Ő azaz egyetlen érv, csak ő szól mellette, hogy éljek. Nem fogok öngyilkos lenni! A lányomért kell élnem és ez nem is kérdéses.

-Sarah ne tedd meg! Nem éri meg!- Kiabált mögüllem egy jól ismert hang. Hátra fordultam.

-Nathan!-

-Gyere ide Sarah! Nem éri meg eldobni a halhatatlanságodat, egy szemét alakért.- Kiabálta és lassan megindult felém.

-De Nathan, én csak.- Félbeszakított.

-Tudom Sarah! Tudom hogy fáj, de én itt vagyok! A régi Nathan, azaz a igazi barátod.-

Megforgattam a szemeimet, majd pedig karbatettem a kezeimet és elindultam felé. Nem is tudja hogy milyen gondolatok futottak végig az agyamon. Azt hiszi, hogy öngyilkos akarok lenni.

-Ez az Sarah! Csak gyere közelebb.-

-Nathaniel Clark! Most hagyd abba, mert nem tudom mit csinálok veled! Nem akarok öngyilkos lenni, te bolond! Csak gondolkodtam.-

Kikerekedett szemekkel, meglepetten, bambán nézett rám.

-Emmett látomása szerint, pedig öngyilkos akartál lenni.-

-Az lehet, megfordult a fejemben, de nem akarok az lenni.- Vágtam rá, majd pedig odarohantam hozzá és átöleltem.

-Sajnálom, hogy eldobtalak magamtól Nathan.- Suttogtam.