꧁A Farkasok Szava꧂ [BEFEJEZETT]

80. Azt hiszem, hogy elment az eszem.

Előző részből:

-Mami.- Nyelt egyet, majd folytatta. -Tudod én nagyon szeretem Matt bácsit.- Mondta, közben pedig lóbálta a lábait, majd végűl felnézett rám.

-Persze, hogy tudom.- Mosolyogtam.

-Mami. Szerinted hívhatom Matt bácsit, apának?-

A lányom szavai hallatán, akkora sokkban lett részem, hogy azon kívül, hogy bambán néztem rá, nem tudtam más reakciót mutatni.

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••

Sokszor voltam olyan helyzetben, amikor nem tudtam hogy hirtelen, mit is feleljek.
Lányom ártatlan szemeibe tekintve, látom az őszinte szeretetet, ami Matt felé irányul. Azonban, ez nekem nem elég. Kedvelem Matt-et, de nem akarom közelebb engedni magunkhoz. Még nem!

-Életem, ne hívd így Matt bácsit. Neked van apukád. Csak.- Hirtelen elakadt a szavam a döbbenettől.

-Csak?-

-Csak most, nem tud itt lenni velünk.- Vágtam rá. Olyan érzés, mint ha teljesen leblokkoltam volna.

-De azt mondtad, hogy nem akar velünk lenni.-

Idegesen felálltam.

-Azt akkor mondtam, most ezt mondom. Matt bácsit, nem hívhatod apának, mert nem ő az apukád és ezt te is jól tudod.- Ingerülten beletúrtam a fürtjeimbe.

-De apa nem is szeret minket! Matt bácsi pedig, igen!- Kiabálta.

-Ne kiabálj Samantha!- Megdörzsöltem az arcomat, majd pedig vissza néztem rá és leguggoltam hozzá.

-Figyelj Sam. Az hogy apu így viselkedik, az egy dolog! De akkor is az apád és kész. Vita lezárva. Matt bácsi, pedig Matt bácsi marad. Értjük egymást?-

-Igen.- Motyogta.

-Nem hallottam!-

-Igen!- Kiabálta és akkor hirtelen, könnyes szemekkel kirohant a szobából. Néztem utána és hirtelen minden lelki erőm, elillant. Leültem a szőnyegre és zokogni kezdtem. Vigasztalhatatlanul sírtam, egyedül a szobámban.

Tele vagyok fájdalommal és egyben egyre erősödő gyűlölettel Jason felé. Miatta haragudott meg rám Samantha. Felborult az egész életünk. Közben meg itt van Emmett látomása is, amitől már lassan a falra mászok. Nagyon érdekel, hogy mit látott, de eddig esélytelen az, hogy hamar kiderítsem és ráadásul úgy, hogy ne kelljen Nathaniel-el beszélnem.

Hosszú 15 perc gondolkodás után, nehezen de erőt vettem magamon, majd becaplattam a fürdőszobába. Kisírt szemeimet, inkább meg sem néztem a tükörben. Megengedtem a zuhanyzóban a meleg vizet, majd pedig levetettem magamról a ruháimat. A forró víz alá álltam és hagytam hogy hadd égesse le rólam, a lelki fájdalmakat.

***

Zuhanyzás után, vissza indultam a szobámba, de hirtelen hangok csapták meg füleimet, melyek a lányom szobájából szűrődtek ki. Halkan az ajtóhoz lépkedtem, majd meg láttam Matt-et, ahogy éppen mesél, a lányomnak.

Mosolyognak, kacagnak. Szemmel láthatóan, boldogok. Ez még engem is mosolygásra késztet.

-A bátor herceg, megmentette a hercegnőt, a nagy sárkánytól és boldogan éltek, amíg meg nem haltak.- Becsukta Matt a mese könyvet és egy puszit lehelt, lányom kobakjára. -Most már aludj, virág szálam.- Mondta és felállt az ágyról.

-Matt bácsi!-

-Igen Samantha?- Matt, vissza ült egy pillanatra az ágyra

-Te szereted a Mamit?-

Kikerekedett szemekkel kukucskáltam, nem hittem a füleimnek, hogy a lányom, ilyent kérdezett Matt-től.

-Persze hogy szeretem, az anyukádat.-

-De úgy szereted. Ahogy a herceg szereti a hercegnőt, a mesében?-

Közelebb hajolt Matt a lányomhoz.

-Még annál is jobban.- Felelte félhalkan. -Na de most aludj, mert holnap fáradt leszel.-

-Rendben Matt bácsi.-

Elhúzódtam gyorsan az ajtótól és beszaladtam a szobámba. Neki dőltem halkan az ajtómnak és csak a hallottakon járt az eszem. Majd olyan érzésem támadt, mint ha valaki az ajtóm előtt állt volna. Ki lestem a kulcs lyukon és valóban kint állt valaki. Az a valaki nem más volt, mint Matt. Felegyenesedtem és az ajtó kilincsére tettem a kezem. Azonban az olyan volt, mint ha a tulsó felén, Matt fogta volna.
Hirtelen kétes érzés fogott el. Egyik felem kinyitná az ajtót és átölné őt, a másik pedig összepakolná a cuccaimat és a lányomét is, majd pedig elmenne vele messzire. De egyik sem történt meg. Itt állok az ajtóm előtt és fogom a kilincset, mint egy idióta.

Mi van velem? Miért nem tudok, egyről a kettőre lépni? Teljesen elment az eszem.

Elengedtem a kilincset és az ágyamra ültem. Majd pedig hirtelen jött egy megmagyarázhatatlan érzés és felpattantam, majd pedig ismét az ajtómhoz lépkedtem és határozottan kinyitottam. Azonban már nem állt kint senki.

Nem is tudom, hogy igazán mit is várok. Jason, nem fog vissza jönni. Matt pedig nem fog örökké várni.

Lányom ajtajára vetettem a tekintetem, majd pedig hallkan oda sompojogtam. Némán benyitottam és láttam hogy milyen nyugodtan alszik. Belépkedtem hozzá, majd becsuktam az ajtót magam után.

-Mami?- Kérdezte, halk fáradt csöpp kis hangján.

-Igen kincsem, én vagyok az.- Feleltem, majd pedig elindultam lassan felé.

-Aludj csak nyugodtan. Mami bebújik mellék oké?-

-De jó!- Felelte és arrébb csusszant az ágyban. Lefeküdtem mellé és csókomat leheltem homlokára.

-Nagyon szeretlek angyalom.- Suttogtam.

-Én is téged Mami.-

-Mami?-

-Igen kicsim?-

-Matt bácsi, jobban szeret téged, mint a herceg a hercegnőt, a mesében.-

Mosolyra húztam ajkaimat, majd jobban magamhoz öleltem, arany lelkemet.

-Tudom kicsim. Tudom, de most aludj.- Suttogtam és mégegy puszit adtam neki.

-Te is szereted őt? Mami.-

Esküszöm, a lányom egy igazi kerítő. Mosolygásra késztet minden szava.

-Ha azt mondom, hogy igen, akkor aludni fogsz?-

-Igen.-

-Rendben, akkor igen.- Feleltem. De még én is meglepődtem, hogy ezt mondtam.

-Nagyon örülök neki.- Mondta, majd pedig ásított egy nagyot.

Megsimogattam az arcát és egy 10 perc gondolkodás után, én is elaludtam.