꧁A Farkasok Szava꧂ [BEFEJEZETT]

51. Jason beszélni akar kettőnkről és rengeteg elintézni való vár még rám.

Előző részből

Mélyen meredten nézem a gödröt, majd pedig hirtelen valaki meglökött erősen hátulról és én egyenesen belezuhantam a gödörbe. Fejjel lefelé értem földet és az eszméletemet, nem sokkal később el is vesztettem.

-Neked kellene ott lent megrohadnod!- Ordította egy jól ismert hang, majd pedig teljesen elsötétült minden.

Ilyenkor bánom, hogy még nem vagyok 25 éves. Ha már betöltöttem volna, akkor ez meg sem kottyant volna.

•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••

3 Nappal később

Nehezen nyitogatom a szemeimet, a fények miatt hasogat a fejem. Egy kis idő után lassan megszokta szemeim a fényt.

Hol vagyok?

Egy ágyban fekszem, majd lassan felültem. Körbe néztem,a világos barna bútorokkal ékesített gyönyörű szobában...
Rajtam egy hófehér takaró melegití lábaimat, amit a jobb oldalamon lévő nagy ablakon keresztül, megvilágít a nap.

Ismerős ez a hely. Mint ha láttam volna már valahol.

Hát persze! A látomásaim! Nem egyszer volt már ezzel a szobával látomásom. Sokkal szebb így, mint ahogy vissza emlékszem.

Hirtelen bal oldalra fordítottam a fejem és meg pillantottam egy szép világos barna ajtót, ami éppen kinyílni készül...

Most fog belépni a rejtélyes férfi a szobába, akinek nem láttam még az arcát. Megesz a kíváncsiság!

Lassan kinyílt az ajtó, mohó tekintetemmel pásztázom a küszöböt átlépő lábat, majd pedig elém tárul ismét az a férfi, akit a látomásomban láttam. A lábaitól lassan felfelé fürkészem, majd arcára terelődik figyelmem. Mindent oly kristály tisztán látok, de a legtisztábban Jason férfias arcát.

Mind végig ő volt a rejtélyes férfi, akit az ajtón láttam belépni a látomásomban.

Lassan lépkedbe, majd pedig egy nagy széles mosoly terül el az arcán.

-Jobban vagy szerelmem?- Kérdezte, majd pedig megkerülte a nagy ágyat és leült a szélére. Meglepetten de mégis mosolyogva fürkészem arcát.

-Igen már sokkal jobban.- Feleltem. -Jason!- Nevén szólitottam, majd pedig megfogta a kezem.

-Igen?-

-Nekem volt...- Elakadt a szavam hirtelen.

-Mi volt neked?- Felvonta szemöldökeit, de a mosolya még mindig arcát ékesíti.

Hogyan mondjam el neki, hogy nekem volt már látomásom ezzel a szobával?

-Nem érdekes.- Mondtam, majd ismét mosolyra húztam ajkaim. -Egyébként hogy hogy süt a nap? Azt hittem hogy Forks-ban nem igen szokott jó idő lenni.- Mondtam.

-A mai nap, különleges nap.- Mondta, majd pedig összekulcsolta ujjainkat.

-Mi miatt különleges?- Felvontam szemöldököm.

-Mert magadhoz tértél és végre láthatod az új szobádat, illetve szobánkat, ha nem baj hogy veled alszom.- Mondta és picit zavarba is jött.

Hát akkor már mindent értek. Nathaniel-ék volt házukban vagyunk.

-Nem baj, hisz elvégre együtt vagyunk nem?- Kérdeztem egy apró huncut mosollyal az arcomon.

-Igen!- Felelte, majd pedig felém hajolt és a homlokát az enyémhez érintette. Tekintetét ajkaimra szegezte, majd pedig lassan közelített ajkaival az enyémhez és végül lágyan megcsókolt.

A csókunk után, befurakodott mellém az ágyba én pedig mellkasára hajtottam a fejem.

-Mond csak Jason. Mi történt a napokban? Mert teljesen kiesett minden. A temetésre emlékszem, vagy is csak az elejére amikor még csak gyülekeztünk.- Mondtam, majd pedig Jason hirtelen felült és ideges lett.

-Sejtettem hogy nem fogsz emlékezni. Kate eljött a temetésre és belelökött téged a nagyapád sír gödrébe. Egyből a falka kórházába vittelek, majd pedig apád felajánlotta hogy vigyáz Samantha-ra, amíg én veled vagyok bent. De aztán azaz ötletem támadt, hogy mi lenne ha már az új házunkban ébredhetnél és így elhoztalak. Azóta már a költöztetéssel is végeztünk.- Mondta, majd pedig vett egy mély levegőt és folytatta. -A falka halálra akarta ítélni Kate-t, mert hogy gyilkosságot kísérelt meg a falka vezére ellen, azaz ellened. De elszökött. Mertem venni a bátorságot és egy kereső osztagot indítottam utána, hogy megkapja méltó büntetését. Miatta három napig eszméletlen voltál.- Mondta végig és egyre idegesebb lett. Megsimogattam a hátát.

-Nagyon aranyos tőled hogy egyből cselekedtél, de nem kell kivégezni Kate-t. Fújd le a kereső osztagot, hadd fusson.- Mondtam. -Egyébként most hol van Samantha és az apám?- Kérdeztem, felvont szemöldökökkel.

Nem az hogy nem lettem ideges Kate tette miatt, nagyon is az vagyok! Csak már belefáradtam az örökös harcba.

-Rendben ha így akarod, akkor lefújom. Nagyapád volt házában vannak most. Felajánlottam neki, hogy addig ott lakhat, amíg nem térsz magadhoz.- Mondta, majd pedig rám nézett. -Beszélnetek kell! Láttam hogy hogyan néztél rá, az orvosiban. Tudom hogy össze vagy most zavarodva, apádat illetően. Hisz évekig gyűlölted és most kiderültek a dolgok. Még én is nagyon meglepődtem a hallottaktól. Nagyon zavaros a te családi életed szépségem.- Mondta, majd pedig egy szelíd mosolyt varázsolt az arcára.

-Hát igen, elég zavaros most minden. De igazad van! Beszélnem kell vele.- Mondtam, majd pedig kimásztam az ágyból.

-Sarah!-

-Igen?- Vissza fordultam felé.

-Majd beszélnünk kell kettőnkről is, de csak azután, ha már beszéltél apáddal.- Mondta.

-Kettőnkről? Hát most is beszélhetünk.- Mosolyogva mondtam.

-Majd utána. Rendben?- Mosolyával próbál elvarázsolni és sikerült is neki.

-Rendben!- Feleltem.

Vajon mi lehet olyan fontos, ami miatt beszélni akar Jason? Nagyon nem szeretem, ha valaki elkezd valamiről beszélni és nem fejezibe. De ez esetben, most nem akadhatok fent ezen, hisz rengeteg elintézni valóm van. Előbb apámmal kell elbeszélgetnem, majd pedig magamhoz kell vennem Samantha-t és el kell mennünk a Bölcsekhez, hivatalossá tenni az örökbe fogadást.