꧁A Farkasok Szava꧂ [BEFEJEZETT]

75. Az emlékek és a rengeteg megválaszolatlan kérdések.

Előző részből:

... Most már nem érdekelnek a saját érzéseim. Azon vagyok, hogy a lányomnak megtudjam teremteni, a legszebb örök életet, amiről csak álmodni lehet.

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••

Hétfő reggel 9:00-óra.

Egyedül fekszem, az egykor Jason-el közös hálószobánk ágyán. Nyakig bevagyok takarózva s csak azon jár az eszem, hogy mit is csináljak a mai nap. Sam-et elvitte Matt a suliba, a Falkával minden rendben, anyu és apu elmentek túrázni a hegyekbe. Nagyapa Tv-zik a nappaliban. Nem tudom hogy mit csinálhatnék. Egyedül vagyok mint a kisujjam. Tudom hogy azt mondtam, hogy nem fogok foglalkozni az érzéseimmel, de ilyenkor amikor nincs mit tennem vennem itthon, csak az érzéseimmel bírok foglalkozni.

Gondolataim zöme, Jason körül forog, ezért is lenne jó valamit kitalálnom a mai napra.

Kimásztam az ágyamból és lecaplattam az étkező ajtajáig, de mielőtt átléphettem volna a küszöbét, nagyapám megköszörülte a torkát. Hátra fordítottam a fejem és az aggodalommal teli tekintetével találtam szembe magam.

-Tudom hogy még mindig Jason-ön jár az eszed.- Jelentette ki, majd pedig felállt és felém lépkedett. -De az nem megoldás hogy elhagyod magad. Ne emészd magadat miatta.- Fejezte be és megfogta a vállamat.

-Nincs semmi gond, nagyapa. Csak kicsit fáradt vagyok még.-

-Reggel 9:28-kor? Te fáradt? Na vajon ezt miért nem hiszem el?- Felvona az egyik szemöldökét és gyanakvóan fürkészte az arcomat.

-Hát én azt nem tudom, de ha most megbocsátasz, készítek valami reggelit.- Mondtam, majd pedig átléptem az étkező küszöbét. Egy pillanatra vissza fordultam. -Te kérsz valamit?- Kérdeztem egy nagy megjátszott mosollyal az arcomon.

-Igen! Kérek.-

-Mégpedig?- Rendületlenül tartottam a megjátszott mosolyomat.

-Azt kérem, hogy engedd közelebb magadhoz Matt-et és tedd túl magadat Jason-ön.-

Nagyapám szavai hallatán, egy pillanatra összeroppantam.

-Tudod hogy nem lehet!- Jelentettem ki és a mosolyom le mosodott az arcomról. -Nekem Jason az egyetlen és csak is ő marad.- Mondtam és hátat fordítottam neki. -Na most kérsz valami enni? Vagy nem.-

-Csak ezt az egy dolgot kérem tőled. Adj egy esélyt Matt-nek. Hidd el, mellette boldog lehetsz. Ne miattam tedd meg, hanem a lányod miatt. Látod hogy milyen boldog Matt mellett. Úgy szereti, mint ha az apja lenne.- Nem hagyva hogy enyém legyen az utolsó szó, mondta végig.

-Meg látom mit tehetek.- Feleltem, de nem fordultam vissza felé. Szemeimből kicsordultak a könnyeim.

-Rendben.- Felelte és hallottam ahogy vissza caplatott a kanapéhoz és leült. Becsuktam az étkező ajtaját és csak annyi erőm maradt, hogy hátast álltam az ajtónak, majd pedig lecsúsztam rajta. Guggolva, kezeimbe temetett arccal, megeredt a Niagara a szemeimből. Még mindig úgy fáj.

***

11:30.

A hálószobámban, az ágyamon ülve, meredek magam elé. Harcolok önmagammal és a kínkeserves fájdalmaimmal, ami fél éven át, rendületlenül mardos minden egyes nap.

Esélyt kell adnom Matt-nek, hogy a lányom igazán boldog lehessen. Tudom hogy Jason soha többé nem tér vissza. Hiába várnék rá, örökké. De valahol a szívem mélyén, bízom benne. Tudom hogy ez öreg hiba, de nem tudom legyőzni a bennem tomboló cseppnyi reményt, ami Jason-hez köt. Gondolataimból, egy halk kopogás zökkentett ki.