꧁A Farkasok Szava꧂ [BEFEJEZETT]

62. Nyugtalan hónapok.

Előző részből:

-Nathaniel várj!- Kiabáltam és utána futottam.

Az ajtóban megálltam és megláttam őt, az út túloldalán lévő fák közt. Egy pillanatra vissza fordult.

-Szeretlek Sarah!- Suttogta, de mégis oly tisztán hallottam, mint ha kiabálta volna. Majd végül elment.

Úgy érzem, tán soha nem látom őt viszont. Ő is itt hagyott, ahogy sokan mások.

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••

2 Hónappal később. Hétfő Délelőtt 11:00-óra.

Soha nem gondoltam volna, hogy majd egyszer ennyire megfog változni az életem. Soha sem voltam egy átlagos lány, évekig cipeltem magammal a titkomat. Senkinek nem mondhattam el, hogy milyen vérengző szörnyeteget rejt a testem. Laktuk egy két helyen édesanyámmal, voltak szép és egyaránt fájdalmasan rossz napjaink. Azonban akkor omlott össze a világom, amikor anyukám meghalt. 18 évesen mit sem sejtve a jövőről, elmenekültem. Éveken keresztül gyűlöletben éltem. Apámat okoltam mindenért, előle futottam gondolkodás nélkül. Hosszú éveken keresztül arról ábrándoztam, hogy majd egyszer végzek vele és nyugodtabb lesz az életem. De erre mit adott a sors? Kiderült, hogy apám mind végig az én oldalamon állt és védett a Klux klán-tól. A csata napján pedig felnyitotta a szemeimet. Azóta tisztán látok. Szeretem őt, nem tagadom. Minden nap körülöttem sürög forog és megakarja könnyíteni nekem a terhességet.

Itt fekszem a virágos mező közepén, Jason mellkasán és hallgatom szíve ritmusos dallamát. Szívünk egy ritmusra ver, egy másodpercre sem tér el. Elmeséltem neki Emmett látomását és megbeszéltük, hogy egy percre sem válunk külön. Ha lesújtani készül rá a végzet, akkor mindent megteszünk, hogy vissza verjük a csapást. Az egész falka sas szemekkel figyeli a környéket. Jason-t nem ragadhatja el tőlem és Samantha-tól semmi és senki.
Nathaniel-t 2 hónapja nem láttam. Eltűnt az egész Clark klán. Emmett szokott néha napján felbukkanni, de csak hogy segíthessen. Sajnos még mindig nem látja előre, hogy ki lesz az, aki a merényletet elkövetni készül.

Nathaniel pedig, iszonyatosan hiányzik! Nem tellik el úgy egy nap, hogy ne gondolnék rá. Hihetetlenül fáj, hogy csak úgy elment, csak úgy itt hagyott. A gondolataimból, Jason ébresztett fel hirtelen.

-Minden rendben van?- Kérdezte. Felnéztem férfias tökéletes arcára.

-Persze!- Feleltem. -Miért kérdezed?- Mosolyomat szemeibe fúrtam.

-Az érzéseid nagyon nyomasztóak.- Felelte.

-Ne is törődj velük!- Mondtam. -Majd elmúlik.- vágtam rá, majd jobban hozzá bújtam.

-A lényeg az, hogy itt vagy Samantha-val és velem. Csak ez számít!- Jelentettem ki, ő pedig jobban átkarolt.

-Itt is maradok életem. Nagyon szeretlek!- Mondta.

Nyugodt és boldog mosolyra húztam ajkaimat.

***

3 hónappal később Délután 14:00-óra

Mindannyian a tárgyaló teremben vagyunk. Az asztal végében állok, ahol a nagyapám szónokolt anno. A falka összes tagja, figyelmesen hallgatta végig a beszédemet, majd pedig egyesével osztottuk meg az ötleteinket és végül egy szép tervet sikerül kieszelnünk. Van még időnk a támadásig, de jobb ha mindent előre megbeszélünk, illetve megtervezün. Tudjuk azt, hogy a fő célpont Jason lesz. De azt még mindig nem tudjuk, hogy ki lesz az aki megpróbálja megölni. Összetartóan védelmezzük Jason-t és az egész falkát. Mindenki aki gyanús lesz, azt szemelőt fogjuk tartani, de nem mutogatunk ujjal senkire. Nincs értelme annak, hogy mindenkit megvádolunk, minden apró félre érthető dolog miatt.

A megérzéseim azt súgják, hogy Kate lesz az, aki végezni akar Jason-el. Engem is megakart ölni, csak nem sikerült neki. Féltékeny és nem tudja elviselni, hogy Jason engem választott. Ha beigazolódik a megérzésem, akkor saját kézzel fogom elvenni, Kate életét. Nem fogja tönkre tenni az életünket, erre megesküszöm!

Az órákon át tartó tárgyalás után, mindenki szétoszlott. Az őrszemek elfoglalták helyeiket. A házunknál is vannak akik éberen figyelnek és egyből tájékoztatnak, ha valami gyanúsat észlelnek.

Mi is elindultunk Jason-el és apámmal hazafelé. Beszálltunk Jason-el a furgonba, apa pedig a platóra ült és elindultunk.

***

Amint haza értünk, kiszálltunk a járműből és bementünk a házba. Nagyon nagy kupleráj fogadott minket. Kikerekedett szemekkel fürkésztem, a széttört családi fotót és a darabokra tört vázákat és egyebeket.

-Valaki, nagyon keresett valamit.- Mondta Apa.

-Na és persze sietősen távozott is.- Tette hozzá Jason.

Leguggoltam a családi képhez, majd pedig kezembe vettem azt. Észre véltem, hogy az üveg pont Jason arcánál volt betörve.

-Kate.- Suttogtam.

-Micsoda?- Kérdezte Jason.

Felálltam, majd pedig feléjük fordultam.

-Kate az! Ezer százalék, hogy Kate akar végezni veled.- Mondtam.

-De miért tenné?- Kérdezte.

-Szerintem azt gondolja, hogy ha nem lehetsz az övé, akkor nem leszel másé sem.- Egyre ingerültebben mondtam.

-Bárki is legyen az, nem lesz itt semmiféle mészárlás!- Jelentette ki Apám. -Gyere ülj le, ne idegeskedj!- Mondta, majd pedig megfogta a karomat és a kanapéra ültetett. -5 hónapos terhes vagy és hamarosan megszülsz! Addig ne idegeskedj! Magadnak és a kicsi Sam-nek is sokat ártasz vele!- Mondta.

-Tudom. Igazad van.- Mondtam.

Apa és Jason, egy szempillantás alatt rendet raktak, közben pedig nyomok után kajtattak. Hasamra tettem a kezemet és egyúttal a tekintetemet is rá szegeztem.

-Nem lesz semmi baj, pici babám. Apának nem fog semmi baja esni és persze senkinek sem!- Jelentettem ki suttogva. Amint felnéztem, hirtelen elém termett Nathaniel. Kikerekedett szemekkel, döbbenten mértem végig őt, majd pedig felálltam.

-Hát te?- Kérdeztem. Hirtelen összeszorult a szívem. Körbe néztem a nappaliban és észre véltem, hogy rajtunk kívül nincs senki sem bent, majd pedig vissza néztem Nathaniel-re. Lassan felém lépkedett.

-Hiányoztál!- Jelentette ki, végül pedig átölelt. Mereven és döbbenten álltam, karjai közt. Könnyeim egy pillanat alatt elkezdtek potyogni.

-Miért tűntél el?- Kérdeztem síros hangon, majd pedig viszonoztam az ölelését.

-Jobbnak véltem, ha elmegyek egy kis időre, a klánnal. Nem tudtam elviselni már, hogy ebben a helyzetben kellett látnom téged. De rájöttem arra, hogy az még rosszabb, ha nem láthatlak.- Hadarta végig. Kibontakoztunk lassan az ölelkezésből.

-Ügye többet nem fogsz elmenni?- Kérdeztem remegő hangon.

-Nem fogok ígérem! Egy barátnak mindig a baráttal kell maradnia!- Jelentette ki, egy szelíd mosollyal. -Egyébként, szép nagy már a pocakod.- Jegyezte meg egy széles vigyorral, majd pedig megsimogatta a hasamat.

-Hát igen.- Helyeseltem mosolyogva, majd pedig hirtelen elkomolyodtam. -De..- Mondtam volna tovább is amit akartam, de félbeszakított Nathan.

-Tudom mit akarsz mondani!- Jelentette ki. -Hidd el, így lesz a legjobb. Mellettetek kell harcolnunk! Már azt is tudom, hogy ki akarja illetve, kik akarják megölni Jason-t és vele együtt porig égetni a falkát.- Hadarta végig.

-Igen? Na és ki?- Idegesen kérdeztem. Szemeimmel mélyen Nathan íriszébe meredtem.